10. Ki vagy te?

Ahogy reggel először megébredtem át akartam fordulni a másik oldalamra és azzal a lendülettel egy tompa puffanással a földön landoltam. Sajgó combomat dörzsölgetve még álmosan mértem fel, hogy mi is történhetett. Nem sokáig kellett a helyiséget pásztáznom, mire észrvettem, hogy a nappaliban, a kanapén töltöttem az éjszakát. És Niall is. Ott feküdt a számomra érthetetlenül nagy kanapé másik oldalán, lába felhúzva maga mellé, haja borzos és ajkai elnyílva. Közhelyes, de egészen angyalinak tűnt ott békésen aludva.

Első utam a fürdőbe vezetett, a következő pedig kávéért, illetve vezetett volna, ha a kávés doboz nem lett volna üres. De az volt, így kisebb fizikai fájdalmakat okozott ugyan, de felfedező útra indultam a környéken. Ahogy fel-alá kóvályogtam az utcákon az éhségem is egyre nőtt, úgyhogy amikor az egyik pékségből kiáradó illatok hatására úgy éreztem, hogy ölni tudnék egy sajtospogácsáért - márpedig a kémek esetében ezt igen komolyan kell venni - inkább betértem és vettem reggelit.

Miután a kávéhadművelet is sikerrel zárult hazabaktattam. Erős késztetést éreztem, hogy felhívjam Tessát, de még mindig nem mertem. És úgy voltam vele, hogy ha ő már képes lenne beszélni a Sadie ügyről, akkor keresett volna. Szerencsére ennyire már kiismertük egymást a hosszú évek alatt és nem kell még amiatt is aggódnunk, hogy vajon a másik mit gondol. Persze teljesen más lenne, ha ott lehetnék vele, hisz élőben közel nem olyan kínos, ha nem jönnek a szavak, mint a telefonvonal két végén. Annyit viszont tudtam róla, hogy nem dolgozik. És ez teljesen érthető, én is hasznavehetetlen voltam az elmúlt három napban.

Niallt ugyanolyan pózban találtam, mint ahogy ott hagytam. Lepakoltam a konyhában, élvezettel törtem ketté az egyik pogit és haraptam végre bele. Közben odaraktam főni a kávét is és elgondolkoztam az előző estén. Hogy mennyire ki voltam kapcsolva és hogy meg tudtam feledkezni minden nyűgöm bajomról. És akaratlanul is elgondolkoztam rajta, hogy mi lenne, ha elvinném magammal a szüleimhez. Kicsit aggasztott, hogy eléggé szakmaiatlan húzás lenne elvinni egy olyan embert a saját 'igazi' szüleidhez, akinek valójában még az igazi neved sem szabadna tudnia. De a mérleg másik oldalán ott állt, hogy Niall személyiségéből fakadóan felvidítja az embereket. Kitölti a figyelmed és esélyed sincs hogy bizonyos dolgokon rágódj közben. És azt is tudtam, hogy ha hazamegyek anyámék majd hímes tojásként bánnak velem és egy idő után ez baromira idegesíteni fog. 

A kávé erős illata valószínűleg elérte Niall orrát, mert mocorogni kezdett. Ahogy ültem az asztal végénél pont rá láttam, ahogy felkönyökölt és ő is legalább olyan zavartan nézelődött körbe, mint én alig egy órával azelőtt. Engem valószínűleg nem vett észre, hanem valami után kutatni kezdett.

- Engem keresel? - próbáltam vicces lenni.

Felém kapta a fejét, majd reggeli morcossága ellenére megeresztett egy halvány mosolyt - Hát hogyne, a párna alatt.

- Akkor mit?

A hatalmas ásításától annyit hallottam - A ...fonom. - Ebből nagyon bátran azt a következtetést vontam le, hogy a telefonját keresi.

Gondolkoztam kicsit, mert tudtam, hogy valahol láttam már aznap, és a válaszra is hamar rájöttem. Amikor indultam a boltba és visszanéztem, hogy nem-e felejtettem, égve a villanyt a közlekedőben, kikandikált a sarka a kanapé egyik lába mellől.

Hagytam hagy keresse még egy kicsit, hisz nem én szórtam szét, és bár az elmúlt huszonegy évben nem sikerült megtanulnia, hogy ne hagyja szét a cuccait, de azért akadhat még némi remény, hogy talán jobb belátásra tér idővel.
Viszont, amikor már a virágcserépben kereste - bár hogy ezt hogy gondolta? - inkább közbe szóltam. - Én a helyedben nem arrafelé kutakodnék.

- Mi?

Ez nem volt szép. - A jó modor korán reggel hiánycikk? Esetleg tessék.

- Bocs. Szóval mit mondtál az előbb.

Álmos feje volt, a haja még mindig kócos, a pólója gyűrött az alvástól... úgy nézett ki, mint egy elveszett kisfiú. Arról már nem is beszélve, hogy a rövidnadrágból kikandikáló csirke lábai meg még jó kedvre is derítettek. Hát hogy lehetett volna rá haragudni, amiért nem illemtankönyvbe illő módon kérdezett vissza?

- A kanapé túlsó sarkánál a földön van a telefonod.

Felhúzta a szemöldökét csodálkozásában, majd odament. Miközben felfelé emelte, már nyomkodta is, de azért egy pillanatra abbahagyta és rám nézett - Köszönöm.

Vállat vontam - Semmiség.

*

Niall örömmel fogadta a tényt, hogy van friss reggeli és kávé is. S míg ő vígan falatozott én egyre csak azon rágódtam, hogy hogyan is kellene elhívni a szüleimhez, hogy az ne legyen kínos. Első gondolatom az volt, hogy kiütöm egy órácskára és majd láss csodát ott ébred fel, de az nem lett volna annyira humánus megoldás. Így végül a hosszú rágódás után mégis csak a legegyenesebb utat választottam.

- Niall, haza kell vinnem a kocsit, és anyukám azt mondta, hogy téged is szívesen látnának ebédre. - A pár pillanatnyi csend alatt nem reagált, így mentegetni kezdtem magam. - Persze nem muszáj, csak gondoltam, ha nincs jobb dolgod esetleg csatlakozhatnál.

Széles mosoly terült el arcán és én rettentően hálás voltam ezért neki. - Jól főz a mamád?- Hát nem épp erre a kérdésere számítottam, de még mindig jobb volt, mint bármi más.

- Fiúk... - forgattam a szemem.

- Mi van? - nevetett.

- Semmi... - nevettem vele együtt. - Egyébként remekül főz. Hacsak nem volt olyan cseles az elmúlt huszonegy évben, mióta együtt él apámmal, hogy rendelte a kaját és sosem bukott le. Ez is egy lehetőség, de nem igazán valószínű.

- Oké, azt hiszem adhatunk neki egy esélyt. Úgysincs jobb dolgom, majd csak négyre kell mennem hangszeres próbára a zenekarral.

Úgy gondoltam, legfőbb ideje újra munkába állnom rendesen - Azt hiszem csatlakozom hozzád. Nem baj, ha szokják az emberek, hogy együtt látnak minket.

Tudomásul vette igen könnyen. Csak bólintott egyet, majd elgondolkozott. Végül kinyögte - Akkor mostmár majd játszanunk kell a szerelmeseket? Mert, ha jól értelmeztem, akkor csak én, a srácok meg Paul tudunk róla és senki, senki más.

- Én is határozottan tudok róla - kuncogtam. - Sőt tovább megyek, még vagy legalább húsz ember tud róla. De egyébként igen, most már játszanunk kell és ha lehet minél hitelesebben.

Egy pillanatra a távolba révedbe elhallgatott. - Furcsa lesz.

Ezzel mélyen egyet kellett értenem. - Hidd el nekem is furcsább lesz, mint bármelyik eddigi küldetésem, pedig már volt egy-két hajmeresztő sztoriban részem, viszont remélhetőleg ezt a problémát is legyőzzük majd.

- Mint ahogy mindig legyőzöd a rossz fiúkat is!?

Nem tudtam eldönteni, hogy ezt kérdezte vagy állította, de mindenképpen szöget ütött a fejembe. - Niall, ugye te nem úgy látsz engem, mint valami elfuserált szuperhőst?

Megköszörülte a torkát. - Bocs, hogy ezt mondom, de lövésem sincs, hogy mit gondoljak rólad. - Bólintottam, ez jogos volt. - Őszintén szólva leginkább igyekszem nem gondolkozni. Egyik nap közölték velünk, hogy megerősítik a védelmünk, majd másnap a nyakamba költöztetnek egy csajt, aki nem elég, hogy tök fura, de egyáltalán honnan tudnám, hogy bízhatok benne? - Kis hatásszünet után még hozzátette. - Bocs, ez bunkóság volt.

Hirtelen nehezen tudtam reagálni, de azért megráztam a fejem, majd belekezdtem. - Nekem is jobb, ha tudom, hogy mit gondolsz és legalább ki tudom találni, hogy mivel is tudnék javítani egy kicsit a helyzeten. Én belátom, hogy kettőnk közül ez neked a kellemetlenebb, hisz mégiscsak én hatoltam be a privát szférádba.

- Tényleg ne haragudj - magyarázkodott. - Csak tudod tnyleg fura. Konkrétan azt sem tudom, hogy tényleg Brandynek hívnak-e, hát hogy kellene így bíznom benned?

- Azt hiszem ezen sokat segíthet a mai ebéd a szüleimmel. Az igazi szüleimmel. Remélhetőleg hasonlítok annyira rájuk, hogy ezt el is hidd. Ja, és tényleg Brandynek hívnak. Azt hiszem a szüleim alaposan be voltak szívva, amikor ezt a nevet kiválasztották - nevettem és Niallből is kitört.

- Nézd a jó oldalát, hihető hogy ír vagy. Azok vannak annyira őrültek, hogy egy piáról nevezzék el a lányukat.

- Pedig nem tudok róla, hogy ír gyökerekkel rendelkeznék.

*

A nem ír gyökereim pedig totál megvoltak kattanva attól a pillanattól fogva, hogy csak megérkeztünk. Anyám nyitott ajtót széles vigyorral, gyorsan körbecsókolt minket mindenféle bemutatkozás vagy egyéb körítés nélkül, majd csak simán bejelentette:

- Megyek szólok apának. - Beinvitálni is elfelejtett minket olyan izgatott volt. Csak a szemem forgattam, mi lesz, ha egyszer tényleg a fiúmat hozom haza?

- Gyere - biccentettem Niallnek és elindultam a ház belseje felé.

- A testvéred még itthon lakik? - kérdezte Niall, én pedig hirtelen gondolkozóba estem, ekkora hülyeséget, hogy lenne testvérem én biztos nem mondtam neki. És miután ezt a tudtára hoztam elcsodálkozott - Akkor ez az anyukád volt? - és komolyan a képe egészen a földig nyúlt.

Kitört belőlem a röhögés. - Rá hitted azt, hogy a tesóm? - Bátortalanul bólintott. - Nos, ne aggódj. Már a ténynek is örülök, hogy egyáltalán azt feltételezed, hogy rokonok vagyunk. De komolyan, bár nem látszik, de ő az anyám.

- Olyan fiatal... és kibaszott szexi.

Egy pillanatra megállt bennem az ütő és kikerekedtek a szemeim. Ha valami lett volna a számban, talán még meg is fulladok, ott azon a szent helyen. Tény, hogy az anyám gyönyörű, és tudom, hogy ezt nem csak elfogultságból gondolom. Sokszor hallottam már, hogy a nővérem is lehetne, de nem azért mert annyira hasonlítunk, hanem mert ők már tudták, hogy ő az anyukám és neki akartak bókolni. De amikor egy velem körülbelül egykorú kis nyikhaj a jelenlétemben benyögi, hogy 'kibaszott szexi' az veri a biztosítékot és szívem szerint visszakézből pofon vágtam volna, de igazából annyira megrökönyödtem, hogy még csak arra sem lettem volna képes, egyszerűen csak bámultam rá.

- Ne haragudj! Nem úgy gondoltam - kezdett rögtön mentegetőzni. - Vagyis igen, csak érted, kicsúszott.

- Hagyjuk... - figyelmeztettem, mert tényleg azért nem a világvége volt ez még.

De ő azért csak még jobban belekavarta magát - Amúgy nagyon hasonlítasz rá.

Magas labda volt, le kellet csapnom - Szóval én is szexi vagyok?

- Nem azt mondtam. - Persze Niall, ásd csak még mélyebbre magad. - Mármint... hagyjuk. Ebből már úgysem jövök ki jól.

Jól látta ezzel betett. Persze nem vér komolyan, csak hát na... Ki akarja azt hallani egy taknyos kölyöktől, hogy szexi az anyja, utána meg azt is, hogy ő bezzeg nem?
Mire ezt a kínos beszélgetést lefolytattuk, anya visszatért apával az oldalán. Apa kevésbé volt felpörögve, csak szépen odajött, átölelt és megkaptam a szokásos puszimat. Ezután pedig Niallel kezet rázva szépen bemutatkoztak.

Hamar rájöttem, hogy higgadtsága csak látszólagos volt. Elég fura játékot űztek, mondhatnám kissé beleélték magukat a szerepembe. Miután anyám elnézést kérve kivonult a konyhába, apám hamar belecsapott a lecsóba és csak azt vettem észre, hogy néhány percnyi normális társalgás után már ott tartunk, hogy azzal fenyegeti Niallt, hogy ha nem bánik velem rendesen, akkor kicsinálja. Majd miután ezt szépen, alaposan kifejtette, kedélyesen bejelentette, hogy lemegy a pincébe és hoz fel bort. Ebben azért számomra annyi vicces volt, hogy Niallal ellentétben én tudtam, hogy a boron kívül mit tárolunk még odalent.

Ahogy az apám is hallótávolságon kívül került Niall kicsit riadtan fordult felém - O'Brien, a szüleid valójában tudják, hogy mi nem vagyunk együtt?

Ki kellett használnom a helyzetet - Valószínűleg.

- És az mégis mit jelent? - kérdezett vissza kicsit erélyesebben.

- Tudják, hogy dolgozni jöttem. És azt is tudják mi a dolgom, szóval valószínűleg összeállt nekik a kép.

- És akkor mégis miért fenyegetőzik az apád itt mindenféle csúnyasággal? - kérdezte.

Nem tehetek róla, túl könnyű eset volt Niall - Nézd, számára te mégis csak egy férfi vagy, aki túl sokat van a lánya körül. Egyébként meg én a helyedben igyekeznék komolyan venni, ugyanis a kínzásos vallatás a főterülete.

Észrevette a szememben rejlő játékosság csillogását, mert fintorogva megjegyezte - Fogadjunk, hogy a tiéd meg a fiúbanda-tagok életének tönkretétele.