15. Az élet nem nehéz, csak nincs rajta fogás

Még alig volt negyed nyolc, de már késznek nyilvánítottam magam. Kicsit idegennek éreztem az embert, aki visszanézett a tükörből, de azt hittem ez a normális. Mint kiderült lövésem sem volt a normálisról, csak belezsúfoltam magam egy mintába. Egyértelműen a média bűnének tartom. Elhitetik az emberekkel, főként a fiatal lányokkal, hogy mindig tökéletesnek kell lenniük. Ráadásul, ahhoz hogy az ilyen irányzatoknak megfelelően tökéletessé váljunk, olyan irreális feltételeknek kell megfelelni, hogy külsőként szemlélve már inkább röhejes. 

Ott álltam Niall fürdőjében. A tükör mellett a pipere cuccok lezsúfolva a keskeny kis polcra. Látszott, hogy amúgy nem lányok lakják a házat, nem arra volt kitalálva, amire nekem kellett. Az egyik szemfesték le is esett és összetört benne a por. Nem izgatott, mert attól még használható maradt. Meg amennyit én használom, hát akár meg is semmisülhetett volna, nem estem volna kétségbe. A fürdő neon fényében kissé sárgásnak tűnt a bőröm, de lecsekkoltam a folyosón is, ott nem néztem ki kínainak, úgyhogy nem aggódtam miatta. A hajamat begöndörítettem, majd összeráztam, hogy kicsit természetesebb hatást keltsen. Ráhúztam a vékony kis fejpántot, amit délután az eladó beszélt rám, mert hogy "Olyan trendi". Jobb fülembe egy tollas fülbevalót akasztottam, ami nagyon tetszik, viszont ritkán van alkalmam viselni. A másik oldalra nem tettem be, mert arról volt több hajam, meg abból mind a kettőt betenni egyszerre csöppet giccses is lenne, szerintem. Levettem a köntöst, ami azért volt rajtam, hogy ne kenjem össze a ruhám, így egyben láttam az összképet. Nagyot sóhajtottam, valami még mindig hiányzott. Tudtam is, hogy mi, csak igazán el akartam kerülni, mert az már végleg nem én voltam. Bizonytalanul vettem kezembe a piros rúzst. Nem csak azért, mert mint már említettem, mi kémek egész másra használjuk, hanem mert nem tudtam azonosulni vele. Óvatosan felkentem, nem vagyok túl gyakorlott a dologban. Majd végül újra egy teljes pillantást vetettem magamra. Idegen. Ezt éreztem. Viszont annyira jól sikerült, hogy ha fiúsan atlétikus alkatom helyett inkább lányosabbal rendelkeznék, és karvaly orrom helyén is inkább egy kis fitos ülne, akkor beállhattam volna egy kirakatba próbababának. Na jó, talán még a szögletesebb állkapcsomon is lehetett volna kerekíteni egy kicsit, de azon egy kis festékkel sokat lehetne csalni. De elég volt. Úgy éreztem, hogy még egy ecsetvonás, vagy kiegészítő rajtam és levetem a saját bőröm, mert ami sok az sok. 

A baj nem is azzal lett volna, hogy így kell kilépnem a fürdőből, hisz erről szól a munkám, hogy olykor másnak adom ki magam. A probléma az volt, hogy most magamnak kellett volna lennem, viszont nem igazán akart összejönni.

A szobában még gyorsan belebújtam a szintén újonnan vásárolt fekete magassarkúba, mely elöl kissé platformos volt és nyitott orrú, hátul viszont egy viszonylag vastag sarok tartotta és nekem pont ezért tetszett meg. Magamhoz vettem még a táskámat és gondoltam inkább elütöm a maradék időt a fiúkkal tévénézéssel mintsem, hogy magamban aggodalmaskodjak tovább, mert már a gyomrom így is úgy össze volt szorulva, hogy úgy éreztem egy korty vizet sem tudnék lenyelni. Pedig, mivel a fiúk kifejezés Niallt és Harryt takarta, ez igen nehéz döntés volt. Harryt sem kívántam a hátam közepére sem, de még mindig jobban tűnt, mint egyedül fent ücsörögni még egy jó darabig. 

A gyanúm, hogy nem vagyok önmagam nem csak nekem tűnt fel. 

Lekopácsoltam a lépcsőn a cipőmben, ami még nem volt bejáratódva a kényelmes sétához, majd amint beléptem a nappaliba a két srác úgy mért végig, mintha egy nyers húscafat lennék az éhező oroszlánok között. Bár nem rám vetették magukat - szerencsére - de nem lett sokkal jobb a végkifejlet. Láttam Harryn, hogy próbál komoly maradni, de először csak fojtogatta, majd kitört belőle a nevetés. 

- Hová készülsz kicsi Winnetou? - kérdezte levegő után kapkodva.

Mérgesen forgattam a szemem - Rohadt vicces vagy. - Azzal lecsapódtam a kanapé szemben lévő felére és indulatosan keresztbe vágtam a lábam.

- De most komolyan - folytatta valójában mindenféle komolyság nélkül. - Jelmezbál, vagy egy ősi indián szertartás?

Keresztbe fontam a karom magam előtt, az orrom is felhúztam és félrefordítva a fejem a tévé felé igyekeztem a tudtára hozni, hogy nem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Közben pedig a felső lábamat olyan lendületesen lóbáltam idegből, hogy egyszer belerúgtam a kis asztalba, aminek üveglapja akkorát kongott, hogy attól tartottam megrepedt.

Az asztal túlélte, de Harry egyre közelebb állt hozzá, hogy kinyírjam. A cipőmmel, csak hogy stílusos legyen. 

- Randija lesz - mondta Niall, de azt hiszem ő is átszegődött Harry sötét oldalára, mert szinte biztos vagyok benne, hogy ezt ők már megtárgyalták, amíg odafent voltam és csak engem akartak idegesíteni a további diskurzusukkal.

A szemem sarkából láttam, hogy Harry úgy csinál, mint akinek csodálkozásában az álla a földig esik - Na ne már? És kivel? - nézett rám, s most már én is felé fordultam, de csak hogy kipróbáljam, hogy véletlenül nem-e alakult még ki a képességem, hogy tekintettel ölni tudjak. 

Niall szólalt meg, nem én - Hármat találhatsz. - Hangja savanyú volt. Nem volt nehéz kitalálni, hogy nem csípi Jamest, bár azt nem egészen vágtam, hogy erre mi adott neki okot.

- Ó, szóval a kis csávó, aki azt hiszi, hogy ő szarta Jeruzsálemet - bólintott nagyot Harry. Ő sem szereti. Talán ez valami tesztoszteron betegség. Biztos frusztráltak.

Fintorogva húztam fel az orrom - Tán kisebbségi komplexusaid vannak mellette? 

Pont olyan gúnyos hangnemben válaszolt Harry is - Lehet, hogy ő szuperhősnek képzeli magát, de én személy szerint sosem lennék féltékeny egy olyan kis öntelt szutyokra, aki bár szuperhősnek képzeli magát, mégis képes kockáztatni, egy állítólagos jó barátjának a munkáját. - Kérdő tekintetemre tovább folytatta. - Gondolod, hogy mi nem láttuk, hogy hogy sétált ma be oda? Még feszítette is a mellét, hogy látványosabb legyen rajta a jelvény.

- Hogy a.... - csodálkoztam, de félbeszakított.

- A te szemedben mi lehet csak idióta kölkök vagyunk. Még azt is megkockáztatnám, hogy azt gondolod, hogy tehetségtelenek vagyunk és csak a kinézetünkből élünk. Nem te vagy az egyetlen a világon, aki így látja. Viszont idióták nem vagyunk és szemünk is van mindegyikünknek.

Nem egészen ez volt az igazság, így én is magyarázni kezdtem utolsó mondataival egy időben - Ácsi, nem fogom letagadni, hogy amikor megláttam a feladatom, akkor kiakadtam, hogy nem vagyok én bébicsősz. Ezen nincs mit szépíteni, így történt. De a tehetségeteket nem vitatnám el. Hallottalak titeket énekelni. Lehet nem egészen az én stílusom, bár annyira távol sem áll tőlem, viszont a hangotok, az teljesen rendben van.

- Én meg nem mondom, hogy ez a James gyerek egy komplett faszfej. Te ismered régebb óta és amúgy is a te dolgod, hogy kivel foglalkozol, csak tudod ne a hosszú évekkel ezelőtti képet kergesd benne. Az emberek változnak, ez alól ő sem kivétel. Tényleg, a te dolgod, hogy mit csinálsz, de nyitott szemmel járj.

Homlokon kólintottak a mondatok, amiket Harry a nyakamba zúdított. És be kellett látnom, hogy volt igazságtartalma a dolognak. De mielőtt nagyon elmerenghettem volna, megint beszélni kezdett.

- És akkor most még van időd, úgyhogy én a helyedben visszamennék és átöltöznék.

Kifejtettem neki, hogy lövésem sincs a londoni divatról - ami ugyan hazugság volt, mert leginkább a randizós divatról nem volt fogalmam - de nem hagyott kétségbeesni, mert lovagiasan felajánlotta segítségét. Igazából, leginkább az érdekelt, hogy azután, hogy így leosztott, vajon ő mit tud produkálni. Megkért, hogy pakoljam ki a ruhákat, amik szerintem szóba jöhetnek, utána pedig töröljem le a rúzst és vegyem le a pántot a fejemről.

Az álla földig esett és elszörnyülködve kérdezett, amikor meglátta, hogy a táskámból pakolok elő - Már itt vagy több, mint egy hete és ez az ökör még nem adott neked egy nyamvadt polcot?

Az ökör címszó alatt ő Niallt értette, én pedig menteni akartam egy kicsit a bőrét - Valójában nem is kértem.

- Nem számít. Ennyire nyomi is csak ő lehet - bosszankodott, közben pedig otthonosan feltépte a szekrény ajtót és az egyik polc tartalmát eloszlatta másik kettőn, így felszabadítva nekem is némi helyet.

- Fiókot is kérsz? - kérdezte lazán, majd a válaszomat meg sem várva már ürítette is az egyiket.

Lekerült rólam a fölösleges smink és kiegészítő is, majd közös megegyezés alapján a miniruhát egy fekete cicagatya váltotta felül egy egyszerű blúzzal és bézs sport blézerrel.

Mikor visszatértem a fürdőből átöltözve, Harry elismerően bólintott. Ez már sokkal inkább illik hozzád, és bárhová is mentek, nagyjából mindenhol megállja a helyét.

- Vacsorázni megyünk - mondtam tényszerűen.

- Reméltem is, hogy nem paint-ballozni. Bár azért ennél kreatívabb is lehetett volna - élcelődött megint Jamesen.

- Ne kezd! - fenyegettem, de azzal ő már kívül is volt az ajtón.

Abban a pillanatban becsöngettek, és én sietősen távoztam, de előtte még visszaszóltam a srácoknak, hogy nem szeretnék holmi gruppen partira hazajönni.

*

Mindent összevetve az este szörnyű volt. Olyan szinten merev voltam, mint egy darab vasbeton. Hiába ismerem Jamest már ezer éve, hiába voltunk gyerekkorunk óta jó barátok és természetes volt egymás jelenléte,mégis ez a helyzet befeszített. Vacsora közben minden falatot úgy kellett letuszkolnom a torkomon, a beszélgetés pedig kínos volt. Minden téma erőltetettnek és felületesnek tűnt.

- Ízlik a ráksaláta? - kérdezte az előételünkről.

Nagyot nyeltem, hogy lemenjen a falat, amivel küszködtem már egy kis ideje. - Finom. Arra emlékeztet, amit még a nagymamám csinált régen.

- Szerintem is ízletes. Ez az öntet valami fenséges rajta.

Nem tudtam, hogy én vagyok hülye, vagy tényleg olyan fennkölten beszél. Ez nem volt tőle szokványos.

Eltelt egy kis idő csendben mire újra beszélni kezdett. - És nem akarsz egy kicsit mesélni? Hogy hogy alakult az életed mióta külön fújt minket a szél, meg ilyenek...

Unottan vontam vállat - Igazából nem sok olyasmi van, amit tudhatnál és eddig nem mondtam volna el.

- De hisz alig beszéltünk mióta megérkeztél - nevetett kínosan.

- Ott a pont - bólintottam, hisz rátapintott a lényegre. Nem sok olyan dolog van, amit elmondhattam neki.

Újabb párperc birkózás jött a csenddel és az étellel.

- És amúgy, jól kijössz a srácokkal? - kérdezte és nagyon úgy tűnt, hogy ennél jobbal már nem tud előhozakodni, úgyhogy megkegyelmeztem neki.

- Niall rendes. Kicsit félénk volt még az elején, de úgy tűnik, hogy már megszokta, hogy ott vagyok. Meg úgy látom, hogy kezd belejönni a szerepébe. - Ez elég alapos ködösítés volt, de nem akartam James orrára kötni Niall délelőtti kis akcióját.

- Igazán? - kérdezte kicsit fura hangsúllyal. Olyan erőltetett csodálkozást éreztem rajta.

- Ahan. Azt hiszem már a körülöttük dolgozókat sikerült meggyőznünk, hogy egy pár vagyunk. Elég hitelesen alakítjuk.

- És mikor akarjátok a média elé tárni a kapcsolatotokat? - Utolsó szavánál kezeivel macskakörmöt rajzolt a levegőbe.

Újabb rákfalatkát próbáltam a villára ügyeskedni, majd mikor betaláltam, felnéztem rá. - Nem tervezek ilyesmit. Nem tartom szükséges lépésnek. Nem célom mindenkivel elhitetni, hogy járjunk, pláne nem, hogy országvilág az én képemet bámulja.

Színtiszta zavartság ült a képén - De akkor egyáltalán miért is kell játszanod a barátnőjét. Valami más címszóval nem tudtál volna a közelükbe férkőzni?

- Jó kérdés, én is ezt kérdeztem Jennytől, de leszerelt azzal, hogy 'Ez a feladatod." - magyaráztam.

- Ki az a Jenny?

- A főnököm - közöltem vele a tényt, aminek alapból is logikusnak kellett volna lennie.

Az álla leesett. Nem kicsit. - Komolyan egy nő nálatok a főnök? - nem a kellemes fajta csodálkozást hallottam a hangjában. Hanem azt a sértő fajtát, amikor megbotránkozik azon, hogy egy nő lehet ilyen pozícióban.

- Az - válaszoltam kissé durván, majd egy kis ideig nem erőltettem a beszélgetést. És ő is belátta, hogy jobb lesz hallgatni.

Legközelebb mikor megszólalt, a srácokról érdeklődött, merthogy azt mondtam, hogy Niallel jól kijövünk, de a többiekről nem beszéltem. Elmondtam neki az igazat, hogy szimpatikusak, de amúgy nem sokat találkozunk. Meg azt is mondtam, hogy Harryvel már egy kicsit jobban kijövünk, mint az elején. És ezt tényleg így éreztem, pláne az után, hogy alig egy órával korábban megmondta a véleményét, bár a maga stílusában, de legalább nem bántó szándékkal, hanem segíteni akart.

A borzalmas vacsora után felvetette James, hogy ismer egy hangulatos bárt nem messze, inkább folytassuk ott az estét és ünnepeljük meg Sadie előkerülését. Jó ötletnek tűnt, gondoltam majd hátha egy-két ital mellett oldódik kicsit a hangulat

A hely modern volt, a bár részből egy nagy terem nyílott, ahol néhányan már táncoltak. A hosszú pult végénél foglaltunk helyet és igazam lett, egy negyed óra és két feles után már nekem is jobb hangulatom lett. És az addig feszélyezett beszélgetés kellemes csevegésbe csapott át. Kieresztettem a fáradt gőzt és tényleg úgy voltam vele, hogy ünnepelni jöttünk, kértem még két felest és amikor egy ismerős szám jött elcibáltam Jamest táncolni.

Már jócskán elmúlhatott éjfél, jól éreztük magunkat, hol táncoltunk, hol leültünk iszogatni. A kínos vacsora már a felejtés homályába merült, de túl szép lett volna, ha minden simán megy. A kevés étel és sok pia figyelmetlenebbé tett a kelleténél és egyszer csak a táncparkett közepén, elmerülve a zene ritmusában kezeket éreztem a csípőmön. Ez még nem zavart volna, együtt jöttünk, együtt szórakozunk. Azonban alig néhány pillanatra rá, már teljesen Jameshez simulva találtam magam, ajkai lecsaptak és nyelve máris a torkomon volt.

Borzalmas volt, de tompult testem és agyam elsőre nem tudta mit cselekedjen. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy ha ilyen lenne egy igazi csók, akkor inkább életem végéig ne kapjak többet.

Amikor végre felocsúdtam első meglepetésemből, ellöktem magamtól. Illetve próbáltam, de nem sok sikerrel, mert szorosan tartott. Ez a szituáció is feliratkozott az azon helyzetek listámra, amikor hálás vagyok a sokszor gyötrelmes önvédelem órákért. Nem vesztettem el a fejem, amiért elsőre nem tudtam menekülni, hanem lecsúsztattam a kezemet a derekamon az ő kezére és egy hirtelen rántással hátrafeszítettem az első ujját, ami a kezembe akadt. Természetes reakció, hogy ilyenkor a másik fél elrántja a kezét.

- Hozzám ne merjél még egyszer érni! - ordítottam dühösen, majd keresztül vágtáztam a szórakozóhelyen, egészen ki az utcáig.

Még hallottam, ahogy jön utánam és kiabálja - Brandy! Brandy, állj meg. Beszéljük meg. Hallod, gyere vissza. - De én magasról tettem rá, bevágódtam az első taxiba, ami elém akadt és faképnél hagytam.