2. Kelletlen Küldetés

- Nem Tess, ezt nem teheted velem! – háborogtam és én szentül hittem, hogy jogosan. 

- Mi a problémád? Még végig sem olvastad rendesen! – vágott vissza. 

- Hidd el, amit láttam az pont elég. Nem egy bébicsősz vagyok, oké? Miért pont én? Miért nem megy Wright? 

- Jason Wright? 

- Ja. 

- És szerinted mi lenne a fedősztori? – tette fel a nagyon is helyén való kérdést. 

- Mit tudom én… Akkor miért nem megy Sadie? – akadékoskodtam. 

- Sadie Argentínában van, nem emlékszel? 

- De két hét múlva vissza jön! – mondtam gúnyosan. 

- De holnap indulni kell! – válaszolt az én hangszínemet tükrözve. 

- Akkor miért nem én mentem Argentínába? Sadie ott megmenti a világot, én meg mehetek bébiszitterkedni. 

- Azért nem te mentél Argentínába, mert akkor te éppen Alaszkában voltál! 

- Én. Ezt. Akkor. Sem. Akarom! – fújtattam. 

- A főnök rád bízta, úgyhogy teljesíted, különben 20 évesen nyugdíjaznak. És azt te sem akarod… Egyébként meg olvasd át még egyszer alaposabban és állj hozzá pozitívan, lehet ott jönnek az izgalmak, ahol nem is várnád. 

- Jó, add a cuccot és majd otthon átrágom magam rajta. – Csaptam az asztal szélére, mert tudtam, hogy bármilyen idióta kifogással állok is elő, úgysem segít és ha nem akarok fegyelmit, akkor teljesítenem kell, amit rám bíztak. 

Felkaptam a sporttáskát az asztalról, amibe Tess már előre összekészítette a dolgokat. Majd barátnőm közelebb lépve szorosan megölelt és sok szerencsét kívánt. 

Úgy éreztem, hogy a lift csigalassúsággal mászik fel a – 13 szintről a földszintre. A nagy üvegcsarnokból kiléptem az utcára és nagyot szippantottam a friss levegőből. A nyári forróság még nem ért ide, de azért teljesen jó idő volt. Egy farmer, kockás ing és napszemüveg, pont úgy festettem, mint bármelyik másik korombeli. 

Betettem a táskát a csomagtartóba, majd bevágódtam a kormány mögé. Kicsit még vacakoltam, bekapcsoltam az övet, beindítottam a motort, majd a parkolóból kiaraszoltam a forgalomba. Péntek délután mindig zsúfoltak az utak, úgy éreztem, hogy csak lépésben haladunk a Wanderwood sugárúton. Helyt-helyt dudálások hallatszottak, nekem pedig a gondolataim elkalandoztak. Az én drága két legjobb barátnőm megint engem akar a trutyiban hagyni. Megint rám hagyják a piszkos munkát. Bár a mi esetünkben, pont a nem piszkos munkák számítanak piszkos munkának. 

Tessa és Sadie a legjobb barátaim az általános suli óta. Mondjuk vicces kifejezés ez, mert sok minden volt az az iskola, csak általános nem. Mindenki azt hiszi, hogy egy leány nevelde, ahova a gazdag szülők elkényeztetett kislányaikat dugják be, hogy majd itt megtanítják őket az életre. De ez közel sem így van. Nem mindenki gazdag családból származik, és itt sokkal többre tanítanak meg, mint a puszta életre. 

Az ódon falakat mindig átszövi a vidám csacsogás, csak sokkal több nyelven, mint az indokolt lenne egy hagyományos intézményben. Egy tradicionális lány iskolába, maximum az ország különböző részeiről érkeznek a kisasszonyok és franciát tanítanak nekik, mert az olyan elegáns. Ezt én magam nem támasztanám alá, mert számomra pont a francia az egyik mumus, amit csak végszükségletben használok. 

De ez az iskola titkokat rejt, hatalmas titkokat. A lányokat ide úgy választják, általában egész Amerikából, azt rebesgetik, hogy én voltam ez idáig az első és egyetlen angliai tanulójuk. Hogy hogy találják meg őket, arról lövésem sincs, de az nem is az én dolgom. Azt tudom, hogy a szüleimnek hála tanulhattam itt. Az átlagemberek, még Amerikában sem tudnak ennek az iskolának a létezéséről, pláne nem Európában, de már a szüleim sem voltak átlagemberek. Ebben az iskolában, az Istenverte Louisisana állambeli Starsville határában, a városközponttól mintegy két és fél kilométerre, furcsa dolgok folynak. Persze, ez csak a kívülállóknak furcsa. Amúgy annyira érdekes, hogy hamar rá lehet kapni az ízére és rájönni, hogy te tényleg odatartozol. 

Ez történt velem is, amikor először betettem oda a lábam. Persze azt már tudtam, hogy a szüleim ügynökök, csak épp azt nem, hogy nem porszívó ügynökök. De azon a napon, úgy éreztem, hogy megvilágosodtam. Azóta már tudom, hogy akkor még csak halvány sejtelmeim voltak, de komolyan abban a pillanatban, úgy éreztem, hogy összeállt a kép. 

Ekkor vált ez az iskola az életemmé. Innestől fogva pörgött fel minden és azon kaptam magam, hogy 12 év alatt megtanítottak mindent nekem, a diáktársaimmal együtt. Mindent, ami egy kiváló ügynöknek kell. És hát most sem porszívó ügynökökről beszélünk. Mi, akik ebben az iskolában végeztünk, 14 nyelvet beszélünk, kiegészítve azok számos nyelvjárásával. Megtanultunk kódokat feltörni, mérget keverni, bizonyos mérgeket, akár illat alapján is felismerni és még sorolhatnám, de az olyan alapvető dolgok, mint a lövészet, az önvédelem és egyéb apróságok, annyira nem lényegesek. 

S hogy ezek mennyire hasznosak, az azt bizonyítja, hogy az első éles bevetésemen, összehozott a sors egy ellenséges ügynökkel. Alig egy pár évvel volt idősebb nálam. Azt gondolta, hogy el tud csábítani, én pedig azt akartam, hogy ő ezt elhiggye. Felmentem a lakására, ott akartam kiiktatni őt a képből, amikor már csak ketten vagyunk. Szeretem a közelharcot. De végül megéreztem, hogy a pezsgőbe, amit kínált nekem mérget csempészett. Úgy látszott, neki nem tanították meg, hogy azt ki is lehet szagolni, így egy óvatlan pillanatban kicseréltem a poharakat és szegény a saját csapdájának áldozata lett. Persze nem ejtettem érte gyászkönnyeket.

Attól fogva, hogy elértük a gimnáziumi korosztályt, mi válogattuk meg az óráinkat, míg én és Sadie a terepmunkát kedveltük jobban és ennek megfelelően alakítottuk az órarendünket, addig a mi szuper hármasunk harmadik fogaskereke volt a lángelme köztünk. Ő a könyvek, szabályok és a labor megszállottja. Mocskos nagy szerencsénk volt, azt meg kell hagyni. Vagy lehet, inkább az lenne a jogos, hogy minket, hármunkat egy csapatnak teremtett a természet? Nem tudom. De tény, hogy egy véletlen folytán lettünk barátnők, de a suli végén, amikor elválik, hogy kiből mi lesz, hol dolgozhat, akkor így mi hárman együtt több ajánlatot is kaptunk. Pont az összeszokottságunk volt az egyik vonzó dolog bennünk, hiszen egy összeszokott csapat sokkal kisebb rizikótényezőt rejt magában. De kétség kívül a családnevünk is közrejátszott egy kicsit. Sadie, a Foster família sarja, az én szüleim Mr. és Mrs. Evans, az ügynök világban pedig ezek a nevek igen szépen csengenek. Bár Tess eredeti neve Tessa Galway és ez nem nagyon lehet ismerős ügynök berkekben, de Tess rátermettségét senki nem kérdőjelezheti meg. Aki hobbiból hackeli a NASA-t, az nem kérdéses, hogy közénk való.

Nem sokáig vívódtunk, hogy melyik ajánlatot fogadjuk el, amint megtudtuk, hogy a ’Cég’ is érdeklődik utánunk, mély egyetértésben már döntöttünk is. A Cég az, amit sok esetben még más ügynökök sem ismernek. Ez a Betűkód háttere. A Betűkód pedig a gyűjtőneve a CIA-nak, az FBI-nak, az NSA-nak, az Interpolnak és a hasonló szervezeteknek. De mi mögöttük állunk és a titkosaknál is titkosabbak vagyunk. 

Hát ezért van a New Yorki főhadiszállásunk egy 93 emeletes irodaház negatív szintjein. Felettünk gyanútlan titkárnők, vezérelnökök, ügyvédek és még ki tudja ki mindenki végzi a munkáját, míg alattuk néhány emelettel, titkos terveket dolgoznak ki, irányítják az akciókat, végzik a kutatásokat és még órákig sorolhatnánk. A mi szintjeinkre csak akkor tudsz lejutni, ha beütöd a saját ügynöki azonosítódat, belépsz, majd a retina scanner beazonosított, csak ez után tudod megnyomni az emelet számát, hogy hová is szeretnél menni. Épp ezért használunk egy hátsó liftet.

Na de ott ülve a forgalomban, egyszerűen úgy éreztem, hogy megfulladok, míg a legtöbb ügynök ölt volna egy ilyen állásért, pláne, ha azt mindjárt megkapja még a kiképzése után, de nekem valami hiányzott. Szabadságra kellett volna mennem? Na az az, ami nálunk lehetetlen. Egész évben szabadságon vagy, kivéve, amikor berángatnak és azt mondják, holnap indulsz. De ez még csak a szerencsésebbik eset, volt, hogy azonnal kellett indulnom.

- Nincs más esély, holnap ismét angol területre teszem a lábam - gondoltam, majd nagyot sóhajtottam. 12 éves korom óta, én már csak vendég vagyok a saját szülőhazámban.