Hallottam valami zajt. A fejem lüktetett, a vállam zsibbadt. És megint jött az éles hang. Nem akartam róla tudomást venni, de a körülmények csak nem javultak. A fejem ugyanúgy fájt és az oldalam ugyanúgy zsibbadt. Ennek tetejébe meg még aki az ajtó előtt állt is elég kitartó volt és dörömbölni kezdett.
Nagy sóhajjal nyitottam ki a szemem. A függöny mögül már bevilágított a nap. Pontosabban csak erőlködött, mert ismét esős időnk volt. Mily meglepő. Szerettem New Yorkot, bár ott télen veszettül hideg van, nyáron meg eléggé meleg, de legalább nem jellemző ez a nyálkás időjárás, amitől az ember szíve szerint kardba dőlne.
Na de nem én, és nem ezen a napon. Ahogy első tiszta gondolataim megjelentek, mindjárt az előző este jutott eszembe, az összes jó és rossz dologgal együtt. És a jók, bőven kárpótoltak a rosszakért.
Óvatosan arrébb toltam Niall fejét, hogy feltudjak ülni, bár sejtettem, hogy ha nemes egyszerűséggel csak arrébb lökném, akkor sem kelne fel rá. Néhány kört írtam le a vállammal és úgy éreztem, mintha ezer tű szurkálná, valószínűleg már régóta rajta feküdt.
Miközben felkászálódtam a kanapéról kisöpörtem a hajam a szememből, meg annyit még megtettem, hogy egy kicsit meghúzgáltam a pólóm meg a rövidnadrágom, hogy egyenesen álljon, de ennél többet nem voltam hajlandó tenni az elfogadható megjelenésemért.
Mezítláb csattogtam ki az előszobába, elfordítottam a kulcsot és feltéptem az ajtót, de közben már morogtam - Nyugalom... nem tört ki a harmadik világháború - ásítottam, s mikor újra kinyitottam a szemem és tisztán láttam, Harry nézett vissza rám a küszöb másik oldaláról.
A képembe vigyorgott, és úgy tűnt annyi energia van benne, hogy ha kellene azon nyomban lefutná a maratont is.
- Honnan tudod? - kérdezte.
- Higgy nekem, ha kitört volna, már tudnám - vontam vállat unottan.
Mosolya kissé halványodott - Jól van na, nem kell így felvágni.
- Te kérdezted! - háborodtam fel, de körülbelül annyira tűnhettem dühödtnek, mint egy mezei nyúl, akinek elveszik a répáját.
- Valóban - mosolyodott el, s a mosolya egyre csak nőtt, ahogy engem bámult. Kérdő tekintetemre nagy nehezen kinyögte - Távol álljon tőlem, hogy tolakodó legyek, de... - egy kicsit teketóriázott - nem is gondoltam, hogy van egy bébid.
Jobbra félrebillent a fejem, s könnyen lehet hogy a világ egyik legértetlenebb arckifejezése ült ki a képemre - Miről is beszélünk?
Nem szólt semmit, egyszerűen csak rám mutatott. Valójában egyenesen a mellemre. Ásítva hajtottam le a fejem az ujja irányába. A nap szembe tűzött - és amúgy is, ki az az elvetemült, aki korán reggel tisztán lát - úgyhogy ismét megdörzsöltem a szemem, majd erősen pislogtam párat. Ezután pedig rögtön világossá vált, hogy miről is beszélt. Egy nem túl nagy, de elég határozott nedves folt éktelenkedett a pólómon, pontosan a bal mellemnél. Ha ez nem lett volna elég, akkor ráadásul még annak is elég nyilvánvaló jele adódott, hogy fázok a friss levegőtől.
Áldom az eget, vagy leginkább a szüleimet a nyugodt természetemért... nem akadtam ki. Vállat vontam és egyszerűen annyit mondtam - Most akkor bejössz, vagy csak ébresztőt akartál rendezni és már itt sem vagy?
- Nem adom meg neked azt az örömet - vigyorgott gúnyosan.
- Akkor meg gyere már be, mert majd meg fagyok - háborogtam.
- Látom! - röhögött, azzal pedig elhaladva mellettem már belül is volt.
Épp egy pillanaton múlott, hogy utána nyúlva el tudtam kapni, ezzel megakadályozva, hogy átugorva a kanapé hátulján Niall fején landoljon. Harry nem érezte át a dolog súlyosságát, hanem élcelődni kezdett azon, hogy én biztosan kitúrtam Niallt a helyéről.
- Én is itt aludtam te ökör - világosítottam fel. - Miután elmentetek mi még hozzá fogtunk filmezni, csak bealudtunk.
- De hisz... - újra szemügyre vette Niallt -aki továbbra is édesdeden aludt a zajok ellenére is- és a környékét. A mozaikdarabkák pedig egy pillanat alatt összeálltak neki, hogy mi bizony együtt aludtunk a szó legszorosabb értelmében, a méretes kanapé ellenére is. Majd tovább logikázva nagyon hamar rájött arra is, hogy Niall nyáladzott rá a pólómra. Ezt nem mondta, csak egyszerűen összecsücsörítette a száját és cuppogni kezdett.
- Ha nem hagyod abba, a saját seggeden fogsz cuppogni! - fenyegettem meg egy cseppnyi humor nélkül.
- Naaa, miért vagy olyan kis paprikás hangulatban? - gügyögte és én közel álltam hozzá, hogy tényleg végre hajtsam, amit az előbb beígértem neki.
A szemem forgattam, mert egyre idegesítőbbé vált - Még nem kaptam meg a napi koffeinem.
Mutatóujjával felém bökve tálalta ötletét - Egyezzünk meg, főzök kávét, de te meg menj és cseréld le ezt a pólót, mert még a gondolata is elborzaszt, ha magam elé képzelem, ahogy ez a tökfej álmában, alkohol gőzös leheletével a formás idomaidra csorgatja a nyálát.
Bele boxoltam a vállába - Kussolj, mert behányok!
Gyors letusoltam, mert nem akartam egész nap savanyú nyál szagban úszni, majd már felöltözve visszatértem Harryhez a friss kávé reményében. Persze túl szép lett volna, ha igaz lett volna.
- Kávé? - kérdeztem kissé sipítva.
- Elfogyott - húzta el a száját Harry.
- Bassza meg!... a rigó - szépítettem rajta egy kicsit.
Látványosan lerogytam a székre, és az asztalra könyököltem - Ez a nap már el lett baszva - motyogtam panaszos hangon, mintha tényleg valami borzalom történt volna. De nem tehettem róla, nekem az akkor tényleg tragikusnak számított.
Harry elvigyorodott, egy pillanatra tán látni véltem mind a harminckét fogát is - Kicsi lány, mi jött hozzád? Többet káromkodtál két mondatban, mint az elmúlt héten összesen.
Dumájával pont az ellenkezőjét érte el - Ne kicsi lányozz, mert lecsavarom a ... khm... tudod te. Én pedig nyugodt vagyok és nem káromkodok - fújtam ki a levegőt.
Mostmár hangosan nevetett - Nyugi van. Elvigyelek valamerre kávéért?
- Mennyi az idő? - kérdeztem, mert annyira nem voltam képben, hogy még csak megsaccolni sem tudtam. Ez pedig az esetemben igen ritka.
Előhalászta a telefonját, majd felém fordította. Még csak nyolc negyven volt. Majdnem kitértem a hitemből. Körülbelül hatkor alhattam el, így tekintve, hogy eddigre már fent voltam egy ideje, hát olyan két órát alhattam.
Az első sokkból felocsúdva, a fejem csóválva mondtam - Na jó, menjünk. Ez a szerencsétlen meg had aludjon még. - Céloztam ezzel Niallra, aki továbbra is újszülötteket megszégyenítő mélységgel húzta a lóbőrt.
*
Ültünk a fűben egy vastag fa törzsének dőlve. A levegő Londonhoz képest szokatlanul tiszta volt. A nap fényesen sütött, bár túlzottan nem melegített. A tó vizéről visszaverődtek a fénysugarak, de nem olyan laposan, hogy bántóak legyenek. Ahogy leültünk a plédre, amit Harry valahogy elővarázsolt a kocsijából, egy mókus elszaladt mellettem fel a fára. Követtem a tekintetemmel és mosolyogva mutattam Harrynek, hogy a fejünk felett lévő odújából kicsit kihajolva minket figyelt.
- Szerintem ő is vágja, mekkora dolog, hogy maga a nagy Harry Styles az otthonában látogatta meg - nevettem.
Harry viszont nem tűnt túl lenyűgözöttnek a viccemtől. Ismét előrefordult és a tavat bámulta, majd komoly hangon kezdte. - El ne hidd, hogy ez mindig akkora nagy élvezet, mint amilyennek látszik. Néha bármit megadnék egy-egy ilyen pillanatért, hogy nyugodtan ki tudjak merészkedni a házamból. Ez most egy ideális pillanat, mert én is ráérek, munka és iskola idő van, valamint nincs túrista szezon. És félre ne érts, hálás vagyok én nekik, mert tudom, hogy sehol sem lennék, ha ezek az emberek nem hallgatnák a zenénket. Szívesen csinálok képet velük, beszélgetek egy pár szót, de az a baj, hogy annyira hamar híre megy, hogy merre járok, hogy rögtön abba kell hagyjam, amit addig csináltam és el kell onnan tűnnöm, különben csak gyűlnek és gyűlnek az emberek. De ez van. Nem akarok nyavalyogni. Csak hát nem fenékig tejfel.
Nem akartam félbe szakítani. Nem tudtam, hogy milyen sűrűn van alkalma ilyen témában megnyílni valaki felé és tökéletesen tudom, hogy néha szüksége van rá az embernek, hogy valaki számára kipanaszkodhassa magát. Úgyhogy kivártam míg biztos lehetek benne, hogy a végére ért és csak utána szólaltam meg. - Hiszek neked. És hidd el felnézek rátok. Én szerintem egy napig nem bírnám ezt az őrületet.
Felém fordította a fejét, kissé szkeptikusan húzta fel szemöldökét - Te most gúnyolódsz? - kérdezte.
Értetlenül meredtem rá - Miért?
- Tudod, kissé fura Miss Egymagam-leszámoltam-az-Orosz-maffiával szájából ezeket a szavakat hallani.
Ezen a ponton vált világossá, hogy még mindig nem emésztette meg, hogy ki vagyok és hogy az ő szemében körülbelül fél úton lehetek Xena a harcos hercegnő, meg a Karatekölyök között. Pont oly valótlan és röhejes, mint az a kettő.
- Szép lenne, ha valaki végre le tudna számolni az Orosz maffiával, de attól tartok az nem én leszek és pláne nem egyedül.
Előre nyúltam a papírtálcához az egyik kávéért. Részemről ezt a beszélgetést lezártnak tartottam, erre még nem érett meg a "kapcsolatunk". Belekortyoltam az italba és annak pont olyan nagyszerű íze volt, mint annak a jegeskávénak, amit a New York-i bázisunk sarkánál árulnak. Ekkor átfutott az agyamon, hogy ha még a fánk is olyan lesz, mint amit otthon lehet kapni, akkor örök hálával tartozom Harrynek. Márpedig erre nagy volt az esély, mivel amikor útban voltunk a kávézó felé, ahol vettük őket, azt mondta, hogy London összes amerikai fánk árusának portékáját végigkóstolta, mire ezekre ráakadt.
És nem kellett csalódnom. Tökéletes volt, de csak egy falatig élvezhettem zavartalanul, ugyanis a következő pillanatban a mókus előttem termett és pitizett. A mókusok tudnak egyáltalán pitizni? Lényegtelen, kunyerálni akart. Nem vagyok rossz lelkű, pláne nem, ha egy aranyos kisállat ilyen szépen kéri, így letörtem egy darabot és ledobtam neki.
- Miért nem kézből etetted? - kérdezte Harry.
- Nem ment el az eszem. Az kellene csak, hogy leharapja az ujjam - magyaráztam felbőszülve.
- Menj már - nevetett, azzal letépett a saját tésztájából egy darabot és kinyújtotta a tenyerén a mókus felé. Az rögtön megindult érte.
Nekem pedig bűnös gondolatom támadt, s mikor a mókus megállt előtte és nyúlt az ételért, én hirtelen rándultam egyet Harry keze irányába. - Hamm - vakkantottam, Harry pedig úgy rántotta vissza a tenyerét, mintha tűzbe nyúlt volna.
Mikor az első sokkból észhez tért, duzzogva dünnyögött - Idióta.
Kihívóan vigyorogtam rá - Azt mondtad nem félsz tőle.
- Ja, a mókustól nem.
Ez számomra egyet jelentett azzal, hogy tőlem viszont igen. Úgy döntöttünk, hogy össze szedjük magunkat és sétálunk egyet a tó menten. Nem jutottunk messzire, amikor csipogott a telefonom, idegen szám volt, így bizonytalanul vettem fel.
- Haló?
A vonal másik végén egy vékony női hang válaszolt - Haló? Brandy Evans?
- Igen?! - jeleztem egyszerre, hogy én lennék és várom a további mondanivalóját.
- Én Emily George vagyok, Mr. Fitzwilliam titkárnője. - Így már minden világos volt. Fitzwilliam a CIA helyi nagykutyája, aki valószínűleg azért keres, mert Tessa szólt neki, hogy a balul elsült előző este után adjon mellém másik embert. - Az igazgató úr kérte, hogy amint időd engedi gyere be a központba és soron kívül fogadni fog. Csak gyorsan meg kell majd indokolnod a kérelmedet az új társ miatt és utána le kell papírozni.
Ez volt a trükkös rész. Lélekben már igyekeztem felkészülni rá, hogy valami kevésbé durva kifogást találjak ki, mint a cudar valóság. Mondjuk, hogy még régebben volt egy kis nézeteltérésünk és bár mi megpróbáltuk, mégsem tudunk együtt dolgozni. Ugyanis ha megmondom az igazat, hogy randizni hívott, majd még - bár nem vészesen, de - erőszakoskodott is velem, akkor rövid úton a hadbíróság elé állítják és még a munkáját is elveszítheti. Nem őt sajnálnám, hanem a szüleink régóta jó barátok és őket nem akartam kitenni ennek a szituációnak, hogy pont én rúgatom ki Jamest. Ha tényleg akkora seggfej, mint amilyennek én látom, akkor majd előbb-utóbb megteszi valaki más.
- Rendben. Fogok egy taxit és nemsoká ott leszek - mondtam a vonal másik végén várakozónak.
Még vissza sem csúsztattam rendesen a telefont a zsebembe, amikor Harry megkérdezte - Hová kell menned?
- A CIA központjába - válaszoltam s fura arckifejezése ráébresztett, hogy bár nekem ez olyan természetes volt, mintha azt mondtam volna, a piacra kell mennem egy kiló krumpliért és tíz tojásért, neki ez nem ilyen egyszerű volt. - Semmi komoly, csak James helyett kapok valaki mást - tettem még hozzá.
Arckifejezése megenyhült, ajkai pedig egy félmosolyra húzódtak. - Ennyire szarul sült el a tegnap esti randi?
Ez számomra egyet jelentett azzal, hogy tőlem viszont igen. Úgy döntöttünk, hogy össze szedjük magunkat és sétálunk egyet a tó menten. Nem jutottunk messzire, amikor csipogott a telefonom, idegen szám volt, így bizonytalanul vettem fel.
- Haló?
A vonal másik végén egy vékony női hang válaszolt - Haló? Brandy Evans?
- Igen?! - jeleztem egyszerre, hogy én lennék és várom a további mondanivalóját.
- Én Emily George vagyok, Mr. Fitzwilliam titkárnője. - Így már minden világos volt. Fitzwilliam a CIA helyi nagykutyája, aki valószínűleg azért keres, mert Tessa szólt neki, hogy a balul elsült előző este után adjon mellém másik embert. - Az igazgató úr kérte, hogy amint időd engedi gyere be a központba és soron kívül fogadni fog. Csak gyorsan meg kell majd indokolnod a kérelmedet az új társ miatt és utána le kell papírozni.
Ez volt a trükkös rész. Lélekben már igyekeztem felkészülni rá, hogy valami kevésbé durva kifogást találjak ki, mint a cudar valóság. Mondjuk, hogy még régebben volt egy kis nézeteltérésünk és bár mi megpróbáltuk, mégsem tudunk együtt dolgozni. Ugyanis ha megmondom az igazat, hogy randizni hívott, majd még - bár nem vészesen, de - erőszakoskodott is velem, akkor rövid úton a hadbíróság elé állítják és még a munkáját is elveszítheti. Nem őt sajnálnám, hanem a szüleink régóta jó barátok és őket nem akartam kitenni ennek a szituációnak, hogy pont én rúgatom ki Jamest. Ha tényleg akkora seggfej, mint amilyennek én látom, akkor majd előbb-utóbb megteszi valaki más.
- Rendben. Fogok egy taxit és nemsoká ott leszek - mondtam a vonal másik végén várakozónak.
Még vissza sem csúsztattam rendesen a telefont a zsebembe, amikor Harry megkérdezte - Hová kell menned?
- A CIA központjába - válaszoltam s fura arckifejezése ráébresztett, hogy bár nekem ez olyan természetes volt, mintha azt mondtam volna, a piacra kell mennem egy kiló krumpliért és tíz tojásért, neki ez nem ilyen egyszerű volt. - Semmi komoly, csak James helyett kapok valaki mást - tettem még hozzá.
Arckifejezése megenyhült, ajkai pedig egy félmosolyra húzódtak. - Ennyire szarul sült el a tegnap esti randi?
- Még annál is rosszabbul - bólintottam nyomatékosításul, majd elröhögtem magam, mert már eljutottam arra a szintre, hogy csak röhögni tudjak rajta.
Ő is megmosolyogta, majd rövid hallgatás után felajánlotta - Ha gondolod szívesen elviszlek. Még ha pont oda nem is mehetek vagy nem tudom, de legalább a környékre.
Mivel a CIA központja nincs titkosítva - na jó, nincs a Google térképen nagybetűkkel feltüntetve, de a klienseknek szabad a bejárás és esetünkben Harry pontosan nem más, mint egy kliens - így örömmel fogadtam el ajánlatát.
Útközben az autóban megeredt a nyelvem és panaszkodni kezdtem az előző estével kapcsolatban. Nem azért, mert pont Harry Stylest tartottam a legalkalmasabb személynek arra, hogy a lelki bajaimat a nyakába zúdítsam, hanem mert útban a központ felé egyre jobban nőtt bennem az idegesség és csak ő volt kéznél. Elpanaszoltam neki az egészet tövéről hegyére, ő pedig türelmesen hallgatott és abból hogy néha rákérdezett dolgokra, azt is leszűrtem, hogy ténylegesen odafigyel rám. Ennek ellenére azonban egy idő után már én is soknak éreztem magamat, úgyhogy szabadkozni kezdtem:
- Ó, én idióta! Untatlak itt a szerelmi életemmel - az utolsó két szónál jó nagy macskakarmot rajzoltam a levegőbe - pedig el tudom képzelni, hogy ez téged mennyire hidegen hagy. - Bár Harryhez beszéltem, de nem rá néztem. Egyrészről, amíg ő vezet inkább nem tartanék vele szemkontaktust, mert az nem valószínű, hogy jól végződne. Másrészről épp egy hídon haladtunk át a Temze felett, amin egy hatalmas esküvői hajó úszott. Kicsit elgondolkoztam, hogy milyen szerencsés a menyasszony és sopánkodtam magamban egy sort, hogy mi van ha az én életem csak ennyi. Megvan az álom meló, de lehet ennek az az ára, hogy a halálos ágyamon visszagondolva életem legromantikusabb eseményére, majd az a kép úszik lelki szemeim elé, hogy egy este a kanapén elterülve valami undorítóan obszcén filmet nézek az én "párommal" - értsd Niallel, aki mellé a főnök rendelt ki barátnőnek!? Hát normális ez? Vagy jobb volna erősen dolgoznom az ügyön, amíg még lehet? Egyáltalán ezt honnan kellene tudnom?
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy bár hallottam Harry válaszát, de az elejét nem sikerült felfognom. Valószínűleg azt mondhatta, hogy nem bánja, hogy ilyenekkel traktálom, mert azután így folytatta:
- Én is untatnálak az enyémmel, de egyszerűen nincs mivel - vont vállat és közben lefékezte az autót, mert a hídról leérve rögtön egy kereszteződés volt, ahogy pirosat kaptunk.
Kikerekedtek a szemeim - Hát én nem ezt hallottam - kételkedtem előző állításában.
- A felét se hidd el annak, amit olvasol - mondta monotonon, már-már rutinosan.
- Speciel nem olvastam, hanem Tessától hallottam, de ő valószínűleg olvasta - bonyolítottam agyon az amúgy egyszerű mondanivalómat.
A lámpa zöldre váltott és mi rákanyarodtunk a Smithfield főútra. Nagyjából félúton jártunk a Burgess Park - ahol korábban Harryvel voltunk - és a Canary Wharf negyed között, ahol a központ volt.
- Na de komolyan, semmi jó sztori? - szinte már könyörögtem. Utólag visszagondolva, talán csak arra vágytam, hogy egy idióta sztorival enyhítse az érzésem, hogy mekkora balfék vagyok.
Egy pillanatra elfordította fejét az úttól és rám mosolygott - Talán nem hiszed el, de a legmeredekebb sztorim egy lánnyal még alsó tagozatban történt. Elkaptam a copfját, annál fogva meghúztam egy kicsit hátrafelé és nyomtam az arcára egy puszit, majd elszaladtam, mert amúgy meg be voltam tojva tőle. A kis bestia meg nem beárult a tanítónéninek?! Persze a pusziról hallgatott, csak azt mondta meg, hogy meghúztam a haját. Bár lehet jobb is így.
Jót nevettem rajta.
- Kaptál érte? - kérdeztem, mert érdekelt a sztori vége is.
Bólintott - Bizony ám. Csak úgy ment a beírás az ellenőrző hátuljába.
- És megérte?
- Meg hát. Hét éves volt a csaj, de teste akár egy kilenc évesé - mondta olyan elragadtatással, mintha egy igazi bombázóról beszélne, én pedig majd megpukkadtam a nevetéstől.
*
Ő is megmosolyogta, majd rövid hallgatás után felajánlotta - Ha gondolod szívesen elviszlek. Még ha pont oda nem is mehetek vagy nem tudom, de legalább a környékre.
Mivel a CIA központja nincs titkosítva - na jó, nincs a Google térképen nagybetűkkel feltüntetve, de a klienseknek szabad a bejárás és esetünkben Harry pontosan nem más, mint egy kliens - így örömmel fogadtam el ajánlatát.
Útközben az autóban megeredt a nyelvem és panaszkodni kezdtem az előző estével kapcsolatban. Nem azért, mert pont Harry Stylest tartottam a legalkalmasabb személynek arra, hogy a lelki bajaimat a nyakába zúdítsam, hanem mert útban a központ felé egyre jobban nőtt bennem az idegesség és csak ő volt kéznél. Elpanaszoltam neki az egészet tövéről hegyére, ő pedig türelmesen hallgatott és abból hogy néha rákérdezett dolgokra, azt is leszűrtem, hogy ténylegesen odafigyel rám. Ennek ellenére azonban egy idő után már én is soknak éreztem magamat, úgyhogy szabadkozni kezdtem:
- Ó, én idióta! Untatlak itt a szerelmi életemmel - az utolsó két szónál jó nagy macskakarmot rajzoltam a levegőbe - pedig el tudom képzelni, hogy ez téged mennyire hidegen hagy. - Bár Harryhez beszéltem, de nem rá néztem. Egyrészről, amíg ő vezet inkább nem tartanék vele szemkontaktust, mert az nem valószínű, hogy jól végződne. Másrészről épp egy hídon haladtunk át a Temze felett, amin egy hatalmas esküvői hajó úszott. Kicsit elgondolkoztam, hogy milyen szerencsés a menyasszony és sopánkodtam magamban egy sort, hogy mi van ha az én életem csak ennyi. Megvan az álom meló, de lehet ennek az az ára, hogy a halálos ágyamon visszagondolva életem legromantikusabb eseményére, majd az a kép úszik lelki szemeim elé, hogy egy este a kanapén elterülve valami undorítóan obszcén filmet nézek az én "párommal" - értsd Niallel, aki mellé a főnök rendelt ki barátnőnek!? Hát normális ez? Vagy jobb volna erősen dolgoznom az ügyön, amíg még lehet? Egyáltalán ezt honnan kellene tudnom?
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy bár hallottam Harry válaszát, de az elejét nem sikerült felfognom. Valószínűleg azt mondhatta, hogy nem bánja, hogy ilyenekkel traktálom, mert azután így folytatta:
- Én is untatnálak az enyémmel, de egyszerűen nincs mivel - vont vállat és közben lefékezte az autót, mert a hídról leérve rögtön egy kereszteződés volt, ahogy pirosat kaptunk.
Kikerekedtek a szemeim - Hát én nem ezt hallottam - kételkedtem előző állításában.
- A felét se hidd el annak, amit olvasol - mondta monotonon, már-már rutinosan.
- Speciel nem olvastam, hanem Tessától hallottam, de ő valószínűleg olvasta - bonyolítottam agyon az amúgy egyszerű mondanivalómat.
A lámpa zöldre váltott és mi rákanyarodtunk a Smithfield főútra. Nagyjából félúton jártunk a Burgess Park - ahol korábban Harryvel voltunk - és a Canary Wharf negyed között, ahol a központ volt.
- Na de komolyan, semmi jó sztori? - szinte már könyörögtem. Utólag visszagondolva, talán csak arra vágytam, hogy egy idióta sztorival enyhítse az érzésem, hogy mekkora balfék vagyok.
Egy pillanatra elfordította fejét az úttól és rám mosolygott - Talán nem hiszed el, de a legmeredekebb sztorim egy lánnyal még alsó tagozatban történt. Elkaptam a copfját, annál fogva meghúztam egy kicsit hátrafelé és nyomtam az arcára egy puszit, majd elszaladtam, mert amúgy meg be voltam tojva tőle. A kis bestia meg nem beárult a tanítónéninek?! Persze a pusziról hallgatott, csak azt mondta meg, hogy meghúztam a haját. Bár lehet jobb is így.
Jót nevettem rajta.
- Kaptál érte? - kérdeztem, mert érdekelt a sztori vége is.
Bólintott - Bizony ám. Csak úgy ment a beírás az ellenőrző hátuljába.
- És megérte?
- Meg hát. Hét éves volt a csaj, de teste akár egy kilenc évesé - mondta olyan elragadtatással, mintha egy igazi bombázóról beszélne, én pedig majd megpukkadtam a nevetéstől.
*
A CIA központ egy belvárosi irodaház legfelső hét emeletén helyezkedik el. Az iskolai gyakorlat egy részét itt töltöttem, úgyhogy jól ismertem a járást. A liftből kilépve egy hatalmas egybenyitott tér fogadja az ideérkezőket. Barnás márványmintás járólapokkal van kikövezve a falakat pedig bézs tapéta borítja. Jobbra van egy nagy recepciós pult, ahol egy fiatal úriember fogadja az érkezőket, míg baloldalon a biztonsági őrök pihenőhelye van kialakítva. Szemben egy kanyarodó lépcső visz fel minket a közösségi társalgóba, ahová bárki nyugodtan betérhet. Persze csak azok, akik már a recepción megkapták a beléptető kártyájukat.
A srác a pult mögött, akit Willnek hívtak, ahogy meglátott már ki is húzta a felső fiókot, melyben a már meglévő kártyák vannak. Ez kívülről nem látszik, viszont mivel nálunk az iskolában vallották, hogy meg kell ismerni az alapvető regisztrációs folyamatokat is, így a recepciós poszton is eltöltöttem két hetet gyakornokként, tehát tisztában voltam vele, hogy mi zajlik a másik oldalon.
Ahogy odaléptem köszöntött - Szia Brandy, üdv újra itt - azzal pedig elém tolta a saját kis kártyámat.
- Heló Will, jó újra látni - mosolyogtam. Tényleg szerettem vele dolgozni és bár nem volt szigorú, mert inkább haverként néztünk egymásra, mégis megtanította a recepciós lét csínját-bínját az alatt a rövid idő alatt, amit vele töltöttem, pedig egy ilyen helyen az sem egyszerű. - Kellene még egy vendégbelépő is.
Elém tolta a papírt, aminek a felső részét elkezdtem én kitölteni, mert azt is meg kell adni, hogy ki viszi be a vendéget. Mikor végeztem pedig át toltam Harry elé, hogy ő is beírja a rá vonatkozó adatokat.
Mikor végre elindulhattunk, a hátsó folyosó felé vezettem Harryt. Persze semmi olyasmi borzalmas szándékom nem volt, mint ami lehetne akár feltételezni a mondat alapján. Csak az igazgató irodája onnan volt megközelíthető. Ahogy haladtunk Harryvel a hosszú folyosón elmeséltem neki is, hogy oda jártam gyakorlatra.
Fel sem merült bennem, hogy James akár szembe is jöhet velem, de balgaság volt, mert megtörtént. Elsőre fel sem ismertem, ahogy hirtelen kifordult az egyik irodából, mert még messze is volt, meg a folyosó éles neon fényei sem könnyítették meg a szemeim dolgát. Viszont, amikor rám tört a felismerés, erős késztetést éreztem, hogy berántsam magammal Harryt az első ajtón, ami az utunkba akadt - bárkié is legyen az - és bezárkózzak oda, amíg James végleg el nem tűnik a föld hátáról. Mivel ez nem volt egy lehetséges opció, így csak bámultam magam elé mereven és igyekeztem a célomra koncentrálni, nem pedig arra, hogy ő velem szemben halad.
Ez egészen működött addig, amíg közelebb nem értünk és meg nem szólított. - Brandy, beszéljük ezt meg... Nos... kettesben.
Ez így kissé kiverte a biztosítékot, úgyhogy mindjárt a magas c-én kezdtem. - Nincs miről beszélnem veled!
Ábrázata kissé elgyötört volt és még könyörgőre is fogta - Brandy, kérlek! Sokat ittam. Tudod, hogy soha nem bántanálak és nem tennék olyat, amit te nem akarsz.
Én viszont nem enyhültem - De megtetted. Pedig én nem akartam! És kész, vége, én befejeztem!
Elindultam, viszont ő mellém lépett és elkapta a karom.
- És nem gondolod, hogy azért némi magyarázattal mégis tartoznál? Ennyi vagy? Rögtön szaladsz a főnökhöz, hogy adjon másik embert? Gyáva vagy? Nem mersz velem szembe nézni? - támadott rám.
- Engedd el! - hallottam Harry reszelős hangját a hátam mögül, közelebbről, mint ahogy számítottam rá. Azonban továbbra sem vele foglalkoztam.
- Te vagy a gyáva, mert mindjárt támadsz, amikor egy helyzetben nem nyersz - köptem szavaimat az arcába.
- Azt mondtam engedd el! - mondta megint Harry ez alkalommal még határozottabban.
James nekem akart válaszolni, már nyitotta is a száját, mire Harry szavai eljutottak tudatáig és fenyegető pillantást vetett rá - Te csak ne szólj bele, te macskajancsi, mert beverem a cuki kis pofikádat!
- Őt hagyd ki ebből! - förmedtem rá Jamesre, de úgy tűnt egyik sem figyelt rám, mert Harry újra belekezdett:
- Háromig számolok, engedd el! Egy... kettő... - Csatt! Harryt visszakézből úgy állon vágta James, hogy hátra hőkölt. De nem adta magát könnyen és azzal a lendülettel már neki is ugrott támadójának. Számomra sem volt kérdéses, hogy James, ha nem is erősebb, de legalábbis rutinosabb és technikásabb, meg amúgy sem hagyhattam csak úgy Harryre a dolgot. Arról a mellékes kis tényről már nem is beszélve, hogy az eredeti tervek szerint nekem kell megvédenem őt. Még ha alapból nem is egészen úgy volt, hogy Jamestől, de ez a helyzet adódott.
Elkaptam a bal kezét, lecibáltam Harryről és hátra csavartam, amitől meghajolt.. A jobb könyökömmel a hátába szúrtam, ettől összegörnyedt, majd kirúgtam a lábát alóla, s így a földre került. Az pedig csak simogatta a lelkem, hogy azon felül, hogy lány létemre földre terítettem, végül a saját bilincsével fogtam össze hátul a kezeit.
Felcibáltam a padlóról és magam előtt tolva elindultam vele a főnök irodája felé, Harrynek pedig intettem, hogy kövessen. Láttam, hogy vérzik az álla, így hát félkezemmel gyors kivettem egy zsebkendőt és felé nyújtottam, közben pedig eltátogtam egy köszönömöt.
Miközben tovább mentünk, közöltem Jamesszel - Tudod, nem akartalak feljelenteni, de gondoskodtál róla, hogy meggondoljam magam. És nincs az a hadbíróság, ami ezek után felmentene téged. Mert mivel itt dolgozol gondolom te is tudsz róla, hogy csak pusztán négy kamera vette fel az akciódat.
- Csak három - vakkantotta én pedig felkacagtam:
- Talán a lámpába épített körkamera elkerülte a figyelmedet.
