19. Hova vezethetnek?

Ha már Sadie úgy döntött, hogy belefolyik az ügyembe, hát én meg úgy gondoltam, akkor itt az ideje őket is munkára fogni. Az incidens után, amikor a próbán két háttér munkás között zajló beszélgetésből érdekes foszlányokat hallottam, a központban rájuk álltak egy páran, de nem jutottak túl sokra. Azt korábban is tudtuk, hogy az egyik büntetett előéletű, még suhanc korában tartóztatták le valami bandaháború miatt, de az nem tegnap volt már. Viszont a másik már egy kicsit érdekesebb eset, az élete színte makulátlannak tűnik. Persze csak első ránézésre, nincs bűnlajstroma, soha még csak bolti lopásért sem indult ellene eljárás, azonban ha kicsit jobban utána nézünk a dolgoknak, feltűnik, hogy volt 7 év az életében, amikor mintha eltűnt volna a föld hátáról. Nem volt orvosnál, nem voltak nyomai bankokban, nem volt bejelentett kereső tevékenysége, nem lépett át határt, úgy általában semmit nem lehet róla találni 2001 és 2008 között. Az utolsó, hogy 2001. március 4-én felbontotta vele a takarító vállalat a szerződését, amelynél dolgozott, mert hetekig a nyomát sem látták a munkahelyén, a következő pedig 2006-ban, amikor leszerződött a könnyűszerkezeti építész céghez, amely most a koncertre a színpadrendszert készíti. Ez több mint fura. Legalább, mintha az ufók rabolták volna el, de azért lássuk be, erre valymi kevés az esély. 

Na ezért döntöttem úgy, hogy berángatom magammal Sadie-t és Tessát a hangárba, hogy egy kicsit "felszereljük" a helyet. Bár Sadie tiltakozott, hogy ő bizony nyaralni jött, nem dolgozni, de engem nem ver át, tudván tudom, hogy forr a vére, ha munkáról van szó.

Az azért már durva lett volna, ha őket is a srácok barátnőiként próbáljuk eladni, így gondoltam majd felveszik a legszakadtabb cuccaikat, meg fognak egy-egy felmosó vödröt és kész van két takarítónő, de aztán felvilágosítottak, hogy nem igazán erre készültek és valahogy egyiküknél sincs szakadt póló és kitérdelt gatya. Végül fél órát és egy kocsit kértek, hogy valahogy használható takarítónőt varázsoljanak magukból, és meg tettek. Nem kérdeztem hogy csinálták, de a végeredmény egész tetszetős lett.

A csajok velem és Niall-el jöttek a hangárhoz, viszont a hátsó utcában kitettük őket, és ők onnan egy hátsó bejáraton jöttek be. Ahogy megérkeztünk egy darabig rendes barátnő módjára feszítettem Niall oldalán, majd végre amikor már hozzáfogtak tenni a dolgukat, leültem egy félreeső zugba és a laptopomat előbányászva, a központi műholdon keresztül behoztam az épület hőtérképét, meg a lányok nyomkövetőjét és megpróbáltam beazonosítani őket. Kissé meglepődtem, amikor rájöttem, hogy a mosdóban vannak és a hőtérképen láttam, hogy mozgásuk gyanúsan takarításra emlékeztet. Még magamban meg is mosolyogtam, hogy milyen jól beleérik a szerepüket és átmentek Wc-s nénibe, azonban ahogy így elszórakáztam hirtelen Victor termett ott mellettem és már bámulta is a laptopom képernyőjét - Te meg mit csinálsz? 

Egyébként ő az a fickó, akit már említettem, hogy lesebesített és őt akartam felhasználni, hogy egy kicsit közelebb kerüljek a szerelő munkásokhoz és hátha sikerül egy kis információmorzsát begyűjtenem. 

Hirtelen kellett valami elfogadható hazugsággal előállnom - Próbálom elütni az időt, de ez a játék nem fekszik nekem. - Mondtam, s azzal a lendülettel már meg is nyomtam a kis piros x-et a sarokban és a térkép helyét a nagy rózsaszín pillangó vette át, ami a háttérképem volt. 

- Mondanám, hogy segítek. Elég nagy kocka vagyok, de épp csak egy kávészünetem van. Tényleg? Akarsz inni egy kávét? - invitált.

Lecsaptam a laptop tetejét, majd letettem a ládára, amin ücsörögtem és elindultam Victor mellett - Igazából annyira nem nagy ügy. Csak nem volt jobb dolgom. Niall elfoglalt, de nekem elég uncsik ezek a próbák, barátaim meg nincsenek itt Londonban - magyaráztam.

- És akkor hol vannak a barátaid? - kérdezte, s pont befordultunk a folyosóra, ahol Sadie épp a mosdó ajtófélfáját törölgette, Tessa pedig épp az utolsó vonásokat tette a felmosóval.

- Nos, többnyire Dublinban. De akad belőlük Amerikában, Kínában, Japánban, de még Ausztráliában is. Viszont London az vakfolt. Itt lényegében senkit sem ismerek.

Tessa elröhögte magát, Sadie pedig gyilkos pillantást küldött felé, azonban Victornak ebből mi sem tűnt fel. Igen, más sokszor meg lett énekelve, hogy Tessa nem terepre való, de hát szükség törvényt bont, hogy nagyobb közhellyel ne éljek.

Kíváncsi voltam, hogy ha a lányok tényleg ilyen szorgosan takarítanak, mégis hogyan fognak lényegesebb terekbe is bejutni és felszerelni a kamerákat és a mikrofonokat, de úgy voltam vele, hogy az az ő dolguk nem az enyém. Viszont rám az az igen nagy feladat hárult, hogy minél jobban Victor bizalmába férkőzzek.

A pihenő szoba nem egy nagy helyiség volt, két kanapé, néhány szék meg egy nagyobbacska asztal. Termoszban volt kirakva kávé és tea. Mellette műanyagpoharak és kockacukor. Megcsináltuk a kávéinkat és míg én leültem a kanapéra Victor velem szemben egy székre.

- Hogy van a sérülésed, amit okoztam? - kérdezte kissé félénken, ami egy ilyen megtermett embernek kicsit furán állt. 

Elmosolyodtam - Semmi vészes. Már csak egy keskeny kis heg látszik. Gyorsan gyógyul szerencsére.

- Ennek örülök - vigyorgott vissza. - Sőt, még a bűntudatomon is enyhít egy kicsit.

- Nézd el nekem, de valahogy nem aggódtam a lelkivilágod miatt - röhögtem a képébe, és ő is jót nevetett. 

- Pedig tudnod kellene mennyit rágódtam a csövek töltögetése közben - bólogatott nagyokat, mintha ettől hitelesebb lenne a kijelentése.

- El tudom képzelni, de komolyan még mindig azzal küszködsz?

- Héjj, ne szóld le a munkám! Tudod milyen rohadt haladatlan azt egyedül csinálni? Leragasztani az egyik végét, megtölteni azokkal a nyomi kis golyókkal, amik este még a zoknimból is potyognak, beragasztani a másik végét, a már félig feltöltött konténerbe süppeszteni... és ezt többnyire egyedül. Borzalom - bosszankodott. 

Ez megint az én javamra hajtotta a vizet - Ha gondolod szívesen beszállok megint - ajánlottam.

Vállat vont, mintha hanyag lenne, pedig imponált neki, hogy vele lógok, ezt a vak is észrevette volna - De tudd, rengeteg cső kell egy ilyen batár nagy színpadhoz és még sokszor annyit kell megtölteni, mint a múltkor. 

Ekkor toppant be Tessa és Sadie, hogy márpedig ők ott takarítani fognak, s úgy is tettek az egyik az asztalt kezdte törölgetni, a másik meg az ablakot nyitotta, hogy szellőztessen.

- Készen állok a kihívásra - felpattantam, majd szalutálva jelentettem ezt ki. - Meg azt hiszem, hogy itt hamarosan útban is leszünk, meg az előbb azt mondtad, csak egy kávészünetnyi időd van. Szóval vár a munka - mondtam és ezzel határozottan elindultam oda, ahol legutóbb a csöveket töltögettük. 

Már hátul kóboroltam az állványok között, amikor utolért és azzal a lendülettel a fejembe nyomott egy sárga bilit. Vagyis igazabbul szólva munkavédelmi sisakot. - E nélkül itt nem garázdálkodunk! - szólt rám.

Ahogy befordultam arra a sorra, ahol az állványokat csomagolják, kissé érdekes látvány fogadott. Az a morcos, nem éppen kis darab ember - akivel a kis incidens történt, vagyis a kettő közül a mélyebb hangú, barátságtalanabb pasas - pont a csöveket töltögette, a másik pedig mellette állva egy uzsonnás zacskót töltögetett. Több volt, mint fura, de egészen jó reakció idővel előkaptam a telefonom a zsebemből, közben pedig Victor felé fordultam és viháncolva közöltem - Nyomok már egy fotót a munkaállomásunkról az Instára. - És azzal a lendülettel már kattintottam is.

Tekintve, hogy az én kissé feltuningolt telefonom egy kattintásra nem egy képet csinál, hanem egy egész sorozatot, így az utolsó képeken már egész jól kilehetett venni a zacsis pasas kikerekedett szemeit és ilyedt ábrázatát, valamint hogy a másiknak lángba borul a feje és rám förmed.

Igen, az a rám förmedés a 'nem teszed zsebre' kategória volt. Öblös hangjától zengett az egész hangár, de annyira, hogy pillanatokon belül még Niall is ott termett. Bár később kiderült, hogy már eleve keresett engem, de a hang után menve hamar belém ütközött.

Szóval a pasas csak dühöngött, hogy hogy mertem én őt lefényképezni, meg mindenféle személyiségi jogokra hivatkozott. Nekem pedig két dolog járt a fejemben. Mit keresett ő egy olyan munkaállomáson, amihez semmi köze? Mikor tiszta sor, hogy ezzel Victor foglalkozik, mármint a csomagolással, ezek a díszpintyek pedig összeszerelő munkások. A másik pedig, hogy a gyanúm egyre inkább beigazolódni látszott. Vaj volt a fülük mögött.

- Uram, elnézést kérek. Én csak ki akartam posztolni a netre, hogy milyen űberveszélyes helyen 'dolgozok'. De rosszat azt nem akartam! Akarja, hogy töröljem? - ezerrel nyomkodni kezdtem a telefont - Tessék! Volt nincs. - Persze nem töröltem ki, de ezt neki nem kellett tudni.

Niall itt lépett közbe. Ahogy megérkezett, megállt mellettem és átkarolta a derekamat - Van valami probléma? - kérdezte négyünk között futtatva tekintetét.

Én megráztam a fejem, a pasas viszont háborgott még mindig - Nem tudnád megregulázni ezt a kis... -

Mit? Gondoltam magamban, libát? ribancot? köcsögöt? A befejezés mindenki számára nyitott maradt. Nem mondta ki, csak mérgesen lecsapta a tölcsért, ami a kezében volt, majd amikor elhaladt mellettünk mélyen a szemembe nézett és közölte - Rajtad tartom a szemem!

Nem szóltam semmit, megvártam míg már biztos hallótávolságon kívül kerül, a másik meg eliszkolt egy másik irányba. Majd röhögve Niall felé és gúnyoldóni kezdtem - Na most jóóól megijedtem - forgattam a szemeimet.

Niall az egyik karjával átkarolta a nyakamat és lazán közel húzott magához - Mi volt már megint ez, Pincúr?

- Asszem attól tartott, hogy internetsztárt varázsolok belőle - mondtam vállat vonva és elnevettem magam. És Niall is nevetve nyomott egy puszit az arcomra.

Viszont ez a kis végjáték már csak tökéletes színészi alakítás volt mindkettőnk részéről, melyet Victor élvezett premier plánban, aki elég zavarodottan ácsorgott még ott mellettünk és a végén megjegyezte, hogy ő kér személyesen elnézést, amiért ilyen tahó emberek is dolgoznak ott. Hát Victornak el lett nézve, a másik két fickónak már nem annyira.

18. Jó ötlet - rossz ötlet

Hála a jó égnek Niall nem volt mérges a hozzá meghirdetett reggeli összejövetel miatt, egyszerűen csak nem tudta mire vélni a dolgot. Beavattam - és mivel még mindig kicsit dühös voltam - elsőre szerintem ő sem mert örülni ennek a különös kikapcsolódási formának. De ahogy megrohamozott a kérdéseivel látszott rajta, hogy egyre izgatottabbá válik.

- És akkor ez hol és mikor lesz pontosan? - kezdte.

- Azt még én sem tudom igazából, de azt hiszem Sadie ebbe be fog minket avatni reggel kérés nélkül is, könyörtelenül. Ő nagyon rá van mozdulva a témára.

A válaszba beletörődött, de itt még nem végeztünk. - De valami nyilvános buli lesz?

- Nem. Sadie pont ezzel érvelt, hogy legalább szórakozhattok egy kicsit nyugodtan úgy, hogy a kutyát sem érdekli, hogy kik vagytok és mit miért csináltok... Amúgy tényleg akkora nagy a felhajtás körülöttetek? Mert ahogy tegnap Harryvel lógtam, meg amúgy is, én nem vettem észre?! - érdeklődtem őszintén, mert ezt a dolgot tényleg nem tudtam hova tenni.

- Vannak helyzetek, amikor kicsit elfajulnak a dolgok, de általában semmi extra. El tudok úgy menni a boltba, hogy ne rohamozzanak meg az emberek. Sőt, a legtöbben belátóak, mert ha csinálok valakivel egy képet és megkérem, hogy ne posztolja, amíg ott vagyok, általában megteszik ezt a szívességet. Gondolom ez a többiekkel is így van.  Na meg szerencsére a rajongóknak is van élete és nem tudnak csak úgy otthagyni csapot-papot, ha véletlenül megtudják hol vagyunk. A bulizással más a helyzet. Ott nagyon észnél kell lenni, hogy ki lát, mert egy-egy kép cigivel a kezedben, vagy hogy a piától keresztbe áll a szemed, akkor egyrészről tömeghiszti kezdődik a neten a rajongók között, megjelenik egy rakat mocskolódó cikk és ennek a tetejébe még mindjárt le is tolnak minket, hogy ilyet nem csinálhatunk, mert példaképek vagyunk és nem ezt kellene mutatni a sok kiskorú rajongónak.

- Ki tol le? - kérdeztem értetlenül.

- Hát a főnökség - mondta, mintha magától értetődő lenne.

- Ja, hogy nektek olyan is van - ámultam.

- Hogyne lenne...

- Egyébként megnyugtatlak. Innen nem fognak kikerülni képek. Kivéve, ha azt akarjuk...

Az arcára egyértelmű zavarodottság ült ki - Miért akarnánk?

Lassú észjárás - kuncogtam magamban.

- Tudod, tegnap este beszéltünk róla, hogy jó volna kicsit többet elhinteni "magunkból" a nagyvilágnak.

- Jaa, vágom - bólintott határozottan, majd úgy tűnt elgondolkozott. - Egyébként... - a hosszú hatásszünet miatt ami itt jött, már tudtam, hogy hezitál hogy meg merje-e kérdezni. - Te milyen lány vagy? Olyan, aki úgymond "nagyon szereti" a másikat és egyfolytában a pasi nyakában lóg, leszarja ki látja, vagy valamivel diszkrétebb.

Ahogy elhangzott a kérdés, már világos volt, hogy miért teketóriázott előtte.

Vállat vontam, tudta a nehézség, hogy milyen lány vagyok - Igazából én sem szeretem mikor mások nyilvánosan "szeretik" egymást, úgyhogy én sem vagyok a túlzásba esős fajta.

Pechemre felbátorodott azon, hogy nem utasítottam el élből a kérdést, így újabb is követte - És mi volt a legkínosabb szituáció, amibe így keveredtél?

Hazugság hazugságot szül, szokták mondani, de ez esetben tulajdonképpen már nem kellett tovább hazudnom - Nem mondanám, hogy volt már ilyen. Neked? - kérdeztem vissza.

- Próbálom megtartani a privát életem amennyira csak lehet és szerencsére még nem keveredtem ilyenbe.

Nem nagyon bírtam a hosszú csendet ami beállt, így terelni kezdtem. - Na de visszatérve, szerinted a többiek is benne lesznek a buliban?

- Mi több, szerintem még örülni is fognak neki és élvezni is fogják.

- Bazz, még a végén igaza lesz Sadienek - csodálkoztam.

- És az akkora baj? - nevetett én pedig megráztam a fejem. - Akkor? Vagy valami versengés van köztetek?

Ezt nem egészen értettem - Milyen versengés?

- Hát nem tom' - vont vállat. - Mikor kinek van igaza? Ki old meg több ügyet? Ki volt veszélyesebb helyen?

- Határozottan ő a nyerő ez esetben. Ő mindig addig küszködik, amíg igaza nem lesz, vagy addig hajtja a magáét míg rá nem hagyod. Az ügyeket nem számoljuk, mert vannak kisebb és nagyobb kaliberű, hosszabb és rövidebb ügyek is. A veszélyesebb kategóriában pedig ő nyert, mert amíg én itt heverésztem a kanapédon ő majdnem ott hagyta a fogát Argentínában.

Arckifejezését leginkább a savanyú jelzővel tudtam volna illetni, s ezt egészen addig nem tudtam értelmezni, amíg beszélni kezdett - Ez lesz a karriered mély pontja? Tudod, az a tipikus, amit az életben nem fogsz beleírni az önéletrajzodba. Gondolom ügynök, vagy kém, vagy bármi is legyél... körökben a bébiszitterség, ahogy te nevezed, annyira nem menő referencia.

Próbáltam valami frappáns választ kiagyalni, vagy valami olyat, amivel kifejezhetném, hogy nem nézem én le annyira ezt a munkát, hiszen ha azt nézzük ajándékba kaptam két hónap fizetett szabadságot, de a végére egészen más csúszott ki a számon. - Ahogy gondolom neked sem kell majd soha önéletrajzot írnod és benyújtanod, hát jobb ha tudod én is így vagyok vele.

Gratulálok Brandy! Nem csak, hogy nem voltál jó fej, de még nagyképűen is hangzottál.

*

Reggel mikor megmozdult az ágy másik oldala, én is átfordultam, hogy abba az irányba nézzek. Már tudtam, hogy Niallt kell keresni és már az álmomból felkeltve sem volt furcsa a jelenléte. Kinyitottam a bal szemem - mert a jobb a fél fejemmel együtt a kispárnába süppedt - és azzal kukucskáltam. Meglepődve tapasztaltam, hogy Niall nem távozni készül, hanem már visszafelé jött.

- Hol voltál? - motyogtam kissé artikulálatlanul.

Ledőlt mellém az ágyba.

- Palacsinta illatot éreztem - mondta a kissé meglepő választ.

- Álmodtad? - kuncogtam.

- Nem - rázta meg a fejét, ami eddigre már szintén a párnába süppedve egy szintre került az enyémmel. - A barátaid a konyhámban hajnali hétkor palacsintát sütnek.

- Ezeknek elment az eszük - sóhajtottam, közben pedig feljebb húzva a takarót egy kicsit jobban beburkolóztam.

Niall is így tett, majd még annyit mondott mielőtt mindketten visszaszenderültünk volna, hogy: - Igen, de ha mindig csinálnak reggelit, amikor zöld hajnalban beállítanak, akkor megtarthatjuk őket.

Hát nem nagylelkű?

Fél kilenckor mikor már úgy döntöttünk, hogy eleget lustálkodtunk, na meg a többiek megérkezésére is lassan számítani lehetett, - pláne hogy Liam az a fajta, aki mindenhová inkább egy negyed órával hamarabb érkezik, minthogy késne - a nappaliban kész "terülj-terülj asztalkám" fogadott minket.

- Sűrűbben kellene hozzájuk reggelizni járnom - röhögtem, mire Niall megígértette velem, hogy őt is magammal viszem.

Tényleg Liam állított be először és nem volt épp a legderűsebb állapotban, viszont erről egy kis időre megfeledkezett, mivel lekötötte a figyelmét a két új lány, akikkel még csak Niall és Harry találkozott korábban.

Viszont Niall is kiszúrta, hogy Liam nincs a toppon és talán az összeszokottságukból, talán Niall személyiségéből adódóan, de minden szívbaj nélkül tette fel a kérdést - Mi van Liam, nem volt szex az este? - Liam csak felmordul, de azt elég agresszívan tette. - Oké, ha nem hát nem. Elég szar ügy.

Liam még mindig kissé morgósan beszélni kezdett, talán azért mert mi közben a lányokkal már a konyha felé tartottunk. - Ha nagyon tudni akarod, nem csak hogy szex nem volt, de még szakítottunk is. Akarom mondani ő szakított velem.

- Végleg? - kérdezte Niall. Nekem ez a kérdés mindig olyan hülyén hangzik, de Liam válasza után kicsit több értelmet nyert.

- Nos, már torkig vagyok ezzel a se veled, se nélküled játszmával, úgyhogy közöltem vele, ha kisétál az ajtón, már nincs visszaút. És hát elment. Úgyhogy vége, végleg.

- Óóó - hallottam Niall hangját.

Nekem erről az egészről az jutott eszembe, hogy hol vannak már a régi nagy szerelmek, amikor a nők a háború idején várták haza szerelmüket és évekig azt sem tudták, hogy már nem-e hiába várják. Sokszor az az érzésem, hogy már kiveszett a világból az igaz szerelem.

Úgy tűnt Liam szakítása meg adja a nap témáját. Egyedül az utolsóként érkező Louis nem érezte át a helyzet komolyságát.

- Csocsi! - lépett be hozzánk képest feltűnően vidáman. Mivel senki nem reagált túl lelkesen, így gondolhatta egy kicsit frocliz még minket - Mi a helyzet tökfejek?

- Az időjárás nem olyan napos itt, mint "LOUISville-ben" - mondta neki Zayn és el kellett ismernem, ez jó szófordulat volt.

Louis ledobta magát az egyik ülőpárnára - Akkor nem is akarjátok hallani az évszázad viccét?

Bár mi lányok kissé csodálkozva néztünk rá, a fiúk meg inkább unottan, Liam jóváhagyta neki a poén elhangzását, úgyhogy Louis elhadarta a viccét -

"Egy férfi elment meglátogatni a nagyszüleit. Mikor odaért a házhoz, döbbenten látta, hogy az öregúr épp hintaszékében ül a tornácon és deréktól lefelé teljesen meztelen.

- Nagyapa! Mit csinálsz te itt?! Nincs rajtad nadrág és bárki megláthat!

Az öregember elrévedező tekintettel meredt a távolba.

- Nagyapa! Hogy a csodába jutott eszedbe félmeztelenül kiülni a tornácra?!

Az öregúr lassan unokájára fordította tekintetét.

- Nagyanyád ötlete volt... Múlt héten ing nélkül ültem itt kinn és 

megmerevedett a nyakam..."

Jó ízűt nevetünk, egyedül Sadie-nek nem jött át a poén, mert ő már diktátor üzemmódba kapcsolt. - Nagyon szellemes volt a poén, de most, hogy már a kis humorzsák is megérkezett - aki mellesleg úgy fest, baromira nem ismeri az órát, mert kilenc húsz, az nem kilenc - most már talán beszélhetnénk arról, amiért itt vagyunk.

- Te... meg ki a fene vagy? - kérdezte tagoltan Louis és közben lényegében Sadie képébe röhögött.

Itt jobbnak láttam közbeavatkozni még mielőtt további szóváltások során Louis fel nem húzza annyira Sadie-t, hogy az képes és vérre megy. Persze csak átvitt értelemben, jobb esetben.

- Lou, ő itt Sadie, az én idióta barátnőm. És szintén zenész.

- Zenész?

- Akarom mondani a munkatársam. Tudod erre ez egy szófordulat.

Egy nagy 'Ahá' után pedig még bemutattam Tessát is. Ez után pedig már esélyem sem volt Sadie ellen és lényegében utolsó szavaimba már belevágva kezdte ismertetni a szerinte korszakalkotóan zseniális tervét.

És a fene egy meg, igaza volt, a srácok tisztára bezsongtak a kémbuli hírére.

Én voltam az egyetlen, aki nem tudta ezt az egészet annyira értékelni. Rövid időn belül kiderült, hogy Niall ezt is észrevette,  - tényleg nem ez volt az első példa már ilyesmire - mert amikor kimentem a konyhába utánam jött és míg én épp a narancsokból a szükségesnél kicsit nagyobb erővel igyekeztem kinyomni a szuszt, ő lazán neki dőlt mellettem a pultnak, keresztbe vetette a lábait és karjait, majd oda szúrta - Fáj nekik.

Még utoljára szorítottam egy erősebbet a fél gyümölcsön, ami a kezemben volt, majd lelöktem a szemetesbe. Megkapaszkodtam a pult szélében és nagyot sóhajtottam. 

Niall nem szólt, csak kérdőn nézett rám.

Még egy mély levegő után beszélni kezdtem - Tudod, csak még mindig nem vagyok meggyőzve, hogy ez jó ötlet. 

Bólintott és várt, hogy folytatom-e még, de nem tettem, csak bámultam magam elé bambán.

- Nézd, nem tudom, hogy mit mondhatnék, hiszen én ebbe nem látok bele. Rajtad látom, hogy baromi ideges vagy, ugyanakkor a lányok tök lelkesek. Viszont, ahogy észrevettem Sadie és Tessa nem csak a legjobb barátaid, de maximálisan elismered őket szakmailag is, igaz? - Bólintottam. - Akkor talán jobb volna neked is lazítani kicsit.

- Ahjj. Igazad van. - Hátra vetettem a fejem és megint sóhajtottam.

Niall elmosolyodott és kitárta a karjait - Gyere ide. Az ölelés állítólag nyugtat.

Átöleltem, lehunytam a szemem és hagytam néhány pillanatot így eltelni. Majd még mindig így maradva szólaltam meg. - A probléma csak, hogy valahogy úgy érzem, hogy nem jó dolog a munkát a magánélettel keverni.

Akkor még nem tudtam, de most már tudom, ennél jobban nem is játszhatott volna velem a sors, hogy ez a mondat pont Niall karjaiban hagyta el a szám.

17. Kizárt!

Niall lakásába lépve erős paramnéziám volt, csak nem az a szokványos fajta. Alap esetben az embernek ismerős az érzés, de nem tudja, hogy mikor, milyen körülmények között történhetett vele valami olyasmi, ami ugyan azt az érzést váltotta ki belőle. Én pedig nagyon is tisztában voltam vele és még csak olyan nagyon kutatgatnom sem kellett a múltban. Pontosan előző éjjel a "randimról" hazatérve fogadott majdcsak ugyan az a látvány. Niall ott ült - ahogy beléptem - pont velem szemben, s háttal nekem még két személy. Két olyan személy, akiket egyetlen hajszáluk alapján felismernék, még ha álmomból keltenek akkor is.

A két barátnőm, akik közé tartoztak a számomra legfontosabbak közé, ismét egyszerre fordultak felém, s az öröm pont úgy ott csillogott a szemükben, mint előző este. Még mindig alig mertem elhinni, hogy ott vannak velem, hogy Sadie-nek egy hajszála sem görbült, s hogy ismét magamhoz ölelgethetem. Az agyam egy megátalkodott kis zugja nem restellte észre venni, hogy szebb is mint valaha. Néha elcsodálkozom ezen a lányon, míg a stressz másokat öregít és leharcol, ő fiatalodik tőle és az tartja elevenen. De így imádom és eszembe nem jutna féltékenykedni rá, sőt inkább egyenesen csodálom.

Úgy visíthattunk, mint az óvodások, de kit izgatott, hisz nekünk így kerek a világ. Mikor végre lecsihadtunk, bemutatkoztak Harrynek is, én pedig Niall kezébe nyomtam a kihűlt kávét, amit még reggel vettünk neki. Kicsit furán nézett rám és csak lerakta az asztalkára, közben pedig a lányok faggatózni kezdtek, hogy hol jártunk. Mi pedig vallottunk. Elmeséltünk mindent tövéről hegyére, hogy azzal kezdődött, hogy nem volt otthon kávé, s hogy ez abba torkollt, hogy Jamest valószínűleg bíróság elé juttattuk.

- És én erről miért nem tudok? - háborodott fel Tessa. Jogosan, hiszen ő a műveleti vezetőnk, neki ezt tudnia kell.

- Hát azt nem tudom, hogy a központból miért nem szóltak még, de én most szólok. James likvidálva.

- És ki lesz helyette? - kérdezte.

- Mit bánom én - vontam vállat. - Amúgy sem vettük túl nagy hasznát. Sőt...

Tessa beletörődött abba is, hogy James ki lett iktatva és abba is, hogy lassú az információáramlás, és hivatalos forrásból hozzá még nem jutott el a hír. Egy kicsit még beszélgettünk. Vagyis inkább rajtam kívül a másik négy ember beszélgetett, én pedig még mindig csak hüledeztem, hogy ott vannak velem a lányok, hogy tényleg ott ülnek ők is Niall nappalijában, nem csak álmodtam az egészet.

Egy idő után Sadie el kezdte pedzegetni, hogy ha már Londonban vannak ők is, akkor a minimum az lenne, hogy elmegyünk egy kicsit vásárolgatni az Oxford Streetre. Ez persze csak részben volt igaz, mert tény, hogy Sadie imád vásárolni, de benne volt az is, hogy egy kicsit nyugodtan akartak beszélgetni a fiúk nélkül. 

Legnagyobb meglepetésemre tényleg az üzletsoron kötöttünk ki, de nem ez volt az első furcsaság. Amikor a Calzedoniában szebbnél szebb, ám kényelmetlenebbnél kényelmetlenebb csipkecsoda melltartók és alsók közt nézelődtünk, a lányok a lehető legszakmaiatlanabb oldalról közelítették meg a küldetésemet. Először fel sem tűnt - csak érdeklődtek, hogy mennek a dolgok, hogy milyen együtt élni Niallel, és hogy jövök ki a többiekkel. Már a Boostban ültünk, én a banánkenyeremet majszoltam meg valami vitamin shaket iszogattam, eközben tűnt fel egy aprócska tény. Méghozzá Sadie minden második mondatában szerepel a Harry név. És hát nem mondanám, hogy túl nagy Harry herceg rajongó lenne. Gondolkoztam rajta, hogy belecsípjek-e miatta, de úgy döntöttem kivárok egy megfelelőbb alkalmat. Talán még szükségem lesz erre a fegyverre ellene.

*

Vasárnap délelőtt ismét az irodába mentünk, ahova James vitt, amikor megérkeztem és ott találkoztam legelőször a bandával. Ott voltunk mindannyian, a fiúk öten, Paul, és én, akik már az előző találkozásnál is jelen voltunk, viszont ez alkalommal James helyett már Charlie volt jelen és kiegészültünk még Tessával és Sadie-vel.

Napirendi ponton az eredmények áttárgyalása volt, valamint a további lépések megtervezése. Arról, hogy nekem valami gyanús a személyzet körül, inkább nem beszéltünk. Tessa elmondta, hogy a központban miket vizsgálgattak és az milyen eredményeket hozott - Megjegyezném, semmilyet. - Kinyomozni, hogy honnan indult az egész  fenyegetés, sok embernek sok napos munkája. Mondhatnám a szerencsére vagyunk bízva, hogy egyáltalán sikerül-e.

- És mi miben tudunk segíteni? - kérdezte Paul.

- Igazából csak csináljatok tovább mindent úgy ahogy eddig és általában szoktátok. Az egyetlen dolog Brandyt és Niallt érinti - kezdett bele abba a részbe, ami nekem már annyira nem tetszett. - Nézzétek srácok, pokolian cukik vagytok együtt, de nem tudnátok egy kicsit hitelesebben alakítani a szerepeteket kérlek?

Leesett az állam - Mégis mi a fenét értesz azon, hogy hitelesebben alakítani? - kérdeztem kissé ingerültebben a feltétlen szükségesnél, hiszen én és Niall voltunk azok, akiknek vadidegenként össze kellett költözni és 'szeretni' egymást, úgyhogy ne ő mondja már meg, hogy elég jól csináljuk-e.

- Brandy! Véletlenül elkaptak titeket egy bár előtt, csináltak egy-két fotót, amin megjegyzem nem is látszol rendesen, és abból született néhány silány cikk. Azt akarom, hogy told le a világ torkán, hogy Niall barátnője vagy. NIALL HORANÉ a ONE DIRECTIONBŐL!

 - Nem vagy a főnököm, úgyhogy nincs felettem akarati jogod!

- Cicaharc - köhintette a háttérben Louis, de még csak egy-egy szúrós pillantásra sem méltattuk.

- Ó, hidd el Ő is pont ugyanezen a véleményen van, hívd csak fel, ha nekem nem hiszel - bizonygatta Tess az igazát.

- Majd ő felhív, ha valami nem tetszik neki - fontam magam előtt keresztbe a kezem, s bevágtam a durcát.

- Te is tudod, hogy nem fog, hanem max elveszi tőled az ügyet...

Tudtam, persze hogy tudtam, de rohadtul idegesített, hogy mások okoskodnak körülöttem, holott nem járnak az én cipőmben.

- Bár úgy lenne!

*

A lányok kitettek Niall házánál - mióta a városban voltak ők is, inkább velük lógtam, s útitársnak is őket választottam. Meg tettünk egy kis kitérőt is, mielőtt hazavittek volna - én pedig miután felakasztottam a kulcsot az előtérben és lerúgtam a cipőmet is, a nappaliba sétálva Niallt szokás szerint a TV előtt találtam.

- Szia - dobtam le magam mellé a kanapéra. - Mi zu?

Vállat vont, nem úgy tűnt mint aki túl jó passzban van, pedig délelőtt nem volt semmi baja - Nem sok.

- Kik játszanak? - kérdeztem, mert bár reklám volt, de szinte biztosra mertem volna venni, hogy focit nézett.

Visszafordította egy pillanatra a fejét a tévé felé, majd újra rám nézett - Nem tudom... nem igazán figyeltem.

Nem voltam egészen biztos benne, hogy mit csináljak. Még nem láttam előtte ilyennek. Attól tartottam, hogy ha kérdezősködni fogok, hogy mi nyomja a lelkét, akkor tolakodónak fog tartani, bár lehet hogy már amúgy is annak tartott.

Végül néhány másodperc további kínos csend után mégis megtörtem - Van valami baj?

- Hát... - a padlót fixírozta maga előtt. - Nem tudom. Vagyis inkább... mondd meg te.

Kérdőn néztem rá, mert hirtelen halvány fogalmam sem volt, hogy mire is gondolhat.

- Tudod, én csak sajnálom, hogy nem csináltam elég jól. - A hangja mély volt, s gyenge. Nekem pedig össze állt a kép. Velem ellentétben ő bár akkor még jelét nem mutatta, de magára vette, amit Tessa mondott, s most az bántja. Én meg akkor ugyan berágtam, de miután kijöttünk körülbelül három perc múlva már el is felejtettem. Igaza volt Louis-nak, az csak cicaharc volt.

Megszorongattam kicsit a vállát - Horan, azért nincs akkora tragédia. Tessa sem dühös volt, csak szeret dirigálni.

- Nem Bran, én nem attól tartok, hogy bárki is megharagszik - rázta meg a fejét. - Csak aggódom. Tulajdonképpen a srácokért. Azt hiszem belehalnék, ha valami bajuk esne, csak azért mert én nem csináltam elég jól, azt ami az én feladatom lett volna. És nem tudom, hogy ha csak rólam lenne szó, akkor hogy érezném magam, de így hogy egy kicsit is rajtam múlhat az ő biztonságuk is, körülbelül ötször akkorának érzem a terhet.

Ezeket a szavakat, akár én is mondhattam volna. Nem véletlenül nem dolgozhatunk együtt éles helyzetben Sadie-vel.

- Tudom, hogy mit érezhetsz. Én is így érzek Sadie-vel kapcsolatban. Egyetlen egyszer voltunk közös bevetésen és körülbelül két nap alatt húsz évet öregedtem. Mihelyst kikerült a látószögemből, betegre aggódtam magam. Azóta nem is mennénk és nem is mehetünk közös bevetésre.

Niall figyelmesen hallgatott, majd egy pillanatnyi hallgatás után rákérdezett:
- És mi a helyzet Tessával? Azt hittem ő is nagyon fontos neked. - Hangjában nem volt semmi szemrehányó, vagy furcsálló. Csak érdeklődött.

- Persze, hogy nagyon fontos, és őt is pont annyira szeretem, csak az ő esete egészen más. Ő nem dolgozik terepen, hanem a központból irányítja az eseményeket. Az ő élete nincs közvetlen veszélyben, maximum ha éppen kísérletezős kedvében van, akkor félő hogy berobbantja magát is, meg egy egész New York-i felhőkarcolót, ami a bázis fölé tornyosul. Persze ez csak vicc, Tessa nagyon okos lány és tudom, hogy úgysem robbant fel semmit, ha csak nem direkt csinálja.

Én ugyan megint elhintettem egy apró kis információt, amit amúgy nem igazán kellett volna, de csak egy bólintással konstatálta a hallottakat, s szinte ugyanabban a pillanatban vége lett a reklámnak is a tévében. Mostmár láttam, hogy Manchester-Barca meccset adnak, de fogalmam sem volt, hogy mikori játék lehet. Na nem mintha annyira érdekelt volna, sosem voltam egy nagy foci rajongó.

- És mi van azzal, hogy elvehetik tőled az ügyet? - kérdezte egy kis idő múlva.

- Annyira forrón azért nem eszik a kását. Tess néha kissé teátrális. Bár valóban nem ártana egy kicsit nagyobb nyilvánosság, mert gondolom egy tényleges barátnővel sem bujkálnál a világ elől, de azért nem szükséges, hogy még a csapból is 'MI' folyjunk.

- Ahh... oké - mosolyodott el halványan. - Csak mondd meg mit kell tennem.

- Ne aggódj, dirigálni azt tudok - nevettem.

A témát ezzel átmenetileg lezártuk, viszont éjszaka már amikor szigorúan a két szélén feküdtünk a nagy ágynak, Niall önmagához képest gyanúsan forgolódott.

- Dy! Fent vagy még?

- Ahan - dünnyögtem.

- Ha nem akarsz válaszolni, akkor nem muszáj, de tényleg örülnél, ha megszabadulhatnál tőlünk?

Erre a kérdésre valójában magam sem tudtam a választ. Már egész megszoktam velük, és beletörődtem, hogy van még másfél hónapom, amíg babysittert kell játszanom mellettük. És lehet, hogy az életben nem vallottam volna be magamnak, de meg is kedveltem őket egy kicsit, főként Niallt, de ez logikus, hiszen vele töltöttem a legtöbb időt.

Az agyam pörgött egy frappáns válaszért, de tekintve, hogy saját magam is bizonytalan voltam, a legjobb amit ki tudtam nyögni, hogy: - Azt csak az indulat hevében mondtam Tessának.

*

Következő este vacsorázni mentem a lányokhoz, akik az egyik védett lakást használták londoni tartózkodásuk alatt. Niall kölcsönadta a kocsiját, azt mondta neki nem lesz rá szüksége, így egymagamban ücsörögtem a csendben London esti forgalmában a zöldre várva. Körülöttem az emberek mindannyian a munka után a családjukhoz siettek hazafelé. Tulajdonképpen, ha átvitt értelemben nézzük, én is ezt tettem. A lányok a második családomat jelentették nekem már hosszú évek óta, és valójában tényleg munkából tartottam hozzájuk.

Ebben a védett lakásban még csak egyszer jártam korábban. Terepgyakorlaton voltunk, a feladat az volt, hogy találjuk meg Londonban a három védett lakást. Majd ugyanezt eljátszottuk Shanghai-ban és New Yorkban is.  Én, Sadie és még egy harmadik csoporttársunk értünk be először, mert korábban már láttam a térképet, amin be voltak jelölve és az eidetikus memóriámnak hála, röhögve odataláltam. Igazából már ez volt az oka annak is, hogy felvettek az iskolába. A felvételin kiderült, hogy kivételes az emlékező képességem, mindössze harminc másodpercig kell valamit koncentrálva figyelnem, és utána simán vissza tudom idézni, igen nagy pontossággal. De ha valamit nem szándékosan figyelek meg, arra is jobban emlékszem, mint az átlag. A suliban mindenkinek próbálták a memóriáját az önmagához képest legjobb szintre fejleszteni, de a teszteken kiderült, hogy még így is átlagon felül teljesítettem. És az egész iskolában rajtam kívül csak két másik ilyen lány volt. Egyébként a második befutók is leleményesek voltak, tudták, hogy milyen képességgel ajándékozott meg a sors, hisz az osztályban elég jól kiismertük egymást mindannyian, így ők egyszerűen csak feltörték az adó-vevő rendszerünket és követtek minket.

Tess és Sadie a belvárosban levőt használták, amely London üzleti negyedében, az egyik felhőkarcoló tetőterén volt. Magán a tetőn helikopter leszállópálya is helyet kapott a könnyebb menekülés érdekében, míg lefelé egy-egy külön bejáratú lift és lépcső is vezetett, melyeket külön biztonsági berendezések védtek.

A lakásba belépve nagyon jó illat és egy kis rendetlenség fogadott. Sadie sosem volt rendmániás, ezt meg kell hagyni. Ebből már a kollégiumban is voltak konfliktusaink, de aztán megszoktuk, elvégre tökéletes emberek nincsenek. Látszott, hogy képesek voltak két nap alatt is belakni a teret és egészen otthonosan is mozogtak.

Egész este valami fura csillogást láttam Sadie szemében. Na jó, talán ez így nem igaz, de volt valami baljós előérzetem.

- Clara hívott ma délelőtt - jelentette be.

Kuncogtam egyet, s Tessára néztem - Nem tán elégedetlen, és el akarja venni az ügyet. - Csak az agyát akartam húzni, hiszen továbbra is, ha velem van baja, engem keresett volna.

Tessa helyett Sadie folytatta - A tizenegyedikeseket most hozzák gyakorlatra. Segítség kellene nekik.

- Én dolgozok! - tettem fel védekezőleg a kezeimet. Nem az, hogy nem segítettem volna szívesen, hiszen tudtam, hogy milyen fontos, hogy az utánpótlás is rendesen beletanuljon a dolgába, de valahogy nem volt hozzá kedvem.

Sadie nagyokat bólogatott - Ez az!

- Hmm? - nem értettem hova akar kilyukadni.

Krákogott egy sort. Itt már ami bennem motoszkált, több volt, mint baljós előérzet. - Szóval, arra gondoltunk, hogy bevonhatnánk a srácokat is.

- Kizárt! - csattantam fel gondolkodás nélkül.

- Brandy! Még azt sem tudod miről van szó - feddet meg Tessa.

- Nem is nagyon érdekel. Így is bőven kínos a szituáció, amiben vagyunk, nem kellene még bonyolultabbá tenni - tiltakozás közben hevesen gesztikuláltam is.

Úgy festett ez alkalommal Tessa sem az én pártomat fogta - Brandy, ne legyél már ilyen merev! - szólt rám megint.

- Csak gondolt végig. Nem is lehet belőle galiba, akármi lenne is. Meg amúgy is annyi lenne, hogy egy buliban kellene tőlünk megszerezni a diákoknak nyakláncokat, mert az egyikbe egy adathordozót rejtenek. A srácok feladata csak annyi lenne, hogy eljöjjenek velünk bulizni. Ahogy elnézem az őrjöngést, ami körülöttük folyik, nem hiszem, hogy túl sok esélyük lenne nyugiban bulizni, mikor szerintem még csak az utcára sem tudnak jóformán kilépni - magyarázta egy szuszra Sadie.

- Meg ne sajnáljam már őket! - mondtam gúnyosan, de az él a hangomban sokkal inkább Sadienek szólt, mintsem a fiúk ellen. - Tegnap majd egész nap a várost róttuk Harryvel és a kutya nem zavart minket.

Mindketten csak a szemüket forgatták. Majd Sadie nyekergett még mindig. - Akkor nézd úgy, hogy mennyi kellemetlenséggel jár nekik is ez az egész és legalább egy kicsit kárpótolhatnánk őket. Majd minden férfinek a vérében van az akció, szerintem imádnák.

- Ez nem akció - húztam a szám. - Ez csak egy kis bohóckodás nekünk. A diákoknak meg egy szinte lehetetlen feladat. Én is emlékszek még, hogy hogy ment. Nem hagytak minket előtte aludni, ott meg egy rakat ügynök szemeinek kereszttüzében kellett volna véghez vinni valami hasonló dolgot.

- Pont ez az, a nyaklánc a srácokon lesz - mondta Tessa és én majdnem leestem a székről. - Ha kellőképpen okosak, akkor megkönnyítjük kicsit a dolgukat, ha meg nem jönnek rá, akkor legalább csavartunk egyet a dolgon.

Nagyot sóhajtottam - Miért beszélsz úgy, mintha ezek már kész tények lennének? - kérdeztem.

- Mert már megbeszéltem Claraval - mondta büszkén.

Itt már tudtam a korábbi csak felvezetés volt, hogy megadják az esélyt, hogy elhiggyem, hogy önszántamból mentem bele. Pedig ez nem így volt. Szokás szerint megint kész tények elé állítottak.

- Oké. Mit bánom én... De semmiért nem vállalom a felelősséget! - vontam vállat lemondóan.

- Egy Istennő vagy! - csattant fel Sadie.

- Nem. Ti vagytok gonosz koboldok - néztem rá szigorúan.

Vállat vont lazán, nem izgatta a nagy "sértésem" - Lenne itt még valami...

- Na ne! Azért tök hülyét nem csináltok belőlem - zsörtölődtem.

- Nem - rázta meg a fejét. - Csak annyi, hogy valamikor be kellene avatni a srácokat, elrendezed nekünk?

A szemem forgattam, de már vettem elő a telefonom és pötyögni kezdtem az sms-t.

"Reggeli kilenckor Niallnál. Ne késsetek! - Brandy"

- Kilencre gyertek át. A reggelit ti hozzátok - közöltem a lányokkal, s addigra már rezegni kezdett a telefon. Jött három sms, ami arról árulkodott, hogy a címzett tudomásul vette a dolgot. Míg Nialléban csak annyi állt "lemaradtam valamiről?". Neki visszaírtam, hogy majd este elmondom, utána pedig elolvastam Harryét. Persze nem is ő lett volna, ha simán beleegyezik.

"Más programom van" - írta.

 Valahogy erős érzésem volt, hogy csak az idegeimen akar táncolni. "Nem, nincs. Ott leszel vagy Sadie fog a pöcsödnél fogva odacibálni."

Tényleg biztos voltam benne, más esetben nem válaszoltam volna ilyen obszcén hangnemben.

"Lehet élvezném" - jött a válasza.

"Seggfej!"

16. Félig ördög félig angyal

Hallottam valami zajt. A fejem lüktetett, a vállam zsibbadt. És megint jött az éles hang. Nem akartam róla tudomást venni, de a körülmények csak nem javultak. A fejem ugyanúgy fájt és az oldalam ugyanúgy zsibbadt. Ennek tetejébe meg még aki az ajtó előtt állt is elég kitartó volt és dörömbölni kezdett.

Nagy sóhajjal nyitottam ki a szemem. A függöny mögül már bevilágított a nap. Pontosabban csak erőlködött, mert ismét esős időnk volt. Mily meglepő. Szerettem New Yorkot, bár ott télen veszettül hideg van, nyáron meg eléggé meleg, de legalább nem jellemző ez a nyálkás időjárás, amitől az ember szíve szerint kardba dőlne.

Na de nem én, és nem ezen a napon. Ahogy első tiszta gondolataim megjelentek, mindjárt az előző este jutott eszembe, az összes jó és rossz dologgal együtt. És a jók, bőven kárpótoltak a rosszakért.

Óvatosan arrébb toltam Niall fejét, hogy feltudjak ülni, bár sejtettem, hogy ha nemes egyszerűséggel csak arrébb lökném, akkor sem kelne fel rá. Néhány kört írtam le a vállammal és úgy éreztem, mintha ezer tű szurkálná, valószínűleg már régóta rajta feküdt.

Miközben felkászálódtam a kanapéról kisöpörtem a hajam a szememből, meg annyit még megtettem, hogy egy kicsit meghúzgáltam a pólóm meg a rövidnadrágom, hogy egyenesen álljon, de ennél többet nem voltam hajlandó tenni az elfogadható megjelenésemért.

Mezítláb csattogtam ki az előszobába, elfordítottam a kulcsot és feltéptem az ajtót, de közben már morogtam - Nyugalom... nem tört ki a harmadik világháború - ásítottam, s mikor újra kinyitottam a szemem és tisztán láttam, Harry nézett vissza rám a küszöb másik oldaláról.

A képembe vigyorgott, és úgy tűnt annyi energia van benne, hogy ha kellene azon nyomban lefutná a maratont is.

- Honnan tudod? - kérdezte.

- Higgy nekem, ha kitört volna, már tudnám - vontam vállat unottan.

Mosolya kissé halványodott - Jól van na, nem kell így felvágni.

- Te kérdezted! - háborodtam fel, de körülbelül annyira tűnhettem dühödtnek, mint egy mezei nyúl, akinek elveszik a répáját.

- Valóban - mosolyodott el, s a mosolya egyre csak nőtt, ahogy engem bámult. Kérdő tekintetemre nagy nehezen kinyögte - Távol álljon tőlem, hogy tolakodó legyek, de... - egy kicsit teketóriázott - nem is gondoltam, hogy van egy bébid.

Jobbra félrebillent a fejem, s könnyen lehet hogy a világ egyik legértetlenebb arckifejezése ült ki a képemre - Miről is beszélünk?

Nem szólt semmit, egyszerűen csak rám mutatott. Valójában egyenesen a mellemre. Ásítva hajtottam le a fejem az ujja irányába. A nap szembe tűzött - és amúgy is, ki az az elvetemült, aki korán reggel tisztán lát - úgyhogy ismét megdörzsöltem a szemem, majd erősen pislogtam párat. Ezután pedig rögtön világossá vált, hogy miről is beszélt. Egy nem túl nagy, de elég határozott nedves folt éktelenkedett a pólómon, pontosan a bal mellemnél. Ha ez nem lett volna elég, akkor ráadásul még annak is elég nyilvánvaló jele adódott, hogy fázok a friss levegőtől.

Áldom az eget, vagy leginkább a szüleimet a nyugodt természetemért... nem akadtam ki. Vállat vontam és egyszerűen annyit mondtam - Most akkor bejössz, vagy csak ébresztőt akartál rendezni és már itt sem vagy?

- Nem adom meg neked azt az örömet - vigyorgott gúnyosan.

- Akkor meg gyere már be, mert majd meg fagyok - háborogtam.

- Látom! - röhögött, azzal pedig elhaladva mellettem már belül is volt.

Épp egy pillanaton múlott, hogy utána nyúlva el tudtam kapni, ezzel megakadályozva, hogy átugorva a kanapé hátulján Niall fején landoljon. Harry nem érezte át a dolog súlyosságát, hanem élcelődni kezdett azon, hogy én biztosan kitúrtam Niallt a helyéről.

- Én is itt aludtam te ökör - világosítottam fel. - Miután elmentetek mi még hozzá fogtunk filmezni, csak bealudtunk.

- De hisz... - újra szemügyre vette Niallt -aki továbbra is édesdeden aludt a zajok ellenére is- és a környékét. A mozaikdarabkák pedig egy pillanat alatt összeálltak neki, hogy mi bizony együtt aludtunk a szó legszorosabb értelmében, a méretes kanapé ellenére is. Majd tovább logikázva nagyon hamar rájött arra is, hogy Niall nyáladzott rá a pólómra. Ezt nem mondta, csak egyszerűen összecsücsörítette a száját és cuppogni kezdett.

- Ha nem hagyod abba, a saját seggeden fogsz cuppogni! - fenyegettem meg egy cseppnyi humor nélkül.

- Naaa, miért vagy olyan kis paprikás hangulatban? - gügyögte és én közel álltam hozzá, hogy tényleg végre hajtsam, amit az előbb beígértem neki.

A szemem forgattam, mert egyre idegesítőbbé vált - Még nem kaptam meg a napi koffeinem.

Mutatóujjával felém bökve tálalta ötletét - Egyezzünk meg, főzök kávét, de te meg menj és cseréld le ezt a pólót, mert még a gondolata is elborzaszt, ha magam elé képzelem, ahogy ez a tökfej álmában, alkohol gőzös leheletével a formás idomaidra csorgatja a nyálát.

Bele boxoltam a vállába - Kussolj, mert behányok!

Gyors letusoltam, mert nem akartam egész nap savanyú nyál szagban úszni, majd már felöltözve visszatértem Harryhez a friss kávé reményében. Persze túl szép lett volna, ha igaz lett volna.

- Kávé? - kérdeztem kissé sipítva.

- Elfogyott - húzta el a száját Harry.

- Bassza meg!... a rigó - szépítettem rajta egy kicsit.

Látványosan lerogytam a székre, és az asztalra könyököltem - Ez a nap már el lett baszva - motyogtam panaszos hangon, mintha tényleg valami borzalom történt volna. De nem tehettem róla, nekem az akkor tényleg tragikusnak számított.

Harry elvigyorodott, egy pillanatra tán látni véltem mind a harminckét fogát is - Kicsi lány, mi jött hozzád? Többet káromkodtál két mondatban, mint az elmúlt héten összesen.

Dumájával pont az ellenkezőjét érte el - Ne kicsi lányozz, mert lecsavarom a ... khm... tudod te. Én pedig nyugodt vagyok és nem káromkodok - fújtam ki a levegőt.

Mostmár hangosan nevetett - Nyugi van. Elvigyelek valamerre kávéért?

- Mennyi az idő? - kérdeztem, mert annyira nem voltam képben, hogy még csak megsaccolni sem tudtam. Ez pedig az esetemben igen ritka.

Előhalászta a telefonját, majd felém fordította. Még csak nyolc negyven volt. Majdnem kitértem a hitemből. Körülbelül hatkor alhattam el, így tekintve, hogy eddigre már fent voltam egy ideje, hát olyan két órát alhattam.

Az első sokkból felocsúdva, a fejem csóválva mondtam - Na jó, menjünk. Ez a szerencsétlen meg had aludjon még. - Céloztam ezzel Niallra, aki továbbra is újszülötteket megszégyenítő mélységgel húzta a lóbőrt.

*

Ültünk a fűben egy vastag fa törzsének dőlve. A levegő Londonhoz képest szokatlanul tiszta volt. A nap fényesen sütött, bár túlzottan nem melegített. A tó vizéről visszaverődtek a fénysugarak, de nem olyan laposan, hogy bántóak legyenek. Ahogy leültünk a plédre, amit Harry valahogy elővarázsolt a kocsijából, egy mókus elszaladt mellettem fel a fára. Követtem a tekintetemmel és mosolyogva mutattam Harrynek, hogy a fejünk felett lévő odújából kicsit kihajolva minket figyelt.

- Szerintem ő is vágja, mekkora dolog, hogy maga a nagy Harry Styles az otthonában látogatta meg - nevettem.

Harry viszont nem tűnt túl lenyűgözöttnek a viccemtől. Ismét előrefordult és a tavat bámulta, majd komoly hangon kezdte. - El ne hidd, hogy ez mindig akkora nagy élvezet, mint amilyennek látszik. Néha bármit megadnék egy-egy ilyen pillanatért, hogy nyugodtan ki tudjak merészkedni a házamból. Ez most egy ideális pillanat, mert én is ráérek, munka és iskola idő van, valamint nincs túrista szezon. És félre ne érts, hálás vagyok én nekik, mert tudom, hogy sehol sem lennék, ha ezek az emberek nem hallgatnák a zenénket. Szívesen csinálok képet velük, beszélgetek egy pár szót, de az a baj, hogy annyira hamar híre megy, hogy merre járok, hogy rögtön abba kell hagyjam, amit addig csináltam és el kell onnan tűnnöm, különben csak gyűlnek és gyűlnek az emberek. De ez van. Nem akarok nyavalyogni. Csak hát nem fenékig tejfel.

Nem akartam félbe szakítani. Nem tudtam, hogy milyen sűrűn van alkalma ilyen témában megnyílni valaki felé és tökéletesen tudom, hogy néha szüksége van rá az embernek, hogy valaki számára kipanaszkodhassa magát. Úgyhogy kivártam míg biztos lehetek benne, hogy a végére ért és csak utána szólaltam meg. - Hiszek neked. És hidd el felnézek rátok. Én szerintem egy napig nem bírnám ezt az őrületet.

Felém fordította a fejét, kissé szkeptikusan húzta fel szemöldökét - Te most gúnyolódsz? - kérdezte.

Értetlenül meredtem rá - Miért?

- Tudod, kissé fura Miss Egymagam-leszámoltam-az-Orosz-maffiával szájából ezeket a szavakat hallani.

Ezen a ponton vált világossá, hogy még mindig nem emésztette meg, hogy ki vagyok és hogy az ő szemében körülbelül fél úton lehetek Xena a harcos hercegnő, meg a Karatekölyök között. Pont oly valótlan és röhejes, mint az a kettő. 

- Szép lenne, ha valaki végre le tudna számolni az Orosz maffiával, de attól tartok az nem én leszek és pláne nem egyedül. 

Előre nyúltam a papírtálcához az egyik kávéért.  Részemről ezt a beszélgetést lezártnak tartottam, erre még nem érett meg a "kapcsolatunk". Belekortyoltam az italba és annak pont olyan nagyszerű íze volt, mint annak a jegeskávénak, amit a New York-i bázisunk sarkánál árulnak. Ekkor átfutott az agyamon, hogy ha még a fánk is olyan lesz, mint amit otthon lehet kapni, akkor örök hálával tartozom Harrynek. Márpedig erre nagy volt az esély, mivel amikor útban voltunk a kávézó felé, ahol vettük őket, azt mondta, hogy London összes amerikai fánk árusának portékáját végigkóstolta, mire ezekre ráakadt.

És nem kellett csalódnom. Tökéletes volt, de csak egy falatig élvezhettem zavartalanul, ugyanis a következő pillanatban a mókus előttem termett és pitizett. A mókusok tudnak egyáltalán pitizni? Lényegtelen, kunyerálni akart. Nem vagyok rossz lelkű, pláne nem, ha egy aranyos kisállat ilyen szépen kéri, így letörtem egy darabot és ledobtam neki.

- Miért nem kézből etetted? - kérdezte Harry.

- Nem ment el az eszem. Az kellene csak, hogy leharapja az ujjam - magyaráztam felbőszülve.

- Menj már - nevetett, azzal letépett a saját tésztájából egy darabot és kinyújtotta a tenyerén a mókus felé. Az rögtön megindult érte.

Nekem pedig bűnös gondolatom támadt, s mikor a mókus megállt előtte és nyúlt az ételért, én hirtelen rándultam egyet Harry keze irányába. - Hamm - vakkantottam, Harry pedig úgy rántotta vissza a tenyerét, mintha tűzbe nyúlt volna. 

Mikor az első sokkból észhez tért, duzzogva dünnyögött - Idióta.

Kihívóan vigyorogtam rá - Azt mondtad nem félsz tőle.

- Ja, a mókustól nem.

Ez számomra egyet jelentett azzal, hogy tőlem viszont igen. Úgy döntöttünk, hogy össze szedjük magunkat és sétálunk egyet a tó menten. Nem jutottunk messzire, amikor csipogott a telefonom, idegen szám volt, így bizonytalanul vettem fel.

- Haló?

A vonal másik végén egy vékony női hang válaszolt - Haló? Brandy Evans?
 
- Igen?! - jeleztem egyszerre, hogy én lennék és várom a további mondanivalóját.

- Én Emily George vagyok, Mr. Fitzwilliam titkárnője. - Így már minden világos volt. Fitzwilliam a CIA helyi nagykutyája, aki valószínűleg azért keres, mert Tessa szólt neki, hogy a balul elsült előző este után adjon mellém másik embert. - Az igazgató úr kérte, hogy amint időd engedi gyere be a központba és soron kívül fogadni fog. Csak gyorsan meg kell majd indokolnod a kérelmedet az új társ miatt és utána le kell papírozni.

Ez volt a trükkös rész. Lélekben már igyekeztem felkészülni rá, hogy valami kevésbé durva kifogást találjak ki, mint a cudar valóság. Mondjuk, hogy még régebben volt egy kis nézeteltérésünk és bár mi megpróbáltuk, mégsem tudunk együtt dolgozni. Ugyanis ha megmondom az igazat, hogy randizni hívott, majd még - bár nem vészesen, de - erőszakoskodott is velem, akkor rövid úton a hadbíróság elé állítják és még a munkáját is elveszítheti. Nem őt sajnálnám, hanem a szüleink régóta jó barátok és őket nem akartam kitenni ennek a szituációnak, hogy pont én rúgatom ki Jamest. Ha tényleg akkora seggfej, mint amilyennek én látom, akkor majd előbb-utóbb megteszi valaki más.

- Rendben. Fogok egy taxit és nemsoká ott leszek - mondtam a vonal másik végén várakozónak.

Még vissza sem csúsztattam rendesen a telefont a zsebembe, amikor Harry megkérdezte - Hová kell menned?

- A CIA központjába - válaszoltam s fura arckifejezése ráébresztett, hogy bár nekem ez olyan természetes volt, mintha azt mondtam volna, a piacra kell mennem egy kiló krumpliért és tíz tojásért, neki ez nem ilyen egyszerű volt. - Semmi komoly, csak James helyett kapok valaki mást - tettem még hozzá.

Arckifejezése megenyhült, ajkai pedig egy félmosolyra húzódtak. - Ennyire szarul sült el a tegnap esti randi?

- Még annál is rosszabbul - bólintottam nyomatékosításul, majd elröhögtem magam, mert már eljutottam arra a szintre, hogy csak röhögni tudjak rajta.

Ő is megmosolyogta, majd rövid hallgatás után felajánlotta - Ha gondolod szívesen elviszlek. Még ha pont oda nem is mehetek vagy nem tudom, de legalább a környékre.

Mivel a CIA központja nincs titkosítva - na jó, nincs a Google térképen nagybetűkkel feltüntetve, de a klienseknek szabad a bejárás és esetünkben Harry pontosan nem más, mint egy kliens - így örömmel fogadtam el ajánlatát.

Útközben az autóban megeredt a nyelvem és panaszkodni kezdtem az előző estével kapcsolatban. Nem azért, mert pont Harry Stylest tartottam a legalkalmasabb személynek arra, hogy a lelki bajaimat a nyakába zúdítsam, hanem mert útban a központ felé egyre jobban nőtt bennem az idegesség és csak ő volt kéznél. Elpanaszoltam neki az egészet tövéről hegyére, ő pedig türelmesen hallgatott és abból hogy néha rákérdezett dolgokra, azt is leszűrtem, hogy ténylegesen odafigyel rám. Ennek ellenére azonban egy idő után már én is soknak éreztem magamat, úgyhogy szabadkozni kezdtem:

- Ó, én idióta! Untatlak itt a szerelmi életemmel - az utolsó két szónál jó nagy macskakarmot rajzoltam a levegőbe - pedig el tudom képzelni, hogy ez téged mennyire hidegen hagy. - Bár Harryhez beszéltem, de nem rá néztem. Egyrészről, amíg ő vezet inkább nem tartanék vele szemkontaktust, mert az nem valószínű, hogy jól végződne. Másrészről épp egy hídon haladtunk át a Temze felett, amin egy hatalmas esküvői hajó úszott. Kicsit elgondolkoztam, hogy milyen szerencsés a menyasszony és sopánkodtam magamban egy sort, hogy mi van ha az én életem csak ennyi. Megvan az álom meló, de lehet ennek az az ára, hogy a halálos ágyamon visszagondolva életem legromantikusabb eseményére, majd az a kép úszik lelki szemeim elé, hogy egy este a kanapén elterülve valami undorítóan obszcén filmet nézek az én "párommal" - értsd Niallel, aki mellé a főnök rendelt ki barátnőnek!? Hát normális ez? Vagy jobb volna erősen dolgoznom az ügyön, amíg még lehet? Egyáltalán ezt honnan kellene tudnom?

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy bár hallottam Harry válaszát, de az elejét nem sikerült felfognom. Valószínűleg azt mondhatta, hogy nem bánja, hogy ilyenekkel traktálom, mert azután így folytatta:

- Én is untatnálak az enyémmel, de egyszerűen nincs mivel - vont vállat és közben lefékezte az autót, mert a hídról leérve rögtön egy kereszteződés volt, ahogy pirosat kaptunk.

Kikerekedtek a szemeim - Hát én nem ezt hallottam - kételkedtem előző állításában.

- A felét se hidd el annak, amit olvasol - mondta monotonon, már-már rutinosan.

- Speciel nem olvastam, hanem Tessától hallottam, de ő valószínűleg olvasta - bonyolítottam agyon az amúgy egyszerű mondanivalómat.

A lámpa zöldre váltott és mi rákanyarodtunk a Smithfield főútra. Nagyjából félúton jártunk a Burgess Park - ahol korábban Harryvel voltunk - és a Canary Wharf negyed között, ahol a központ volt.

- Na de komolyan, semmi jó sztori? - szinte már könyörögtem. Utólag visszagondolva, talán csak arra vágytam, hogy egy idióta sztorival enyhítse az érzésem, hogy mekkora balfék vagyok.

Egy pillanatra elfordította fejét az úttól és rám mosolygott -  Talán nem hiszed el, de a legmeredekebb sztorim egy lánnyal még alsó tagozatban történt. Elkaptam a copfját, annál fogva meghúztam egy kicsit hátrafelé és nyomtam az arcára egy puszit, majd elszaladtam, mert amúgy meg be voltam tojva tőle. A kis bestia meg nem beárult a tanítónéninek?! Persze a pusziról hallgatott, csak azt mondta meg, hogy meghúztam a haját. Bár lehet jobb is így.

Jót nevettem rajta.

- Kaptál érte? - kérdeztem, mert érdekelt a sztori vége is.

Bólintott - Bizony ám. Csak úgy ment a beírás az ellenőrző hátuljába.

- És megérte?

- Meg hát. Hét éves volt a csaj, de teste akár egy kilenc évesé - mondta olyan elragadtatással, mintha egy igazi bombázóról beszélne, én pedig majd megpukkadtam a nevetéstől.

*

A CIA központ egy belvárosi irodaház legfelső hét emeletén helyezkedik el. Az iskolai gyakorlat egy részét itt töltöttem, úgyhogy jól ismertem a járást. A liftből kilépve egy hatalmas egybenyitott tér fogadja az ideérkezőket. Barnás márványmintás járólapokkal van kikövezve a falakat pedig bézs tapéta borítja. Jobbra van egy nagy recepciós pult, ahol egy fiatal úriember fogadja az érkezőket, míg baloldalon a biztonsági őrök pihenőhelye van kialakítva. Szemben egy kanyarodó lépcső visz fel minket a közösségi társalgóba, ahová bárki nyugodtan betérhet. Persze csak azok, akik már a recepción megkapták a beléptető kártyájukat. 

A srác a pult mögött, akit Willnek hívtak, ahogy meglátott már ki is húzta a felső fiókot, melyben a már meglévő kártyák vannak. Ez kívülről nem látszik, viszont mivel nálunk az iskolában vallották, hogy meg kell ismerni az alapvető regisztrációs folyamatokat is, így a recepciós poszton is eltöltöttem két hetet gyakornokként, tehát tisztában voltam vele, hogy mi zajlik a másik oldalon.

Ahogy odaléptem köszöntött - Szia Brandy, üdv újra itt - azzal pedig elém tolta a saját kis kártyámat.

- Heló Will, jó újra látni - mosolyogtam. Tényleg szerettem vele dolgozni és bár nem volt szigorú, mert inkább haverként néztünk egymásra, mégis megtanította a recepciós lét csínját-bínját az alatt a rövid idő alatt, amit vele töltöttem, pedig egy ilyen helyen az sem egyszerű. - Kellene még egy vendégbelépő is.

Elém tolta a papírt, aminek a felső részét elkezdtem én kitölteni, mert azt is meg kell adni, hogy ki viszi be a vendéget. Mikor végeztem pedig át toltam Harry elé, hogy ő is beírja a rá vonatkozó adatokat.

Mikor végre elindulhattunk, a hátsó folyosó felé vezettem Harryt. Persze semmi olyasmi borzalmas szándékom nem volt, mint ami lehetne akár feltételezni a mondat alapján. Csak az igazgató irodája onnan volt megközelíthető. Ahogy haladtunk Harryvel a hosszú folyosón elmeséltem neki is, hogy oda jártam gyakorlatra.

Fel sem merült bennem, hogy James akár szembe is jöhet velem, de balgaság volt, mert megtörtént. Elsőre fel sem ismertem, ahogy hirtelen kifordult az egyik irodából, mert még messze is volt, meg a folyosó éles neon fényei sem könnyítették meg a szemeim dolgát. Viszont, amikor rám tört a felismerés, erős késztetést éreztem, hogy berántsam magammal Harryt az első ajtón, ami az utunkba akadt - bárkié is legyen az - és bezárkózzak oda, amíg James végleg el nem tűnik a föld hátáról. Mivel ez nem volt egy lehetséges opció, így csak bámultam magam elé mereven és igyekeztem a célomra koncentrálni, nem pedig arra, hogy ő velem szemben halad.

Ez egészen működött addig, amíg közelebb nem értünk és meg nem szólított. - Brandy, beszéljük ezt meg... Nos... kettesben.

Ez így kissé kiverte a biztosítékot, úgyhogy mindjárt a magas c-én kezdtem. - Nincs miről beszélnem veled!

Ábrázata kissé elgyötört volt és még könyörgőre is fogta - Brandy, kérlek! Sokat ittam. Tudod, hogy soha nem bántanálak és nem tennék olyat, amit te nem akarsz.

Én viszont nem enyhültem - De megtetted. Pedig én nem akartam! És kész, vége, én befejeztem!

Elindultam, viszont ő mellém lépett és elkapta a karom.

- És nem gondolod, hogy azért némi magyarázattal mégis tartoznál? Ennyi vagy? Rögtön szaladsz a főnökhöz, hogy adjon másik embert? Gyáva vagy? Nem mersz velem szembe nézni? - támadott rám.

- Engedd el! - hallottam Harry reszelős hangját a hátam mögül, közelebbről, mint ahogy számítottam rá. Azonban továbbra sem vele foglalkoztam.

- Te vagy a gyáva, mert mindjárt támadsz, amikor egy helyzetben nem nyersz - köptem szavaimat az arcába.

- Azt mondtam engedd el! - mondta megint Harry ez alkalommal még határozottabban.

James nekem akart válaszolni, már nyitotta is a száját, mire Harry szavai eljutottak tudatáig és fenyegető pillantást vetett rá - Te csak ne szólj bele, te macskajancsi, mert beverem a cuki kis pofikádat!

- Őt hagyd ki ebből! - förmedtem rá Jamesre, de úgy tűnt egyik sem figyelt rám, mert Harry újra belekezdett:

- Háromig számolok, engedd el! Egy... kettő... - Csatt! Harryt visszakézből úgy állon vágta James, hogy hátra hőkölt. De nem adta magát könnyen és azzal a lendülettel már neki is ugrott támadójának. Számomra sem volt kérdéses, hogy James, ha nem is erősebb, de legalábbis rutinosabb és technikásabb, meg amúgy sem hagyhattam csak úgy Harryre a dolgot. Arról a mellékes kis tényről már nem is beszélve, hogy az eredeti tervek szerint nekem kell megvédenem őt. Még ha alapból nem is egészen úgy volt, hogy Jamestől, de ez a helyzet adódott.

Elkaptam a bal kezét, lecibáltam Harryről és hátra csavartam, amitől meghajolt.. A jobb könyökömmel a hátába szúrtam, ettől összegörnyedt, majd kirúgtam a lábát alóla, s így a földre került. Az pedig csak simogatta a lelkem, hogy azon felül, hogy lány létemre földre terítettem, végül a saját bilincsével fogtam össze hátul a kezeit.

Felcibáltam a padlóról és magam előtt tolva elindultam vele a főnök irodája felé, Harrynek pedig intettem, hogy kövessen. Láttam, hogy vérzik az álla, így hát félkezemmel gyors kivettem egy zsebkendőt és felé nyújtottam, közben pedig eltátogtam egy köszönömöt.

Miközben tovább mentünk, közöltem Jamesszel - Tudod, nem akartalak feljelenteni, de gondoskodtál róla, hogy meggondoljam magam. És nincs az a hadbíróság, ami ezek után felmentene téged. Mert mivel itt dolgozol gondolom te is tudsz róla, hogy csak pusztán négy kamera vette fel az akciódat.

- Csak három - vakkantotta én pedig felkacagtam:

- Talán a lámpába épített körkamera elkerülte a figyelmedet.

15. Az élet nem nehéz, csak nincs rajta fogás

Még alig volt negyed nyolc, de már késznek nyilvánítottam magam. Kicsit idegennek éreztem az embert, aki visszanézett a tükörből, de azt hittem ez a normális. Mint kiderült lövésem sem volt a normálisról, csak belezsúfoltam magam egy mintába. Egyértelműen a média bűnének tartom. Elhitetik az emberekkel, főként a fiatal lányokkal, hogy mindig tökéletesnek kell lenniük. Ráadásul, ahhoz hogy az ilyen irányzatoknak megfelelően tökéletessé váljunk, olyan irreális feltételeknek kell megfelelni, hogy külsőként szemlélve már inkább röhejes. 

Ott álltam Niall fürdőjében. A tükör mellett a pipere cuccok lezsúfolva a keskeny kis polcra. Látszott, hogy amúgy nem lányok lakják a házat, nem arra volt kitalálva, amire nekem kellett. Az egyik szemfesték le is esett és összetört benne a por. Nem izgatott, mert attól még használható maradt. Meg amennyit én használom, hát akár meg is semmisülhetett volna, nem estem volna kétségbe. A fürdő neon fényében kissé sárgásnak tűnt a bőröm, de lecsekkoltam a folyosón is, ott nem néztem ki kínainak, úgyhogy nem aggódtam miatta. A hajamat begöndörítettem, majd összeráztam, hogy kicsit természetesebb hatást keltsen. Ráhúztam a vékony kis fejpántot, amit délután az eladó beszélt rám, mert hogy "Olyan trendi". Jobb fülembe egy tollas fülbevalót akasztottam, ami nagyon tetszik, viszont ritkán van alkalmam viselni. A másik oldalra nem tettem be, mert arról volt több hajam, meg abból mind a kettőt betenni egyszerre csöppet giccses is lenne, szerintem. Levettem a köntöst, ami azért volt rajtam, hogy ne kenjem össze a ruhám, így egyben láttam az összképet. Nagyot sóhajtottam, valami még mindig hiányzott. Tudtam is, hogy mi, csak igazán el akartam kerülni, mert az már végleg nem én voltam. Bizonytalanul vettem kezembe a piros rúzst. Nem csak azért, mert mint már említettem, mi kémek egész másra használjuk, hanem mert nem tudtam azonosulni vele. Óvatosan felkentem, nem vagyok túl gyakorlott a dologban. Majd végül újra egy teljes pillantást vetettem magamra. Idegen. Ezt éreztem. Viszont annyira jól sikerült, hogy ha fiúsan atlétikus alkatom helyett inkább lányosabbal rendelkeznék, és karvaly orrom helyén is inkább egy kis fitos ülne, akkor beállhattam volna egy kirakatba próbababának. Na jó, talán még a szögletesebb állkapcsomon is lehetett volna kerekíteni egy kicsit, de azon egy kis festékkel sokat lehetne csalni. De elég volt. Úgy éreztem, hogy még egy ecsetvonás, vagy kiegészítő rajtam és levetem a saját bőröm, mert ami sok az sok. 

A baj nem is azzal lett volna, hogy így kell kilépnem a fürdőből, hisz erről szól a munkám, hogy olykor másnak adom ki magam. A probléma az volt, hogy most magamnak kellett volna lennem, viszont nem igazán akart összejönni.

A szobában még gyorsan belebújtam a szintén újonnan vásárolt fekete magassarkúba, mely elöl kissé platformos volt és nyitott orrú, hátul viszont egy viszonylag vastag sarok tartotta és nekem pont ezért tetszett meg. Magamhoz vettem még a táskámat és gondoltam inkább elütöm a maradék időt a fiúkkal tévénézéssel mintsem, hogy magamban aggodalmaskodjak tovább, mert már a gyomrom így is úgy össze volt szorulva, hogy úgy éreztem egy korty vizet sem tudnék lenyelni. Pedig, mivel a fiúk kifejezés Niallt és Harryt takarta, ez igen nehéz döntés volt. Harryt sem kívántam a hátam közepére sem, de még mindig jobban tűnt, mint egyedül fent ücsörögni még egy jó darabig. 

A gyanúm, hogy nem vagyok önmagam nem csak nekem tűnt fel. 

Lekopácsoltam a lépcsőn a cipőmben, ami még nem volt bejáratódva a kényelmes sétához, majd amint beléptem a nappaliba a két srác úgy mért végig, mintha egy nyers húscafat lennék az éhező oroszlánok között. Bár nem rám vetették magukat - szerencsére - de nem lett sokkal jobb a végkifejlet. Láttam Harryn, hogy próbál komoly maradni, de először csak fojtogatta, majd kitört belőle a nevetés. 

- Hová készülsz kicsi Winnetou? - kérdezte levegő után kapkodva.

Mérgesen forgattam a szemem - Rohadt vicces vagy. - Azzal lecsapódtam a kanapé szemben lévő felére és indulatosan keresztbe vágtam a lábam.

- De most komolyan - folytatta valójában mindenféle komolyság nélkül. - Jelmezbál, vagy egy ősi indián szertartás?

Keresztbe fontam a karom magam előtt, az orrom is felhúztam és félrefordítva a fejem a tévé felé igyekeztem a tudtára hozni, hogy nem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Közben pedig a felső lábamat olyan lendületesen lóbáltam idegből, hogy egyszer belerúgtam a kis asztalba, aminek üveglapja akkorát kongott, hogy attól tartottam megrepedt.

Az asztal túlélte, de Harry egyre közelebb állt hozzá, hogy kinyírjam. A cipőmmel, csak hogy stílusos legyen. 

- Randija lesz - mondta Niall, de azt hiszem ő is átszegődött Harry sötét oldalára, mert szinte biztos vagyok benne, hogy ezt ők már megtárgyalták, amíg odafent voltam és csak engem akartak idegesíteni a további diskurzusukkal.

A szemem sarkából láttam, hogy Harry úgy csinál, mint akinek csodálkozásában az álla a földig esik - Na ne már? És kivel? - nézett rám, s most már én is felé fordultam, de csak hogy kipróbáljam, hogy véletlenül nem-e alakult még ki a képességem, hogy tekintettel ölni tudjak. 

Niall szólalt meg, nem én - Hármat találhatsz. - Hangja savanyú volt. Nem volt nehéz kitalálni, hogy nem csípi Jamest, bár azt nem egészen vágtam, hogy erre mi adott neki okot.

- Ó, szóval a kis csávó, aki azt hiszi, hogy ő szarta Jeruzsálemet - bólintott nagyot Harry. Ő sem szereti. Talán ez valami tesztoszteron betegség. Biztos frusztráltak.

Fintorogva húztam fel az orrom - Tán kisebbségi komplexusaid vannak mellette? 

Pont olyan gúnyos hangnemben válaszolt Harry is - Lehet, hogy ő szuperhősnek képzeli magát, de én személy szerint sosem lennék féltékeny egy olyan kis öntelt szutyokra, aki bár szuperhősnek képzeli magát, mégis képes kockáztatni, egy állítólagos jó barátjának a munkáját. - Kérdő tekintetemre tovább folytatta. - Gondolod, hogy mi nem láttuk, hogy hogy sétált ma be oda? Még feszítette is a mellét, hogy látványosabb legyen rajta a jelvény.

- Hogy a.... - csodálkoztam, de félbeszakított.

- A te szemedben mi lehet csak idióta kölkök vagyunk. Még azt is megkockáztatnám, hogy azt gondolod, hogy tehetségtelenek vagyunk és csak a kinézetünkből élünk. Nem te vagy az egyetlen a világon, aki így látja. Viszont idióták nem vagyunk és szemünk is van mindegyikünknek.

Nem egészen ez volt az igazság, így én is magyarázni kezdtem utolsó mondataival egy időben - Ácsi, nem fogom letagadni, hogy amikor megláttam a feladatom, akkor kiakadtam, hogy nem vagyok én bébicsősz. Ezen nincs mit szépíteni, így történt. De a tehetségeteket nem vitatnám el. Hallottalak titeket énekelni. Lehet nem egészen az én stílusom, bár annyira távol sem áll tőlem, viszont a hangotok, az teljesen rendben van.

- Én meg nem mondom, hogy ez a James gyerek egy komplett faszfej. Te ismered régebb óta és amúgy is a te dolgod, hogy kivel foglalkozol, csak tudod ne a hosszú évekkel ezelőtti képet kergesd benne. Az emberek változnak, ez alól ő sem kivétel. Tényleg, a te dolgod, hogy mit csinálsz, de nyitott szemmel járj.

Homlokon kólintottak a mondatok, amiket Harry a nyakamba zúdított. És be kellett látnom, hogy volt igazságtartalma a dolognak. De mielőtt nagyon elmerenghettem volna, megint beszélni kezdett.

- És akkor most még van időd, úgyhogy én a helyedben visszamennék és átöltöznék.

Kifejtettem neki, hogy lövésem sincs a londoni divatról - ami ugyan hazugság volt, mert leginkább a randizós divatról nem volt fogalmam - de nem hagyott kétségbeesni, mert lovagiasan felajánlotta segítségét. Igazából, leginkább az érdekelt, hogy azután, hogy így leosztott, vajon ő mit tud produkálni. Megkért, hogy pakoljam ki a ruhákat, amik szerintem szóba jöhetnek, utána pedig töröljem le a rúzst és vegyem le a pántot a fejemről.

Az álla földig esett és elszörnyülködve kérdezett, amikor meglátta, hogy a táskámból pakolok elő - Már itt vagy több, mint egy hete és ez az ökör még nem adott neked egy nyamvadt polcot?

Az ökör címszó alatt ő Niallt értette, én pedig menteni akartam egy kicsit a bőrét - Valójában nem is kértem.

- Nem számít. Ennyire nyomi is csak ő lehet - bosszankodott, közben pedig otthonosan feltépte a szekrény ajtót és az egyik polc tartalmát eloszlatta másik kettőn, így felszabadítva nekem is némi helyet.

- Fiókot is kérsz? - kérdezte lazán, majd a válaszomat meg sem várva már ürítette is az egyiket.

Lekerült rólam a fölösleges smink és kiegészítő is, majd közös megegyezés alapján a miniruhát egy fekete cicagatya váltotta felül egy egyszerű blúzzal és bézs sport blézerrel.

Mikor visszatértem a fürdőből átöltözve, Harry elismerően bólintott. Ez már sokkal inkább illik hozzád, és bárhová is mentek, nagyjából mindenhol megállja a helyét.

- Vacsorázni megyünk - mondtam tényszerűen.

- Reméltem is, hogy nem paint-ballozni. Bár azért ennél kreatívabb is lehetett volna - élcelődött megint Jamesen.

- Ne kezd! - fenyegettem, de azzal ő már kívül is volt az ajtón.

Abban a pillanatban becsöngettek, és én sietősen távoztam, de előtte még visszaszóltam a srácoknak, hogy nem szeretnék holmi gruppen partira hazajönni.

*

Mindent összevetve az este szörnyű volt. Olyan szinten merev voltam, mint egy darab vasbeton. Hiába ismerem Jamest már ezer éve, hiába voltunk gyerekkorunk óta jó barátok és természetes volt egymás jelenléte,mégis ez a helyzet befeszített. Vacsora közben minden falatot úgy kellett letuszkolnom a torkomon, a beszélgetés pedig kínos volt. Minden téma erőltetettnek és felületesnek tűnt.

- Ízlik a ráksaláta? - kérdezte az előételünkről.

Nagyot nyeltem, hogy lemenjen a falat, amivel küszködtem már egy kis ideje. - Finom. Arra emlékeztet, amit még a nagymamám csinált régen.

- Szerintem is ízletes. Ez az öntet valami fenséges rajta.

Nem tudtam, hogy én vagyok hülye, vagy tényleg olyan fennkölten beszél. Ez nem volt tőle szokványos.

Eltelt egy kis idő csendben mire újra beszélni kezdett. - És nem akarsz egy kicsit mesélni? Hogy hogy alakult az életed mióta külön fújt minket a szél, meg ilyenek...

Unottan vontam vállat - Igazából nem sok olyasmi van, amit tudhatnál és eddig nem mondtam volna el.

- De hisz alig beszéltünk mióta megérkeztél - nevetett kínosan.

- Ott a pont - bólintottam, hisz rátapintott a lényegre. Nem sok olyan dolog van, amit elmondhattam neki.

Újabb párperc birkózás jött a csenddel és az étellel.

- És amúgy, jól kijössz a srácokkal? - kérdezte és nagyon úgy tűnt, hogy ennél jobbal már nem tud előhozakodni, úgyhogy megkegyelmeztem neki.

- Niall rendes. Kicsit félénk volt még az elején, de úgy tűnik, hogy már megszokta, hogy ott vagyok. Meg úgy látom, hogy kezd belejönni a szerepébe. - Ez elég alapos ködösítés volt, de nem akartam James orrára kötni Niall délelőtti kis akcióját.

- Igazán? - kérdezte kicsit fura hangsúllyal. Olyan erőltetett csodálkozást éreztem rajta.

- Ahan. Azt hiszem már a körülöttük dolgozókat sikerült meggyőznünk, hogy egy pár vagyunk. Elég hitelesen alakítjuk.

- És mikor akarjátok a média elé tárni a kapcsolatotokat? - Utolsó szavánál kezeivel macskakörmöt rajzolt a levegőbe.

Újabb rákfalatkát próbáltam a villára ügyeskedni, majd mikor betaláltam, felnéztem rá. - Nem tervezek ilyesmit. Nem tartom szükséges lépésnek. Nem célom mindenkivel elhitetni, hogy járjunk, pláne nem, hogy országvilág az én képemet bámulja.

Színtiszta zavartság ült a képén - De akkor egyáltalán miért is kell játszanod a barátnőjét. Valami más címszóval nem tudtál volna a közelükbe férkőzni?

- Jó kérdés, én is ezt kérdeztem Jennytől, de leszerelt azzal, hogy 'Ez a feladatod." - magyaráztam.

- Ki az a Jenny?

- A főnököm - közöltem vele a tényt, aminek alapból is logikusnak kellett volna lennie.

Az álla leesett. Nem kicsit. - Komolyan egy nő nálatok a főnök? - nem a kellemes fajta csodálkozást hallottam a hangjában. Hanem azt a sértő fajtát, amikor megbotránkozik azon, hogy egy nő lehet ilyen pozícióban.

- Az - válaszoltam kissé durván, majd egy kis ideig nem erőltettem a beszélgetést. És ő is belátta, hogy jobb lesz hallgatni.

Legközelebb mikor megszólalt, a srácokról érdeklődött, merthogy azt mondtam, hogy Niallel jól kijövünk, de a többiekről nem beszéltem. Elmondtam neki az igazat, hogy szimpatikusak, de amúgy nem sokat találkozunk. Meg azt is mondtam, hogy Harryvel már egy kicsit jobban kijövünk, mint az elején. És ezt tényleg így éreztem, pláne az után, hogy alig egy órával korábban megmondta a véleményét, bár a maga stílusában, de legalább nem bántó szándékkal, hanem segíteni akart.

A borzalmas vacsora után felvetette James, hogy ismer egy hangulatos bárt nem messze, inkább folytassuk ott az estét és ünnepeljük meg Sadie előkerülését. Jó ötletnek tűnt, gondoltam majd hátha egy-két ital mellett oldódik kicsit a hangulat

A hely modern volt, a bár részből egy nagy terem nyílott, ahol néhányan már táncoltak. A hosszú pult végénél foglaltunk helyet és igazam lett, egy negyed óra és két feles után már nekem is jobb hangulatom lett. És az addig feszélyezett beszélgetés kellemes csevegésbe csapott át. Kieresztettem a fáradt gőzt és tényleg úgy voltam vele, hogy ünnepelni jöttünk, kértem még két felest és amikor egy ismerős szám jött elcibáltam Jamest táncolni.

Már jócskán elmúlhatott éjfél, jól éreztük magunkat, hol táncoltunk, hol leültünk iszogatni. A kínos vacsora már a felejtés homályába merült, de túl szép lett volna, ha minden simán megy. A kevés étel és sok pia figyelmetlenebbé tett a kelleténél és egyszer csak a táncparkett közepén, elmerülve a zene ritmusában kezeket éreztem a csípőmön. Ez még nem zavart volna, együtt jöttünk, együtt szórakozunk. Azonban alig néhány pillanatra rá, már teljesen Jameshez simulva találtam magam, ajkai lecsaptak és nyelve máris a torkomon volt.

Borzalmas volt, de tompult testem és agyam elsőre nem tudta mit cselekedjen. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy ha ilyen lenne egy igazi csók, akkor inkább életem végéig ne kapjak többet.

Amikor végre felocsúdtam első meglepetésemből, ellöktem magamtól. Illetve próbáltam, de nem sok sikerrel, mert szorosan tartott. Ez a szituáció is feliratkozott az azon helyzetek listámra, amikor hálás vagyok a sokszor gyötrelmes önvédelem órákért. Nem vesztettem el a fejem, amiért elsőre nem tudtam menekülni, hanem lecsúsztattam a kezemet a derekamon az ő kezére és egy hirtelen rántással hátrafeszítettem az első ujját, ami a kezembe akadt. Természetes reakció, hogy ilyenkor a másik fél elrántja a kezét.

- Hozzám ne merjél még egyszer érni! - ordítottam dühösen, majd keresztül vágtáztam a szórakozóhelyen, egészen ki az utcáig.

Még hallottam, ahogy jön utánam és kiabálja - Brandy! Brandy, állj meg. Beszéljük meg. Hallod, gyere vissza. - De én magasról tettem rá, bevágódtam az első taxiba, ami elém akadt és faképnél hagytam.

14. Egyből kettő

Mikor túlesve az én kis incidensemen minden visszatért a régi kerékvágásba, elkezdhettem akciózni. Láttam a fickót a többiekkel valamit hegeszteni, de ő, akkor még nem vett észre, viszont, ahogy úton voltam a teakonyhába vízért, kiszúrhatott.

Majdnem belefejeltem a hűtőbe, ahogy megszólalt mögöttem - Meg vagy! - S előttem már le is pergett életem filmje.

Következő reakcióm az volt, hogy hirtelen sarkon fordultam, és már ütöttem volna, de a srác kedvesen mosolygott velem szemben. Valamint a mozdulattól benyilalló oldalam is eltérített eredeti célomtól.

Ahogy odakaptam a sebhez, aggódva kérdezte - Jól vagy?

- Persze, minden oké - szűrtem összeszorított fogaim közt, mert a valóság az volt, hogy piszkosul fájt.
Felhúzta az egyik szemöldökét és bazsajgott magában a hősködésemen - Nem úgy fest - rázta a fejét.

Elhúztam a számat és biccentettem - Maradjunk annyiban, hogy volt már ennél rosszabb is.

Nem hazudtam. Egyszer még kilencedikben önvédelem órán Tessa a combomba állított egy nagykést. Az sokkal-sokkal rosszabb volt. Ez csak égett, meg ha rosszul mozdultam, akkor a hirtelen feszülés miatt nyilallt, de akkor ott rögtön el is ájultam. Tényleg nem véletlenül lett Tess belsős ember. Ön és közveszélyes.

- Igazán? - csodálkozott. - Hát mi a fenét csináltál?

Kivettem a vizet, majd az asztalhoz mentem és helyet foglaltam miközben beszéltem. - Maradjunk annyiban, hogy nem voltam egy túl jó gyerek. 

- Mi volt? - kérdezte olyan 'mibe, hogy tudom fokozni' hangsúllyal. 

- Beestem egy ablakon.

- Be?

- Be ám - bólogattam. - Felmásztam a kis tetőre, onnan meg beestem apám dolgozószobájába, mert kukucskálósat akartam játszani. Nem volt kellemes az üvegen landolni.

- El tudom képzelni milyen képet vághatott apukád, amikor beestél az ablakon.

Ezt én is csak elképzelni tudtam, mivel ez egy baromi nagy hazugság volt.

- Amúgy Brandy vagyok - mosolyodtam el és kezet nyújtottam neki az asztal felett.

- Victor - fogadta el. De ezt az apró kis információt már tudtam, mert amíg otthon voltunk átöltözni, gyors lecsekkoltam az anyagban, amit Tess küldött.

Így kezdődött az egész, és ennek hatására, délután már vele együtt töltögettem az állványzat csöveibe a hungarocell golyókat. Miközben csináltuk, pedig gondosan kiokított, hogy azért kell ezt csinálni, mert szállítás közben eszméletlenül csörömpölnek, így a csövekbe is töltenek, meg majd a csövek közé a konténerbe is. Senki nem kérdőjelezte meg, hogy miért nem Niallel vagyok, mert szerencsére nagyon elfoglaltak volna, és már előző nap is láthatta mindenki, hogy én csak ott ücsörögtem és olvastam.

Ennek szerencsés mellékhatása volt, hogy szemmel tudtam tartani a két fickót, akikkel előző nap a kis afférom történt. Azt is megtudtam, hogy Pete és Charlie a nevük, mindketten amerikaiak. 17 amerikai van a munkások között, nem egészen értem, hogy hogy kerültek oda, de az nem is az én gondom.

Niall dicséretesen játszotta a szerepét. Ahogy leálltak egy kicsit szünetet tartani mindjárt oda jött. Ezt mondjuk csak úgy szimplán is el tudnám képzelni, de kitett magáért a szerepének megfelelően is. Hátulról megölelt és nyomott egy puszit az arcomra.

- Mit csinálsz kicsi Dy? - kérdezte olyan negédesen, hogy ha tényleg járnánk, akkor már megpedzegettem volna neki, hogy vegyen kicsit vissza, mert ez már nyálasabb a kelleténél.

De így csak hülye picsásan felkacagtam - Gondoltam hasznossá teszem magam.

- Jó kislány - mondta olyan lekezelően, mint ahogy a filmekben szokták a ténylegesen szőke picsáknak.

Hunyorított szemmel, amolyan 'ezért még számolunk' tekintettel bólogattam neki.

- Egyébként - gondolkozott el, de láttam a szemében, hogy nagyon sunyi - soha nem fantáziáltam építkezéseken dolgozó lányokról. De meg kell hagyni, ez a munkavédelmi sisak kibaszott szexi rajtad.

Fojtogatott a röhögés, de visszatartottam, már amennyire tudtam - Igazán?

Bólogatott.

- Úgy gondolod?

- Igen. Bár meg kell hagyni, ha csak az és semmi más nem lenne rajtad, az sokkal jobb lenne. - Vigyorgott a képembe és ismerve az ilyesmi idős fiúk hormonháztartását, tudtam, hogy egy pillanatra ezt valószínűleg még ő maga is komolyan gondolta.

Ezt pedig nem hagytam szó nélkül - Nem vagy te egy kicsit telhetetlen?

- Talán...

- Majd este rájössz, hogy mire vállalkoztál - fenyegetőztem.

- Igazán? - kérdezte ez alkalommal ő, én pedig bőszen bólogattam - Már alig várom. - vigyorgott a képembe, majd megcsókolt, a fenekemre csapott és sarkon fordulva ott hagyott.

Ismétlem, megcsókolt.

Nem a szokásos arcra puszit kaptam. Még csak nem is egy szájra puszit. Szerencsére a nyelvét kihagyta a mocskos kis játékaiból, de még mielőtt észhez térhettem volna az ajkai már az enyémhez értek. Puha volt és lágyan simogatott. Révületemből a finom kis csapás a fenekemen ébresztett.

Kábán fordultam vissza Victor felé, aki megint csak a hogylétem miatt aggódott. De egy halvány mosollyal próbáltam lenyugtatni - Még mindig pont olyan hatással van rám, mint az első randinkon - hazudtam.

- Akkor jobb ha tudod, hogy az első randitokon paprika vörös voltál - nevetett és ez rajtam is segített, mert a vicce legalább elterelte a gondolataimat egy pillanatra a kavargó gyomromról.

Bár én már ennyi eseménnyel is bőven beteltem volna egy napra, de néhány óra múlva besétált egy CIA igazolvány a hangárba. Na jó, valójában James jött, viszont elkövette azt a szarvas hibát, hogy a jelvényét magán felejtette. Más helyzetben közöltem volna vele, hogy mekkora hibát vétett, de most valami hihető sztori kellett, hogy ki ő és mit akar itt.

- Ahh, Joshua már vártalak - üdvözöltem - A cuccok a kocsiban vannak. Remélem hasznukat veszitek majd Kellyvel -karoltam belé és elkezdtem kifelé húzni az épületből.

Mikor kiértünk még ő értetlenkedett - Mi volt ez?

- Ember, besétáltál, úgy hogy rajtad maradt a jelvényed. Szerinted minek látszott? - hőbörögtem.

- Mentőakciónak - szégyellte el kicsit magát. - Úristen! Ne haragudj. Én csak... nem gondolkoztam.

- Néha nem ártana! - förmedtem rá.

Továbbra is bocsánatért esedezett - Sajnálom. Tényleg. Valahogy jóvá tehetném?

- Hagyd! - legyintettem. - Majd valahogy kivágom magam.

Kicsit elgondolkozott, majd bizonytalanul mondta - Ez így elég szar felvezető volt... de csak azt akartam, hogy visszaértem. - Merthogy amúgy volt két nap szünete. - És még csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved velem vacsorázni. Tudod, csak lazítani. Meg hallottam, hogy meglett a barátnőd. Talán megünnepelhetnénk.

Elképedtem - James Roch, te most képes vagy elhívni randizni, közvetlenül azután, hogy kis híján romba döntötted az egész akciót?

- Így is fogalmazhatunk - mosolyodott el. És meg kell valljam eléggé bugyiszaggató mosollyal áldotta meg a sors.

Játékosan a magasba húztam az egyik szemöldököm - És a barátok szoktak randizni.

- Hát persze - vágta rá ő is olyan könnyed hangsúllyal, ahogy én is beszéltem.

Hanyagul vállat vontam - Jól esne egy kis kikapcsolódás.

Széles vigyor terült el az arcán. A győztesek vigyora. - Nyolcra érted megyek, megfelel?

Bólintottam.

- Ott leszek - mondta majd hátat fordítva megindult, de néhány lépés utána még a válla fölött hátra vetette - Legyél elegáns.


Rövidebb részecske lett, de itt kellett abbahagynom, hogy az ez utáni részek egy fejezetbe kerüljenek, azért remélem kellőképpen elnyerte tetszéseteket. Írjátok meg a véleményeteket bátran, annak mindig nagyon örülök. Nesi x