Niall lakásába lépve erős paramnéziám volt, csak nem az a szokványos fajta. Alap esetben az embernek ismerős az érzés, de nem tudja, hogy mikor, milyen körülmények között történhetett vele valami olyasmi, ami ugyan azt az érzést váltotta ki belőle. Én pedig nagyon is tisztában voltam vele és még csak olyan nagyon kutatgatnom sem kellett a múltban. Pontosan előző éjjel a "randimról" hazatérve fogadott majdcsak ugyan az a látvány. Niall ott ült - ahogy beléptem - pont velem szemben, s háttal nekem még két személy. Két olyan személy, akiket egyetlen hajszáluk alapján felismernék, még ha álmomból keltenek akkor is.
A két barátnőm, akik közé tartoztak a számomra legfontosabbak közé, ismét egyszerre fordultak felém, s az öröm pont úgy ott csillogott a szemükben, mint előző este. Még mindig alig mertem elhinni, hogy ott vannak velem, hogy Sadie-nek egy hajszála sem görbült, s hogy ismét magamhoz ölelgethetem. Az agyam egy megátalkodott kis zugja nem restellte észre venni, hogy szebb is mint valaha. Néha elcsodálkozom ezen a lányon, míg a stressz másokat öregít és leharcol, ő fiatalodik tőle és az tartja elevenen. De így imádom és eszembe nem jutna féltékenykedni rá, sőt inkább egyenesen csodálom.
Úgy visíthattunk, mint az óvodások, de kit izgatott, hisz nekünk így kerek a világ. Mikor végre lecsihadtunk, bemutatkoztak Harrynek is, én pedig Niall kezébe nyomtam a kihűlt kávét, amit még reggel vettünk neki. Kicsit furán nézett rám és csak lerakta az asztalkára, közben pedig a lányok faggatózni kezdtek, hogy hol jártunk. Mi pedig vallottunk. Elmeséltünk mindent tövéről hegyére, hogy azzal kezdődött, hogy nem volt otthon kávé, s hogy ez abba torkollt, hogy Jamest valószínűleg bíróság elé juttattuk.
- És én erről miért nem tudok? - háborodott fel Tessa. Jogosan, hiszen ő a műveleti vezetőnk, neki ezt tudnia kell.
- Hát azt nem tudom, hogy a központból miért nem szóltak még, de én most szólok. James likvidálva.
- És ki lesz helyette? - kérdezte.
- Mit bánom én - vontam vállat. - Amúgy sem vettük túl nagy hasznát. Sőt...
Tessa beletörődött abba is, hogy James ki lett iktatva és abba is, hogy lassú az információáramlás, és hivatalos forrásból hozzá még nem jutott el a hír. Egy kicsit még beszélgettünk. Vagyis inkább rajtam kívül a másik négy ember beszélgetett, én pedig még mindig csak hüledeztem, hogy ott vannak velem a lányok, hogy tényleg ott ülnek ők is Niall nappalijában, nem csak álmodtam az egészet.
Egy idő után Sadie el kezdte pedzegetni, hogy ha már Londonban vannak ők is, akkor a minimum az lenne, hogy elmegyünk egy kicsit vásárolgatni az Oxford Streetre. Ez persze csak részben volt igaz, mert tény, hogy Sadie imád vásárolni, de benne volt az is, hogy egy kicsit nyugodtan akartak beszélgetni a fiúk nélkül.
Legnagyobb meglepetésemre tényleg az üzletsoron kötöttünk ki, de nem ez volt az első furcsaság. Amikor a Calzedoniában szebbnél szebb, ám kényelmetlenebbnél kényelmetlenebb csipkecsoda melltartók és alsók közt nézelődtünk, a lányok a lehető legszakmaiatlanabb oldalról közelítették meg a küldetésemet. Először fel sem tűnt - csak érdeklődtek, hogy mennek a dolgok, hogy milyen együtt élni Niallel, és hogy jövök ki a többiekkel. Már a Boostban ültünk, én a banánkenyeremet majszoltam meg valami vitamin shaket iszogattam, eközben tűnt fel egy aprócska tény. Méghozzá Sadie minden második mondatában szerepel a Harry név. És hát nem mondanám, hogy túl nagy Harry herceg rajongó lenne. Gondolkoztam rajta, hogy belecsípjek-e miatta, de úgy döntöttem kivárok egy megfelelőbb alkalmat. Talán még szükségem lesz erre a fegyverre ellene.
*
Vasárnap délelőtt ismét az irodába mentünk, ahova James vitt, amikor megérkeztem és ott találkoztam legelőször a bandával. Ott voltunk mindannyian, a fiúk öten, Paul, és én, akik már az előző találkozásnál is jelen voltunk, viszont ez alkalommal James helyett már Charlie volt jelen és kiegészültünk még Tessával és Sadie-vel.
Napirendi ponton az eredmények áttárgyalása volt, valamint a további lépések megtervezése. Arról, hogy nekem valami gyanús a személyzet körül, inkább nem beszéltünk. Tessa elmondta, hogy a központban miket vizsgálgattak és az milyen eredményeket hozott - Megjegyezném, semmilyet. - Kinyomozni, hogy honnan indult az egész fenyegetés, sok embernek sok napos munkája. Mondhatnám a szerencsére vagyunk bízva, hogy egyáltalán sikerül-e.
- És mi miben tudunk segíteni? - kérdezte Paul.
- Igazából csak csináljatok tovább mindent úgy ahogy eddig és általában szoktátok. Az egyetlen dolog Brandyt és Niallt érinti - kezdett bele abba a részbe, ami nekem már annyira nem tetszett. - Nézzétek srácok, pokolian cukik vagytok együtt, de nem tudnátok egy kicsit hitelesebben alakítani a szerepeteket kérlek?
Leesett az állam - Mégis mi a fenét értesz azon, hogy hitelesebben alakítani? - kérdeztem kissé ingerültebben a feltétlen szükségesnél, hiszen én és Niall voltunk azok, akiknek vadidegenként össze kellett költözni és 'szeretni' egymást, úgyhogy ne ő mondja már meg, hogy elég jól csináljuk-e.
- Brandy! Véletlenül elkaptak titeket egy bár előtt, csináltak egy-két fotót, amin megjegyzem nem is látszol rendesen, és abból született néhány silány cikk. Azt akarom, hogy told le a világ torkán, hogy Niall barátnője vagy. NIALL HORANÉ a ONE DIRECTIONBŐL!
- Nem vagy a főnököm, úgyhogy nincs felettem akarati jogod!
- Cicaharc - köhintette a háttérben Louis, de még csak egy-egy szúrós pillantásra sem méltattuk.
- Ó, hidd el Ő is pont ugyanezen a véleményen van, hívd csak fel, ha nekem nem hiszel - bizonygatta Tess az igazát.
- Majd ő felhív, ha valami nem tetszik neki - fontam magam előtt keresztbe a kezem, s bevágtam a durcát.
- Te is tudod, hogy nem fog, hanem max elveszi tőled az ügyet...
Tudtam, persze hogy tudtam, de rohadtul idegesített, hogy mások okoskodnak körülöttem, holott nem járnak az én cipőmben.
- Bár úgy lenne!
*
A lányok kitettek Niall házánál - mióta a városban voltak ők is, inkább velük lógtam, s útitársnak is őket választottam. Meg tettünk egy kis kitérőt is, mielőtt hazavittek volna - én pedig miután felakasztottam a kulcsot az előtérben és lerúgtam a cipőmet is, a nappaliba sétálva Niallt szokás szerint a TV előtt találtam.
- Szia - dobtam le magam mellé a kanapéra. - Mi zu?
Vállat vont, nem úgy tűnt mint aki túl jó passzban van, pedig délelőtt nem volt semmi baja - Nem sok.
- Kik játszanak? - kérdeztem, mert bár reklám volt, de szinte biztosra mertem volna venni, hogy focit nézett.
Visszafordította egy pillanatra a fejét a tévé felé, majd újra rám nézett - Nem tudom... nem igazán figyeltem.
Nem voltam egészen biztos benne, hogy mit csináljak. Még nem láttam előtte ilyennek. Attól tartottam, hogy ha kérdezősködni fogok, hogy mi nyomja a lelkét, akkor tolakodónak fog tartani, bár lehet hogy már amúgy is annak tartott.
Végül néhány másodperc további kínos csend után mégis megtörtem - Van valami baj?
- Hát... - a padlót fixírozta maga előtt. - Nem tudom. Vagyis inkább... mondd meg te.
Kérdőn néztem rá, mert hirtelen halvány fogalmam sem volt, hogy mire is gondolhat.
- Tudod, én csak sajnálom, hogy nem csináltam elég jól. - A hangja mély volt, s gyenge. Nekem pedig össze állt a kép. Velem ellentétben ő bár akkor még jelét nem mutatta, de magára vette, amit Tessa mondott, s most az bántja. Én meg akkor ugyan berágtam, de miután kijöttünk körülbelül három perc múlva már el is felejtettem. Igaza volt Louis-nak, az csak cicaharc volt.
Megszorongattam kicsit a vállát - Horan, azért nincs akkora tragédia. Tessa sem dühös volt, csak szeret dirigálni.
- Nem Bran, én nem attól tartok, hogy bárki is megharagszik - rázta meg a fejét. - Csak aggódom. Tulajdonképpen a srácokért. Azt hiszem belehalnék, ha valami bajuk esne, csak azért mert én nem csináltam elég jól, azt ami az én feladatom lett volna. És nem tudom, hogy ha csak rólam lenne szó, akkor hogy érezném magam, de így hogy egy kicsit is rajtam múlhat az ő biztonságuk is, körülbelül ötször akkorának érzem a terhet.
Ezeket a szavakat, akár én is mondhattam volna. Nem véletlenül nem dolgozhatunk együtt éles helyzetben Sadie-vel.
- Tudom, hogy mit érezhetsz. Én is így érzek Sadie-vel kapcsolatban. Egyetlen egyszer voltunk közös bevetésen és körülbelül két nap alatt húsz évet öregedtem. Mihelyst kikerült a látószögemből, betegre aggódtam magam. Azóta nem is mennénk és nem is mehetünk közös bevetésre.
Niall figyelmesen hallgatott, majd egy pillanatnyi hallgatás után rákérdezett:
- És mi a helyzet Tessával? Azt hittem ő is nagyon fontos neked. - Hangjában nem volt semmi szemrehányó, vagy furcsálló. Csak érdeklődött.
- Persze, hogy nagyon fontos, és őt is pont annyira szeretem, csak az ő esete egészen más. Ő nem dolgozik terepen, hanem a központból irányítja az eseményeket. Az ő élete nincs közvetlen veszélyben, maximum ha éppen kísérletezős kedvében van, akkor félő hogy berobbantja magát is, meg egy egész New York-i felhőkarcolót, ami a bázis fölé tornyosul. Persze ez csak vicc, Tessa nagyon okos lány és tudom, hogy úgysem robbant fel semmit, ha csak nem direkt csinálja.
Én ugyan megint elhintettem egy apró kis információt, amit amúgy nem igazán kellett volna, de csak egy bólintással konstatálta a hallottakat, s szinte ugyanabban a pillanatban vége lett a reklámnak is a tévében. Mostmár láttam, hogy Manchester-Barca meccset adnak, de fogalmam sem volt, hogy mikori játék lehet. Na nem mintha annyira érdekelt volna, sosem voltam egy nagy foci rajongó.
- És mi van azzal, hogy elvehetik tőled az ügyet? - kérdezte egy kis idő múlva.
- Annyira forrón azért nem eszik a kását. Tess néha kissé teátrális. Bár valóban nem ártana egy kicsit nagyobb nyilvánosság, mert gondolom egy tényleges barátnővel sem bujkálnál a világ elől, de azért nem szükséges, hogy még a csapból is 'MI' folyjunk.
- Ahh... oké - mosolyodott el halványan. - Csak mondd meg mit kell tennem.
- Ne aggódj, dirigálni azt tudok - nevettem.
A témát ezzel átmenetileg lezártuk, viszont éjszaka már amikor szigorúan a két szélén feküdtünk a nagy ágynak, Niall önmagához képest gyanúsan forgolódott.
- Dy! Fent vagy még?
- Ahan - dünnyögtem.
- Ha nem akarsz válaszolni, akkor nem muszáj, de tényleg örülnél, ha megszabadulhatnál tőlünk?
Erre a kérdésre valójában magam sem tudtam a választ. Már egész megszoktam velük, és beletörődtem, hogy van még másfél hónapom, amíg babysittert kell játszanom mellettük. És lehet, hogy az életben nem vallottam volna be magamnak, de meg is kedveltem őket egy kicsit, főként Niallt, de ez logikus, hiszen vele töltöttem a legtöbb időt.
Az agyam pörgött egy frappáns válaszért, de tekintve, hogy saját magam is bizonytalan voltam, a legjobb amit ki tudtam nyögni, hogy: - Azt csak az indulat hevében mondtam Tessának.
*
Következő este vacsorázni mentem a lányokhoz, akik az egyik védett lakást használták londoni tartózkodásuk alatt. Niall kölcsönadta a kocsiját, azt mondta neki nem lesz rá szüksége, így egymagamban ücsörögtem a csendben London esti forgalmában a zöldre várva. Körülöttem az emberek mindannyian a munka után a családjukhoz siettek hazafelé. Tulajdonképpen, ha átvitt értelemben nézzük, én is ezt tettem. A lányok a második családomat jelentették nekem már hosszú évek óta, és valójában tényleg munkából tartottam hozzájuk.
Ebben a védett lakásban még csak egyszer jártam korábban. Terepgyakorlaton voltunk, a feladat az volt, hogy találjuk meg Londonban a három védett lakást. Majd ugyanezt eljátszottuk Shanghai-ban és New Yorkban is. Én, Sadie és még egy harmadik csoporttársunk értünk be először, mert korábban már láttam a térképet, amin be voltak jelölve és az eidetikus memóriámnak hála, röhögve odataláltam. Igazából már ez volt az oka annak is, hogy felvettek az iskolába. A felvételin kiderült, hogy kivételes az emlékező képességem, mindössze harminc másodpercig kell valamit koncentrálva figyelnem, és utána simán vissza tudom idézni, igen nagy pontossággal. De ha valamit nem szándékosan figyelek meg, arra is jobban emlékszem, mint az átlag. A suliban mindenkinek próbálták a memóriáját az önmagához képest legjobb szintre fejleszteni, de a teszteken kiderült, hogy még így is átlagon felül teljesítettem. És az egész iskolában rajtam kívül csak két másik ilyen lány volt. Egyébként a második befutók is leleményesek voltak, tudták, hogy milyen képességgel ajándékozott meg a sors, hisz az osztályban elég jól kiismertük egymást mindannyian, így ők egyszerűen csak feltörték az adó-vevő rendszerünket és követtek minket.
Tess és Sadie a belvárosban levőt használták, amely London üzleti negyedében, az egyik felhőkarcoló tetőterén volt. Magán a tetőn helikopter leszállópálya is helyet kapott a könnyebb menekülés érdekében, míg lefelé egy-egy külön bejáratú lift és lépcső is vezetett, melyeket külön biztonsági berendezések védtek.
A lakásba belépve nagyon jó illat és egy kis rendetlenség fogadott. Sadie sosem volt rendmániás, ezt meg kell hagyni. Ebből már a kollégiumban is voltak konfliktusaink, de aztán megszoktuk, elvégre tökéletes emberek nincsenek. Látszott, hogy képesek voltak két nap alatt is belakni a teret és egészen otthonosan is mozogtak.
Egész este valami fura csillogást láttam Sadie szemében. Na jó, talán ez így nem igaz, de volt valami baljós előérzetem.
- Clara hívott ma délelőtt - jelentette be.
Kuncogtam egyet, s Tessára néztem - Nem tán elégedetlen, és el akarja venni az ügyet. - Csak az agyát akartam húzni, hiszen továbbra is, ha velem van baja, engem keresett volna.
Tessa helyett Sadie folytatta - A tizenegyedikeseket most hozzák gyakorlatra. Segítség kellene nekik.
- Én dolgozok! - tettem fel védekezőleg a kezeimet. Nem az, hogy nem segítettem volna szívesen, hiszen tudtam, hogy milyen fontos, hogy az utánpótlás is rendesen beletanuljon a dolgába, de valahogy nem volt hozzá kedvem.
Sadie nagyokat bólogatott - Ez az!
- Hmm? - nem értettem hova akar kilyukadni.
Krákogott egy sort. Itt már ami bennem motoszkált, több volt, mint baljós előérzet. - Szóval, arra gondoltunk, hogy bevonhatnánk a srácokat is.
- Kizárt! - csattantam fel gondolkodás nélkül.
- Brandy! Még azt sem tudod miről van szó - feddet meg Tessa.
- Nem is nagyon érdekel. Így is bőven kínos a szituáció, amiben vagyunk, nem kellene még bonyolultabbá tenni - tiltakozás közben hevesen gesztikuláltam is.
Úgy festett ez alkalommal Tessa sem az én pártomat fogta - Brandy, ne legyél már ilyen merev! - szólt rám megint.
- Csak gondolt végig. Nem is lehet belőle galiba, akármi lenne is. Meg amúgy is annyi lenne, hogy egy buliban kellene tőlünk megszerezni a diákoknak nyakláncokat, mert az egyikbe egy adathordozót rejtenek. A srácok feladata csak annyi lenne, hogy eljöjjenek velünk bulizni. Ahogy elnézem az őrjöngést, ami körülöttük folyik, nem hiszem, hogy túl sok esélyük lenne nyugiban bulizni, mikor szerintem még csak az utcára sem tudnak jóformán kilépni - magyarázta egy szuszra Sadie.
- Meg ne sajnáljam már őket! - mondtam gúnyosan, de az él a hangomban sokkal inkább Sadienek szólt, mintsem a fiúk ellen. - Tegnap majd egész nap a várost róttuk Harryvel és a kutya nem zavart minket.
Mindketten csak a szemüket forgatták. Majd Sadie nyekergett még mindig. - Akkor nézd úgy, hogy mennyi kellemetlenséggel jár nekik is ez az egész és legalább egy kicsit kárpótolhatnánk őket. Majd minden férfinek a vérében van az akció, szerintem imádnák.
- Ez nem akció - húztam a szám. - Ez csak egy kis bohóckodás nekünk. A diákoknak meg egy szinte lehetetlen feladat. Én is emlékszek még, hogy hogy ment. Nem hagytak minket előtte aludni, ott meg egy rakat ügynök szemeinek kereszttüzében kellett volna véghez vinni valami hasonló dolgot.
- Pont ez az, a nyaklánc a srácokon lesz - mondta Tessa és én majdnem leestem a székről. - Ha kellőképpen okosak, akkor megkönnyítjük kicsit a dolgukat, ha meg nem jönnek rá, akkor legalább csavartunk egyet a dolgon.
Nagyot sóhajtottam - Miért beszélsz úgy, mintha ezek már kész tények lennének? - kérdeztem.
- Mert már megbeszéltem Claraval - mondta büszkén.
Itt már tudtam a korábbi csak felvezetés volt, hogy megadják az esélyt, hogy elhiggyem, hogy önszántamból mentem bele. Pedig ez nem így volt. Szokás szerint megint kész tények elé állítottak.
- Oké. Mit bánom én... De semmiért nem vállalom a felelősséget! - vontam vállat lemondóan.
- Egy Istennő vagy! - csattant fel Sadie.
- Nem. Ti vagytok gonosz koboldok - néztem rá szigorúan.
Vállat vont lazán, nem izgatta a nagy "sértésem" - Lenne itt még valami...
- Na ne! Azért tök hülyét nem csináltok belőlem - zsörtölődtem.
- Nem - rázta meg a fejét. - Csak annyi, hogy valamikor be kellene avatni a srácokat, elrendezed nekünk?
A szemem forgattam, de már vettem elő a telefonom és pötyögni kezdtem az sms-t.
"Reggeli kilenckor Niallnál. Ne késsetek! - Brandy"
- Kilencre gyertek át. A reggelit ti hozzátok - közöltem a lányokkal, s addigra már rezegni kezdett a telefon. Jött három sms, ami arról árulkodott, hogy a címzett tudomásul vette a dolgot. Míg Nialléban csak annyi állt "lemaradtam valamiről?". Neki visszaírtam, hogy majd este elmondom, utána pedig elolvastam Harryét. Persze nem is ő lett volna, ha simán beleegyezik.
"Más programom van" - írta.
Valahogy erős érzésem volt, hogy csak az idegeimen akar táncolni. "Nem, nincs. Ott leszel vagy Sadie fog a pöcsödnél fogva odacibálni."
Tényleg biztos voltam benne, más esetben nem válaszoltam volna ilyen obszcén hangnemben.
"Lehet élvezném" - jött a válasza.
"Seggfej!"
*
Vasárnap délelőtt ismét az irodába mentünk, ahova James vitt, amikor megérkeztem és ott találkoztam legelőször a bandával. Ott voltunk mindannyian, a fiúk öten, Paul, és én, akik már az előző találkozásnál is jelen voltunk, viszont ez alkalommal James helyett már Charlie volt jelen és kiegészültünk még Tessával és Sadie-vel.
Napirendi ponton az eredmények áttárgyalása volt, valamint a további lépések megtervezése. Arról, hogy nekem valami gyanús a személyzet körül, inkább nem beszéltünk. Tessa elmondta, hogy a központban miket vizsgálgattak és az milyen eredményeket hozott - Megjegyezném, semmilyet. - Kinyomozni, hogy honnan indult az egész fenyegetés, sok embernek sok napos munkája. Mondhatnám a szerencsére vagyunk bízva, hogy egyáltalán sikerül-e.
- És mi miben tudunk segíteni? - kérdezte Paul.
- Igazából csak csináljatok tovább mindent úgy ahogy eddig és általában szoktátok. Az egyetlen dolog Brandyt és Niallt érinti - kezdett bele abba a részbe, ami nekem már annyira nem tetszett. - Nézzétek srácok, pokolian cukik vagytok együtt, de nem tudnátok egy kicsit hitelesebben alakítani a szerepeteket kérlek?
Leesett az állam - Mégis mi a fenét értesz azon, hogy hitelesebben alakítani? - kérdeztem kissé ingerültebben a feltétlen szükségesnél, hiszen én és Niall voltunk azok, akiknek vadidegenként össze kellett költözni és 'szeretni' egymást, úgyhogy ne ő mondja már meg, hogy elég jól csináljuk-e.
- Brandy! Véletlenül elkaptak titeket egy bár előtt, csináltak egy-két fotót, amin megjegyzem nem is látszol rendesen, és abból született néhány silány cikk. Azt akarom, hogy told le a világ torkán, hogy Niall barátnője vagy. NIALL HORANÉ a ONE DIRECTIONBŐL!
- Nem vagy a főnököm, úgyhogy nincs felettem akarati jogod!
- Cicaharc - köhintette a háttérben Louis, de még csak egy-egy szúrós pillantásra sem méltattuk.
- Ó, hidd el Ő is pont ugyanezen a véleményen van, hívd csak fel, ha nekem nem hiszel - bizonygatta Tess az igazát.
- Majd ő felhív, ha valami nem tetszik neki - fontam magam előtt keresztbe a kezem, s bevágtam a durcát.
- Te is tudod, hogy nem fog, hanem max elveszi tőled az ügyet...
Tudtam, persze hogy tudtam, de rohadtul idegesített, hogy mások okoskodnak körülöttem, holott nem járnak az én cipőmben.
- Bár úgy lenne!
*
A lányok kitettek Niall házánál - mióta a városban voltak ők is, inkább velük lógtam, s útitársnak is őket választottam. Meg tettünk egy kis kitérőt is, mielőtt hazavittek volna - én pedig miután felakasztottam a kulcsot az előtérben és lerúgtam a cipőmet is, a nappaliba sétálva Niallt szokás szerint a TV előtt találtam.
- Szia - dobtam le magam mellé a kanapéra. - Mi zu?
Vállat vont, nem úgy tűnt mint aki túl jó passzban van, pedig délelőtt nem volt semmi baja - Nem sok.
- Kik játszanak? - kérdeztem, mert bár reklám volt, de szinte biztosra mertem volna venni, hogy focit nézett.
Visszafordította egy pillanatra a fejét a tévé felé, majd újra rám nézett - Nem tudom... nem igazán figyeltem.
Nem voltam egészen biztos benne, hogy mit csináljak. Még nem láttam előtte ilyennek. Attól tartottam, hogy ha kérdezősködni fogok, hogy mi nyomja a lelkét, akkor tolakodónak fog tartani, bár lehet hogy már amúgy is annak tartott.
Végül néhány másodperc további kínos csend után mégis megtörtem - Van valami baj?
- Hát... - a padlót fixírozta maga előtt. - Nem tudom. Vagyis inkább... mondd meg te.
Kérdőn néztem rá, mert hirtelen halvány fogalmam sem volt, hogy mire is gondolhat.
- Tudod, én csak sajnálom, hogy nem csináltam elég jól. - A hangja mély volt, s gyenge. Nekem pedig össze állt a kép. Velem ellentétben ő bár akkor még jelét nem mutatta, de magára vette, amit Tessa mondott, s most az bántja. Én meg akkor ugyan berágtam, de miután kijöttünk körülbelül három perc múlva már el is felejtettem. Igaza volt Louis-nak, az csak cicaharc volt.
Megszorongattam kicsit a vállát - Horan, azért nincs akkora tragédia. Tessa sem dühös volt, csak szeret dirigálni.
- Nem Bran, én nem attól tartok, hogy bárki is megharagszik - rázta meg a fejét. - Csak aggódom. Tulajdonképpen a srácokért. Azt hiszem belehalnék, ha valami bajuk esne, csak azért mert én nem csináltam elég jól, azt ami az én feladatom lett volna. És nem tudom, hogy ha csak rólam lenne szó, akkor hogy érezném magam, de így hogy egy kicsit is rajtam múlhat az ő biztonságuk is, körülbelül ötször akkorának érzem a terhet.
Ezeket a szavakat, akár én is mondhattam volna. Nem véletlenül nem dolgozhatunk együtt éles helyzetben Sadie-vel.
- Tudom, hogy mit érezhetsz. Én is így érzek Sadie-vel kapcsolatban. Egyetlen egyszer voltunk közös bevetésen és körülbelül két nap alatt húsz évet öregedtem. Mihelyst kikerült a látószögemből, betegre aggódtam magam. Azóta nem is mennénk és nem is mehetünk közös bevetésre.
Niall figyelmesen hallgatott, majd egy pillanatnyi hallgatás után rákérdezett:
- És mi a helyzet Tessával? Azt hittem ő is nagyon fontos neked. - Hangjában nem volt semmi szemrehányó, vagy furcsálló. Csak érdeklődött.
- Persze, hogy nagyon fontos, és őt is pont annyira szeretem, csak az ő esete egészen más. Ő nem dolgozik terepen, hanem a központból irányítja az eseményeket. Az ő élete nincs közvetlen veszélyben, maximum ha éppen kísérletezős kedvében van, akkor félő hogy berobbantja magát is, meg egy egész New York-i felhőkarcolót, ami a bázis fölé tornyosul. Persze ez csak vicc, Tessa nagyon okos lány és tudom, hogy úgysem robbant fel semmit, ha csak nem direkt csinálja.
Én ugyan megint elhintettem egy apró kis információt, amit amúgy nem igazán kellett volna, de csak egy bólintással konstatálta a hallottakat, s szinte ugyanabban a pillanatban vége lett a reklámnak is a tévében. Mostmár láttam, hogy Manchester-Barca meccset adnak, de fogalmam sem volt, hogy mikori játék lehet. Na nem mintha annyira érdekelt volna, sosem voltam egy nagy foci rajongó.
- És mi van azzal, hogy elvehetik tőled az ügyet? - kérdezte egy kis idő múlva.
- Annyira forrón azért nem eszik a kását. Tess néha kissé teátrális. Bár valóban nem ártana egy kicsit nagyobb nyilvánosság, mert gondolom egy tényleges barátnővel sem bujkálnál a világ elől, de azért nem szükséges, hogy még a csapból is 'MI' folyjunk.
- Ahh... oké - mosolyodott el halványan. - Csak mondd meg mit kell tennem.
- Ne aggódj, dirigálni azt tudok - nevettem.
A témát ezzel átmenetileg lezártuk, viszont éjszaka már amikor szigorúan a két szélén feküdtünk a nagy ágynak, Niall önmagához képest gyanúsan forgolódott.
- Dy! Fent vagy még?
- Ahan - dünnyögtem.
- Ha nem akarsz válaszolni, akkor nem muszáj, de tényleg örülnél, ha megszabadulhatnál tőlünk?
Erre a kérdésre valójában magam sem tudtam a választ. Már egész megszoktam velük, és beletörődtem, hogy van még másfél hónapom, amíg babysittert kell játszanom mellettük. És lehet, hogy az életben nem vallottam volna be magamnak, de meg is kedveltem őket egy kicsit, főként Niallt, de ez logikus, hiszen vele töltöttem a legtöbb időt.
Az agyam pörgött egy frappáns válaszért, de tekintve, hogy saját magam is bizonytalan voltam, a legjobb amit ki tudtam nyögni, hogy: - Azt csak az indulat hevében mondtam Tessának.
*
Következő este vacsorázni mentem a lányokhoz, akik az egyik védett lakást használták londoni tartózkodásuk alatt. Niall kölcsönadta a kocsiját, azt mondta neki nem lesz rá szüksége, így egymagamban ücsörögtem a csendben London esti forgalmában a zöldre várva. Körülöttem az emberek mindannyian a munka után a családjukhoz siettek hazafelé. Tulajdonképpen, ha átvitt értelemben nézzük, én is ezt tettem. A lányok a második családomat jelentették nekem már hosszú évek óta, és valójában tényleg munkából tartottam hozzájuk.
Ebben a védett lakásban még csak egyszer jártam korábban. Terepgyakorlaton voltunk, a feladat az volt, hogy találjuk meg Londonban a három védett lakást. Majd ugyanezt eljátszottuk Shanghai-ban és New Yorkban is. Én, Sadie és még egy harmadik csoporttársunk értünk be először, mert korábban már láttam a térképet, amin be voltak jelölve és az eidetikus memóriámnak hála, röhögve odataláltam. Igazából már ez volt az oka annak is, hogy felvettek az iskolába. A felvételin kiderült, hogy kivételes az emlékező képességem, mindössze harminc másodpercig kell valamit koncentrálva figyelnem, és utána simán vissza tudom idézni, igen nagy pontossággal. De ha valamit nem szándékosan figyelek meg, arra is jobban emlékszem, mint az átlag. A suliban mindenkinek próbálták a memóriáját az önmagához képest legjobb szintre fejleszteni, de a teszteken kiderült, hogy még így is átlagon felül teljesítettem. És az egész iskolában rajtam kívül csak két másik ilyen lány volt. Egyébként a második befutók is leleményesek voltak, tudták, hogy milyen képességgel ajándékozott meg a sors, hisz az osztályban elég jól kiismertük egymást mindannyian, így ők egyszerűen csak feltörték az adó-vevő rendszerünket és követtek minket.
Tess és Sadie a belvárosban levőt használták, amely London üzleti negyedében, az egyik felhőkarcoló tetőterén volt. Magán a tetőn helikopter leszállópálya is helyet kapott a könnyebb menekülés érdekében, míg lefelé egy-egy külön bejáratú lift és lépcső is vezetett, melyeket külön biztonsági berendezések védtek.
A lakásba belépve nagyon jó illat és egy kis rendetlenség fogadott. Sadie sosem volt rendmániás, ezt meg kell hagyni. Ebből már a kollégiumban is voltak konfliktusaink, de aztán megszoktuk, elvégre tökéletes emberek nincsenek. Látszott, hogy képesek voltak két nap alatt is belakni a teret és egészen otthonosan is mozogtak.
Egész este valami fura csillogást láttam Sadie szemében. Na jó, talán ez így nem igaz, de volt valami baljós előérzetem.
- Clara hívott ma délelőtt - jelentette be.
Kuncogtam egyet, s Tessára néztem - Nem tán elégedetlen, és el akarja venni az ügyet. - Csak az agyát akartam húzni, hiszen továbbra is, ha velem van baja, engem keresett volna.
Tessa helyett Sadie folytatta - A tizenegyedikeseket most hozzák gyakorlatra. Segítség kellene nekik.
- Én dolgozok! - tettem fel védekezőleg a kezeimet. Nem az, hogy nem segítettem volna szívesen, hiszen tudtam, hogy milyen fontos, hogy az utánpótlás is rendesen beletanuljon a dolgába, de valahogy nem volt hozzá kedvem.
Sadie nagyokat bólogatott - Ez az!
- Hmm? - nem értettem hova akar kilyukadni.
Krákogott egy sort. Itt már ami bennem motoszkált, több volt, mint baljós előérzet. - Szóval, arra gondoltunk, hogy bevonhatnánk a srácokat is.
- Kizárt! - csattantam fel gondolkodás nélkül.
- Brandy! Még azt sem tudod miről van szó - feddet meg Tessa.
- Nem is nagyon érdekel. Így is bőven kínos a szituáció, amiben vagyunk, nem kellene még bonyolultabbá tenni - tiltakozás közben hevesen gesztikuláltam is.
Úgy festett ez alkalommal Tessa sem az én pártomat fogta - Brandy, ne legyél már ilyen merev! - szólt rám megint.
- Csak gondolt végig. Nem is lehet belőle galiba, akármi lenne is. Meg amúgy is annyi lenne, hogy egy buliban kellene tőlünk megszerezni a diákoknak nyakláncokat, mert az egyikbe egy adathordozót rejtenek. A srácok feladata csak annyi lenne, hogy eljöjjenek velünk bulizni. Ahogy elnézem az őrjöngést, ami körülöttük folyik, nem hiszem, hogy túl sok esélyük lenne nyugiban bulizni, mikor szerintem még csak az utcára sem tudnak jóformán kilépni - magyarázta egy szuszra Sadie.
- Meg ne sajnáljam már őket! - mondtam gúnyosan, de az él a hangomban sokkal inkább Sadienek szólt, mintsem a fiúk ellen. - Tegnap majd egész nap a várost róttuk Harryvel és a kutya nem zavart minket.
Mindketten csak a szemüket forgatták. Majd Sadie nyekergett még mindig. - Akkor nézd úgy, hogy mennyi kellemetlenséggel jár nekik is ez az egész és legalább egy kicsit kárpótolhatnánk őket. Majd minden férfinek a vérében van az akció, szerintem imádnák.
- Ez nem akció - húztam a szám. - Ez csak egy kis bohóckodás nekünk. A diákoknak meg egy szinte lehetetlen feladat. Én is emlékszek még, hogy hogy ment. Nem hagytak minket előtte aludni, ott meg egy rakat ügynök szemeinek kereszttüzében kellett volna véghez vinni valami hasonló dolgot.
- Pont ez az, a nyaklánc a srácokon lesz - mondta Tessa és én majdnem leestem a székről. - Ha kellőképpen okosak, akkor megkönnyítjük kicsit a dolgukat, ha meg nem jönnek rá, akkor legalább csavartunk egyet a dolgon.
Nagyot sóhajtottam - Miért beszélsz úgy, mintha ezek már kész tények lennének? - kérdeztem.
- Mert már megbeszéltem Claraval - mondta büszkén.
Itt már tudtam a korábbi csak felvezetés volt, hogy megadják az esélyt, hogy elhiggyem, hogy önszántamból mentem bele. Pedig ez nem így volt. Szokás szerint megint kész tények elé állítottak.
- Oké. Mit bánom én... De semmiért nem vállalom a felelősséget! - vontam vállat lemondóan.
- Egy Istennő vagy! - csattant fel Sadie.
- Nem. Ti vagytok gonosz koboldok - néztem rá szigorúan.
Vállat vont lazán, nem izgatta a nagy "sértésem" - Lenne itt még valami...
- Na ne! Azért tök hülyét nem csináltok belőlem - zsörtölődtem.
- Nem - rázta meg a fejét. - Csak annyi, hogy valamikor be kellene avatni a srácokat, elrendezed nekünk?
A szemem forgattam, de már vettem elő a telefonom és pötyögni kezdtem az sms-t.
"Reggeli kilenckor Niallnál. Ne késsetek! - Brandy"
- Kilencre gyertek át. A reggelit ti hozzátok - közöltem a lányokkal, s addigra már rezegni kezdett a telefon. Jött három sms, ami arról árulkodott, hogy a címzett tudomásul vette a dolgot. Míg Nialléban csak annyi állt "lemaradtam valamiről?". Neki visszaírtam, hogy majd este elmondom, utána pedig elolvastam Harryét. Persze nem is ő lett volna, ha simán beleegyezik.
"Más programom van" - írta.
Valahogy erős érzésem volt, hogy csak az idegeimen akar táncolni. "Nem, nincs. Ott leszel vagy Sadie fog a pöcsödnél fogva odacibálni."
Tényleg biztos voltam benne, más esetben nem válaszoltam volna ilyen obszcén hangnemben.
"Lehet élvezném" - jött a válasza.
"Seggfej!"
