6. Én Diktálom az Ütemet

Bekapcsoltam a laptopom, majd megnéztem Tess miket küldött át a nap folyamán. Persze nem a videókkal kezdtem. Volt annál fontosabb is, na meg az alanyok kétötöde ott ült velem szemben, így hát nyilván nem fogok youtube videókat nézegetni róluk. Végre megkaptam a bővített alaprajzokat is. Miután átnéztem, az órákat kezdtem beprogramozni. A két srác, csak szótlanul ült egymás mellett a kanapén.

- Figyeljetek, amúgy nem harapok, csak tegyetek úgy, mintha itt se lennék.

- Miért lettél ügynök? – kérdezte Harry. Közben csekkoltam a nevét az aktában. Valahogy nem éreztem úgy, hogy tudnia kellene. Míg Niall, ha feltett egy kérdést, addig úgy éreztem, hogy korrekt választ kell adnom, Harrynél ez nem jött elő. Talán mert Niall életét én fenekestől felforgattam és úgy éreztem, hogy ennyi jár neki.

- Erre nem válaszolhatok - mondtam hűvösen.

- És most mit csinálsz? – folytatta.

- A dolgomat – feleltem én is pont olyan flegma stílusban, ahogy ő viselkedett velem mióta megéreztem. Az igazat megvallva több, mint idegesítő volt a gyerek.

- Lehet, hogy erre sem, de honnan tudtad, hogy hol a szobám vagy hogy hol a fürdő, mikor körbe sem vezettelek? – kérdezte Niall.

- Tévedsz, erre pont, hogy válaszolhatok. - Azzal kattintottam néhányat és a képernyőn feltűnt Niall házának alaprajza, majd feléjük fordítottam.

-Ez itt az én házam? Az a ház alaprajza? – csodálkozva hajolt közelebb a kisasztal fölött, hogy jobban szemügyre vegye a képernyőn kirajzolódó kriksz-krakszokat.

- Aha – kattintottam még egyet. – Ez pedig a környéké – még egyet. – Ez pedig Harryé –és egy utolsót. – Ez pedig azé a környéké. Meg van mindegyikőtöké.

- És mik azok a sárga körök? – folytatta Niall.

- Azok a környék gyengepontjai, ahonnan a legkönnyebb támadni – magyaráztam türelmesen, mint egy elsős tanító néni az ábécét.

- És a kék x-ek? - kérdezte Harry és az eddigi pimaszsága átcsapott komoly érdeklődésbe.

-A megfigyelési pontok, ahol állandóan kint van egy kollégánk.

- És nálam miért vannak négyen, míg Niallnál csak ketten? – kérdezte Harry

- Naillnál azért van kevesebb, mert itt itt vagyok én. És nálatok három egység a megfigyelő, egy pedig követ titeket, ha mentek valamerre. Így mivel, remélhetőleg mindjárt ideérnek a többiek is, itt lesz hat egység plusz én. Igen, én is túlzásnak érzem egy kicsit, egy kis internetes fenyegetés miatt, de hát ez a protokoll – rántottam vállat.

Több kérdésük nem volt, ez egy időre sokkolta őket. Én folytattam tovább a munkát egészen addig, amíg be nem futottak a többiek is egyenként.

- Üljetek le, mert hosszú lesz. – mosolyogtam. Helyet foglaltak, majd belekezdtem. – Akkor még mielőtt valakinek ismét sürgős távozhatnékja lenne, – néztem itt sokatmondóan Harry-re – válasszatok magatoknak egy-egy órát. – tartottam eléjük és nem mondhatják, hogy nem vagyok rendes, mert divatos drága férfi óráknak néztek ki és még a választás szabadságát is, meghagytam nekik. - Jó, csatoljátok fel! – mikor végeztek, elvigyorodtam – Na, most van az a rossz hírem, hogy ezt már csak akkor veszitek le, ha én kikódolom a gépen, amúgy nem tudjátok kinyitni – persze, mindannyian egyből bepróbálkoztak vele, de nyilván nem sikerült nekik. – Ne aggódjatok, ütésállóak, vízállóak, semmi baja nem eshet bármit is tesztek vele. – Azt az apróságot meg elhallgattam, hogy amúgy nyomkövető van benne, ami egyenes összeköttetésben van az én kütyüimmel, meg, hogy Tess bármikor beméri őket a műholdakon keresztül és még akár pontos képet is kaphatok róluk vagy az épületről ahol vannak, tehát nem tudnak elbújni. Valamint, hogy bele van építve egy fotó lencse, ami fél percenként automatikusan képeket küld Tessának a laborba és egy program másodelemzi őket és felismeri az arcokat, valamint a furcsa objektumokat. Hát, ezeket az apróságokat nem kötöttem az orrukra.

- Én nem tudok órában aludni! – nyávogott Harry.

- Majd hozzászoksz. – rántottam vállat.

- És miért kell ez nekünk? – kérdezte Zayn.

- Na ez már egy jó és jogos kérdés, göndör barátod tanulhatna tőled! – az említett megforgatta a szemeit. – Ne csináljátok, amit mondok, de amint látjátok, az oldalukon van négy kis gomb. Ha egy x formában sorba benyomjátok őket, majd megérintitek a tetejét, hogy beolvassa az ujjlenyomatotokat, akkor egyszerre küld riasztást nekem, a központnak és a CIA-nak. De ezt tényleg csak életveszély esetében tehetitek meg. Valamint most, de csak egyesével, mert bele kell programozni az ujjlenyomatokat. Niall te kezdd!

- Oké! – s egy kis vigyor húzódott a szája sarkában. Valójában mindegyiküket úgy elbűvölte a kütyük világa, hogy még Harry is elfelejtett hadakozni.

- Akkor, bal felső, jobb alsó, jobb felső, bal alsó. – mondtam és ő követte az utasításaimat. – Majd rá a mutatóujjad.

- Melyik? – egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.

- Niall, a bal mutatóujjad max akkor tudod odapászítani, ha letöröd. – mondta neki Liam, de nem sértően. Niall odanyomta a jobb mutatóujját én pedig szépen elfogadtattam a géppel. Végül pedig megismételtük ezt mindenkivel.

- Ezeket a telefonokat tegyétek el. Szeretném, ha a nap 24 órájában bármilyen körülmények között utolérhetnélek titeket, vagy ezeken, vagy a sajátotokon, szóval figyeljetek oda, hogy ne legyen lemerülve – Láttam, hogy mindegyik mindjárt pásztázni kezdte hátha találnak valamit rajta, de ki kellett őket ábrándítanom. – Ne forgassátok, ezek normális Iphone-ok, semmi extra – és nem is hazudtam nagyot, bár a gps-t ebben nem lehet kikapcsolni, a normális Iphone-okkal ellentétben, valamint, hogy még lemerült állapotban is le lehet hallgatni a környezetet, mivel a mikrofonját egy eldugott kis akkumulátor működteti, ami nagyon-nagyon hosszú élettartamú. Lemerülés után még legalább 200 órát bír. De ezt csak vészhelyzet esetén alkalmazzuk. – Akkor ennyit a kütyükről. Most jön a lényeg. Ha jól tudom megkaptátok a fedő sztorim anyagát. Igazam van? – bólogattak és egy-egy igen is elhangzott. – Oké. Louis, teljes nevem?

- Brandy O’Brien.

- Rendben. Harry, a macskám neve?

- Suzy.

- Helyes. Niall szüleim foglalkozása?

- Apukád rendőr, anyukád bolti eladó.

- Liam, mit tanulok?

- Filológia szak, keleti nyelvek szakirány.

- Zayn, mikor ismerkedtem meg Niall-al?

- Még gyerekkorotokban.

- Klassz – csaptam össze a tenyerem, hiszen úgy tűnt, tényleg felkészültek. - Niall, hogyan ismerkedtünk meg?

- Valószínűleg a játszó téren, de olyan régen volt, hogy magunk sem emlékszünk rá. – akaratlanul is elmosolyodtam, mert tényleg jól csinálják.

- Liam, miért jöttem ide?

- Hogy megvédj minket.

- Bííííííííííp. Rossz válasz. Kérdezem máshogy, miért jött ide Brandy O’Brien?

- Mert erre a félévre már befejezte a vizsgákat és több időt akart tölteni Niall-al.

- Így már mindjárt jobb! Niall, mikor jöttünk össze?

- Karácsony és szilveszter közt, amikor otthon voltam, te pedig a nagymamádat látogattad meg az iskolai szünetben, összefutottunk egy bárban és utána randizni kezdünk titokban, az első csók szilveszterkor csattant el, valamivel éjfél után.

- Nagyszerű!

- Harry, hány testvérem van?

- Nincs testvéred – forgatta a szemeit, szemmel láthatólag unta már a dolgot.

- Niall, hányas lábam van?

- Nem volt az anyagban, de ránézésre azt mondanám, hogy 39.

- Jól van, tényleg megtanultátok – mosolyogtam. – Egyébként csak 38-as. De srácok ne feledjétek. Én Brandy O’Brien vagyok, Niall barátnője és nem egy ügynök, aki azért van itt, hogy megvédjen titeket. Higgyétek el ti is, és úgy sokkal könnyebb hazudni.

- Akkor csókold meg! – vágta rá Harry és a srácok először rá, majd rám kapták tekintetüket.

- De egy éretlen kis kölyök vagy te még. – ráztam meg helytelenítően a fejem, majd visszaültem az eddigi fel-alá járkálásom helyett a fotelba.

- Elmehetünk? Engem vár a barátnőm. – kérdezte illedelmesen Liam, nekem pedig már nem volt okom ott tartani őket.

Feltápászkodtak, majd utánuk szóltam.

- Ugye azt nem kell mondanom, hogy ha bárkinek is eljár a szátok, azzal magatokat sodorjátok veszélybe? – költői kérdésem közben erősen Harry-t szuggeráltam. Elfordította a tekintetét és kezet rázott ő is Niall-al.

Még hallottam, ahogy motyogja neki közben - Kitartás haver! – bal kezével közben még vállon is veregette, majd elindult.

- Pacsirta 2-5 kirepül, ismétlem pacsirta 2-5 kirepül, maradjatok rajtuk. – szóltam a karkötőmbe, míg két ujjal lenyomva tartottam a medálján a gombot. Hallottam a fülemben, ahogy visszaszólnak az adóvevőn, hogy ’vettem’. Majd Niall újra csatlakozott hozzám.

- Wow, te tényleg tele vagy ilyen vackokkal.

- Én mondtam, hogy semmi sem az, mint aminek látszik. – mosolyogtam rá kedvesen.

- Rendeljünk kaját, éhes vagy? - Figyelmessége valamilyen szinten lenyűgözött és komolyan aggasztott, hogy hogyan is fogom ebből kigyógyítani, hisz mégsem várhatom el, hogy ilyen hosszú ideig körülöttem ugráljon.

- Tudod valamit kihagytak az anyagomból, amit nektek adtak, mégpedig azt, hogy a te állítólagos barátnőd kiválóan főz – ásítottam el a végét.

- De álmos vagy! Biztos régóta fent vagy már, tudod az időeltolódás meg minden.

- Ne aggódj értem, volt már, hogy több mint hetvenkét óráig egy szemhunyásnyit sem aludtam – és ekkor jöttem rá, hogy sokat jár a szám, túl sokat. – Oké, befogtam, mert egyrészről nem hencegni akarok, másrészről pedig én Brandy O’Brien vagyok és nem Brandy Evans. – csak kíváncsian megemelte az egyik szemöldökét és én rájöttem, hogy kicsúszott a számon. – Niall, ezt neked nem kellene tudnod, ez kémhez nem méltó volt tőlem és… BASSZAMEG!

- Kém? – nézett rám furcsán.

- Ajjajj. Na figyelj, ennél többet nem mondhatok, különben meg kellene öljelek. Az pedig nem vetne túl jó fényt a karrieremre. De ne ijedj meg, mi a jó fiúk vagyunk. A kormánynak dolgozunk.

- Mi? – a hangja néhány oktávval feljebb csengett, mint alapjáraton.

- Ahan. Én, a barátaim, a családom.

- És mégis melyik kormánynak? – bár hősiesen igyekezett félelmét leplezni, de azért látszott rajta, hogy szívesen kiszaladna a világból.

- Hát az amerikainak, meg az összes többinek. De könyörgöm, ne kérdezősködj, mert ha többet beszélek, engem kinyírnak, neked meg gondoskodnak róla, hogy törlődjön a memóriád. Csak bízz bennem. Gondold végig, Paul a ti emberetek, ő felvette a kapcsolatot a CIA-val, én pedig együtt dolgozok velük, szóval nem lehetek rossz ember. De ha gondolod, akkor alszok a vendégszobában, aztán legfeljebb majd ott nem kapcsolok villanyt vagy valami, te meg magadra tudod zárni a szobád.

- Nem kell, bízom benned, csak kicsit hihetetlen, hogy ilyen nem csak a filmekben létezik. Meg amúgy láttam, hogy simán bejutottál a zárt bejárati ajtón, szóval azt hiszem, hogy a szobám sem lenne nagy kaland neked.

- Hmm… gyorsan vág az eszed – mosolyodtam el. – Szerintem a legtöbben örömükben, hogy nem kell egy vadidegennel együtt aludniuk, kapva kaptak volna az alkalmon és végig sem gondolják. Na, de mehetünk vásárolni? Mit főzzek?

- Mehetünk és amit szeretnél.