13. Tapogatózás

Niall konyhája nagy és modern. A falak fehérek, a bútorok feketék többnyire és helyt-helyt krómborításúak, kivéve a boltív és az üvegfal közé eső szekrényt - amelybe a mikró és a kétszárnyú hűtő lett építve - valamint a felső polcsort, melyek a falakhoz hasonlóan szintén fehérek. A konyha közepén ott volt egy pultsziget, nagy munkalappal és abba voltak beleépítve az elektromos főzőlapok is. Ennek végénél volt egy négyszemélyes reggelizőasztal, ami így közvetlenül az üveg mellé esett és napközben gyönyörűen odasütött a nap. Ennél szoktunk enni mindig, sosem az ebédlőben. Most is így volt, ültünk este Niallel a vacsora asztalnál és nekem egyre csak azon járt az agyam, ami a stúdióban történt. Semmi sem tudta lekötni a gondolataimat. Sem a nagy konyha - ami nem túl hatalmas, csak olyan kellemesen nagy - sem az, hogy Niall néha meg-megszólalt. Oda figyeltem rá is, mert mindig elő tudtam állni valami értelmes válasszal, de közben mégis egész máshol járt az eszem.

A felvételt nem hallgathattam vissza, mivel Niall betölti a teret, ő az a fajta, aki ott van mindenhol. A szobaajtaját nem zárhattam magamra, mert hogy nézne már ki, viszont amikor egy félpercre egyedül maradtam, akkor sem fogtam hozzá, mivel tudtam, hogy ő akármikor betoppanhat. Akartam időt keríteni majd rá, de addig a pillanatig még nem történt meg. És bár Tessának is átküldtem elemzésre, de úgy sejtettem, hogy semmi lényegeset nem fognak tudni kiszűrni belőle, maximum, ha a férfiak valamelyike benne van már a nyilvántartásban, akkor kerülhettek elő érdekes részletek. De erre még várnom kellett.

Már mindenféle összeesküvés elméleteket legyártottam fejben. Viszont azt a zsigereimben éreztem, hogy ennek és a Mr. X. dolognak nincs köze egymáshoz. Nem mondom, hogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy valamilyen szövevényes módon összefonódjon, de erre vajmi kevés volt az esély.

Mielőtt begolyóztam volna, gondoltam inkább teszek valamit - Arra gondoltam - mondtam Niallnek, - hogy kimegyek megint egyet sétálni. Tegnap este is olyan jól esett. Van kedved jönni? - vontam vállat, mintha csak úgy felvetném, pedig nagyon is akartam, hogy jöjjön.

- O'Brien! Komolyan? - nézett rám hitetlenkedve - Tegnap térdig jártuk a lábunkat, és még a mai nap után te megint gyalogolni akarsz?

- Bocsi. Ha fáradt vagy, akkor igazán maradj itthon - szabadkoztam. - Nekem nem volt túl fárasztó a mai nap, meg elég jó kondiban is vagyok, úgyhogy... - Gonosz voltam. A velejéig romlott fajta, mert tudtam, hogy erre már nem fog nemet mondani. Elvégre melyik hím vallaná be, hogy egy puha pöcs?

- Oké, csak had fejezzem be - intett tekintetével le a vacsorájára.

*

Az idő tiszta volt, az utca csendes. London gazdag negyedei nem épp a legveszélyesebb helyek a világon. A házak rendezettek, a járda széles és egyenletes, és a tetejébe még a csillagok is ragyogtak. Átfutott az agyamon, hogy egy átlagos lánynak mennyit jelenthet egy ilyen séta egy fiúval, de nekem ez is a munkám.

Eltűnődtem, ahogy egy autó elhúzott mellettünk, majd nem messze előttünk leparkolt és az öltönyös, fess férfi átsétálva az anyósüléshez kisegített egy hölgyet. Hosszú bordó ruháját fogta az egyikkel, míg másik kezét kinyújtotta a férfinak. Talán férj és feleség, akik színházban jártak. Talán szeretők, akik egy elegáns vacsora után most valamelyikük lakásán akarnak eltölteni egy pásztorórát. Ilyen távolságból ezt nem lehetett kitalálni, viszont azt láttam rajtuk, hogy jól érzik magukat egymás társaságában. Mindketten ellazultak voltak és természetesen viselkedtek. Rájöttem, hogy én is szeretnék így festeni tíz-tizenöt év múlva. Találni valakit, aki a világot jelentheti nekem. És a ragyogás, én is szeretném azt a ragyogást látni a szememben, amely a nő szeméből tükröződött - még a halvány utcai lámpa fényében is - amikor egy pillanatra felénk fordította a tekintetét.

Nem tudom mi vitt rá, de kicsit villantani akartam Niall előtt. Talán már régen volt simogatva az egóm, vagy esetleg azt akartam, hogy higgyen nekem és tudja, hogy jó vagyok abban, amit csinálok... Vagy egyik sem, mégis ahogy elhaladtunk a pár mellett /addigra már ők is belül kerültek az ajtón/ megszólaltam.

- Te mit láttál itt az előbb? - néztem Niallre miközben feltettem a kérdést.

Ő is felém emelte a fejét. - Mire gondolsz?

- Ott volt az a pár - biccentettem hátra - Te mit láttál rajtuk?

- Ruhát - nevetett.

Én is mosolyra húztam a szám. Javíthatatlan! - Kicsit bővebben?

Kicsit csodálkozva nézett rám - Úgy érted most mondjam el, hogy láttam egy korai középkorban lévő házaspárt, akik megjöttek elegánsan kiöltözve, majd bementek egy ajtón?

- Igen - bólintottam - valahogy így gondoltam. És tudod, hogy én mit láttam?

- Fogadom, hogy elmondod - vágta rá, de nem sértően.

- Nos, amit én láttam az az, hogy megjött egy pár egy sötétszürke Audi R8-assal, aminek a rendszáma KA- 901119.

- Megjegyezted. Nem nagy cucc - cukkolt.

Vérszemet kaptam, így kissé részletesebb tájékoztatást adtam a megfigyeléseimről, mint elsőre terveztem. - Ami a férfié, mert a műszerfalon ott volt egy GQ magazin. Állításoddal ellentétben nem házasok, csak szeretők, mert a férfi ujján ott a jegygyűrű nyoma, mert nem barnult le, szóval tavaly nyáron még házas volt. Viszont a nő egy másik, nem jegygyűrűt viselt azon a bizonyos ujján. A nőnek valószínűleg van valami probléma a lábával, mivel lapos sarkú cipőt viselt, pedig ilyen öltözethez az nem illik. És valószínűleg még mindig van a bal lábán egy térdmerevítő, mert olyan érdekesen ment fel a lépcsőn. A lakás a nőé, mert ő nála volt a kulcs, szóval jó eséllyel a férfi még mindig házas, és az a balek ennek tetejébe még ott hagyta az ujjlenyomatát egy csomó helyen, mint például a korlát, a nő táskája, az ajtófélfa, a kilincs, meg bent még egy pár helyen.

- Király vagy - mondta, de látszott, hogy nem nagyon tud mit kezdeni a kapott információkkal.

Megráztam a fejem - A királyság nem itt kezdődik. Viszont nem bánnám, ha te is nyitott szemmel járkálnál, és ha bármi gyanúsat látsz, akkor szólnál.

- Mi az ami gyanús?

- Nem tudom. Bármi lehet gyanús. Egy elkapott fél mondat, vagy akármi.

- Nem adtál túl sok támpontot - mondta és belerúgott egy apró kavicsba.

- Nekem sincs több. - vontam vállat.

Néhány utcával arrébb nyüzsgés hallatszott. Ebben a városban ez annyira nem meglepő, úgyhogy nyugodt szívvel sétáltunk tovább. Niall rám figyelt, mivel megkértem, hogy meséljen róla, milyen amikor turnézni mennek. Nem mondom, hogy egyáltalán nem érdekelt amiről beszélt, hisz annyi helyen jártak és annyi dolgon mentek keresztül, hogy azt még hallgatni is élmény. Viszont valójában célom volt vele. Ki akartam deríteni, hogy mennyire vannak közeli kapcsolatban a személyzettel, akik a háttérmunkálatokat végzik.

- És mindig ugyanazokkal az emberekkel dolgoztok? Az elejétől fogva? - kérdeztem, mivel erre a részletre nem tért ki.

Bólintott - Lényegében igen. Bár ahogy nőtt a show, úgy kellett több ember, hogy azt meg tudja valósítani, de a legutóbbi turnénk óta nem cserélődött senki.

Egy kicsit hallgattunk, majd ő folytatta. - De gondolom ezt már tudtad. Hisz feltételezem minden dokumentumhoz hozzáfértek.

Nem tévedett nagyot.

- Tudhatnám. Sőt Tessa, a műveleti vezetőm - és egyben egyik legjobb barátnőm - már valószínűleg tudja is.  Viszont az ügynöki munkának nem épp a legérdekesebb része a papírmunka. Én meg egyébként is úgy gondolom, hogy az emberek beszédesebbek, mint a dokumentumok. Vannak olyan apró részletek, amik a papírról soha nem derülnek ki.

Megint jött a jellegzetes apró, de határozott kis fejbiccentése. - És megtudtál valami érdekeset?

- Nem - ráztam meg a fejem keserűen mosolyogva. - De tudd, ez nem kihallgatás. Komolyan érdekel amiről beszélsz és egyszerűen lenyűgöző elképzelni mindezt. - Céloztam ezzel arra, ahogy egy kicsivel előtte még arról beszélt, hogy milyen érzés kint állni a színpadon több tízezer ember előtt és ezt még, hogy fokozza az, amikor a hatalmas közönség vele együtt énekel.

Annyira elmélyedtünk a beszélgetésünkben, hogy miután befordultunk egy sarkon már csak a villanó fényekre lettünk figyelmesek. Hirtelen meglepődtem és nem értettem a helyzetet, viszont Niall a talpán volt. Elkapta a kezem és sietős léptekkel maga után vonszolt. Mire feleszméltem már betuszkolt egy taxiba és csukta befelé maga mögött az ajtót.

Annyit tudtam kinyögni, hogy: - Ó anyám.

- Sajnálom Brandy. Az én hibám - kezdett mentegetőzni. - Úgy fest ez egy menő klub, és van bent valami híresség. Nem engem vártak, hisz hogy vártak volna, de gondolom ha már erre jártam én is megteszem. És azt hiszem a holnapi pletykarovatoknak megadtuk a csámcsogásra való okot. És jól vagy? Mert egy kicsit letaglózottnak tűnsz. De komolyan... - hadarta.

Meglepődtem, ami nálam ritka, de azért ennyire nem volt rossz a helyzet, mint ahogy azt ő képzelte. Úgyhogy a térdén heverő kezére tettem az én jobbomat és rávigyorogtam - Nyugi. Csak nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez. Semmi baj, de tényleg.

A kis afférunk eredménye az lett, hogy másnap egy zavaros álom után, melyben nem tudtam felvenni a csengő telefonomat, arra keltem, hogy a telefonom tényleg csörög. Tessa volt. Én éppen csak belemordultam köszönésképp, ő pedig belekezdett a mondanivalójába.

- Ribikém! - Fő a kedvesség. - Csak hogy tudd, egy félnapi munkánkat herdáltad el a tegnap esti kis csíntevéseddel.

- Mi? - nyöszörögtem és közben a szemem dörzsöltem, mintha attól jobban hallanék.

- Nos, mivel a világ tudtára kellett hoznunk, hogy te létezel, sőt mi több Niall barátnője vagy így úgy volt, hogy összedobunk egy cikket és feltörjük a Sun honlapját. És tegnap megszerkesztettük a képet hozzá, ami nem kis meló volt, ráadásul így már fölösleges is, mert te gondoskodtál róla, hogy a cikk a mi közbenjárásunk nélkül jelenjen meg.

- Mi? - próbáltam én ugyan, de nem voltam képes ennél intelligensebb kommunikációra.

De Tessa türelmesen magyarázott, mint egy kisgyereknek. - Az internet hemzseg a tegnap este rólatok készült fotóktól. Ahogy általában az mindig lenni szokott az ismeretlen felekkel, így téged is egy misztikus barnaként emlegetnek és már el is könyvelték, hogy együtt vagytok. Érted már?

- Aha. Mostmár alhatok tovább? - dünnyögtem.

- Nem! - jött a határozott válasz, de a hátam mögül és egyértelműen nem Tessa hangján.

Miközben megfordultam elköszöntem a vonalban lévőtől, majd Niall kócos ábrázatával találtam szemben magam.

- Sajnálom Dy, de mennünk kell. - A végét elásította, ő sem volt frissebb, mint én.

Ezután viszont egyikünk sem reagált semmit és beállt a kínos csend. A marhakínos csend, mondhatnám. Az előző pár éjszakán és reggelen, amit együtt töltöttünk, mindig igyekeztünk a lefekvést a lehető legkésőbbre halasztani, hogy már csak beessünk az ágyb.a és aludjunk mielőtt a fejünk párnát érne, reggel pedig egyikünk mindig sietősen távozott. Viszont most, itt feküdtünk egy takaró alatt -  bár szigorúan csak a két szélét használtuk, középen még egy egész focicsapat elfért volna - és biztos, hogy mindketten éreztük, hogy ez helyes és helytelen egyben. Helyes mert az agyunkkal tudjuk, hogy ez a dolgunk és végre kell hajtani. És helytelen, mert ez annyira intim viszony, hogy a szívünk azt kiabálja "Mi a fenét keresek én itt?"

*

A hangár felé egész úton azon gondolkoztam, hogy hogyan kellene egy kicsi közelebb férkőzni a szerelőbrigádhoz, hisz ha köztük járok nagyobb az esélyem, hogy valami kis információmorzsához jutok. ez nem tűnt olyan egyszerűen kivitelezhetőnek mivel a fiúk egy másik részen próbáltak, nyilván az építkezési területek elég veszélyesek, nem hiányozna, hogy ezek ott ugráljanak körülötte.

A megoldás viszont lényegében belém nyilallt, amint beléptünk. Valaki a hátam mögött akart elhaladni egy nagyobb lemezzel a kezében, és mivel nem látott ki mögüle rendesen, így nekem jött és a szélével végig karcolta a derekam szélétől végig jobb oldalon a csípőmet.. Fájdalmasan felkiáltottam, mire Niall és a nő, akivel beszélt, valamint a fickó aki a lemezt cipelte is hirtelen felém fordult. A könnyemmel küszködtem, mert az éles vasdarabot a vékony felsőm nem akadályozta meg, hogy felsértse a bőröm, és ahogy lenéztem, láttam, hogy a felső is kiszakadt, ami még a kisebbik baj lett volna, de a fehért anyagon mindjárt egy piros csík jelent meg, ami terjedt is rendesen. Sziszegve húztam fel a felsőt, és szorítottam rá a kezem. Viszont, amint megláttam, hogy a "bűnös" egy velem hasonló korú srác volt, már tudtam, hogy ő lesz az, akivel össze fogok barátkozni és sertepertélni körülötte. A bocsánatomért esedezett szegény és magyarázkodott, hogy mennyire nem direkt volt, de én kipréselem magamból a körülményekhez képest egy nagy mosolyt és megnyugtattam, hogy semmi baj. A nő, mint később megtudtam, az egyik stylist volt. Egy a harmincas éveiben járó, termetes néger nő a világ legangyalibb arcával. Ő rögtön elrohant, hogy keressen egy elsősegélydobozt, Niall pedig hátravezetett valami pihenőszoba szerűbe.

- Azért vicces, hogy ennél sokkal veszélyesebb helyzetekben még soha nem sérültem meg. És az első bevetés közbeni sérülésem egy baromi nagy véletlenség okozta, egy olyan embertől, akinek esze ágában sem volt bántani. - röhögtem, de a végén megint feljajdultam.

Niall csak bólogatott és közben erősen aggódó képet vágott.

Lenéztem és láttam, hogy a kezem is vérben úszik. Nem ez volt a világ legvészesebb dolga, de azért nem volt egy kellemes látvány.

Mikor Natiha - mint később megtudtam ez volt a neve a nőnek - megtalált minket, szakavatott mozdulatokkal nyúlt hozzám. Elkezdte lefertőtleníteni a sebet és közben nyugtatgatott - Van két kisfiam. Égetnivalóan rosszak - nevetett. - Úgyhogy eléggé otthon vagyok a sebesülések terén.

A rutinos mozdulatai is erről árulkodtak, úgyhogy egy percig nem kételkedtem a szavaiban. A fertőtlenítő csípett, de nyavalygás helyett inkább összeszedtem magam és beszélgettem vele. Következőleg körbetörölgette a bőrfelületet, majd leragasztotta. De a seb mély volt, és a kötés perceken belül átázott, így végül a kórházban kötöttünk ki. Niall vitt oda, s míg ő azon aggódott, hogy el ne vérezzek a kocsiban, én azon, hogy össze ne vérezzem azt. Szerencsére megúsztam öltések és kapcsok helyett néhány sebösszehúzó tapasszal.

Mikor egy gyors átöltözés után visszatértünk, már a többiek is odaértek. Kész háborús hősként üdvözöltek, ami meg kell vallani melengette a szívemet. És ez alkalommal még Harry is normális volt és biztosított róla, hogy bármire szükségem van, szóljak bátran neki. Majdnem leellenőriztem, hogy nem-e lázas véletlenül, de az bunkóság lett volna, így inkább csak illedelmesen mosolyogva megköszöntem.

Mikor túlesve az én kis incidensemen minden visszatért a régi kerékvágásba, elkezdhettem akciózni. Láttam a fickót a többiekkel valamit hegeszteni, de ő, akkor még nem vett észre, viszont, ahogy úton voltam a teakonyhába vízért, kiszúrhatott.

Majdnem belefejeltem a hűtőbe, ahogy megszólalt mögöttem - Meg vagy! - S előttem már le is pergett életem filmje.