3. Akcióterv

Letettem az autót a garázsban, majd felmentem a lakásomba. Annyira röhejes, a szomszédjaim azt hiszik, hogy egyetemista vagyok és a szüleimé a lakás. Lövésük sincs róla, hogy egy titkos ügynök mellett élnek békében. Sokszor elgondolkoztam már rajta, hogy ha tudnák, akkor szerintem vagy ők költöznének el, vagy engem akarnának elüldözni, de nem hiszem, hogy biztonságban éreznék magukat. Ami szintén röhejes, mert pont hogy biztonságot tudok nekik nyújtani. De nem baj, így a legjobb, hogy nem tudják.

Bezártam az ajtót, majd mielőtt elkezdtem volna magam a küldetés gondjával terhelni, elmerültem egy nagy kád, forró vízben. De az élvezet sem tarthat örökké, így amikor már hűlt a víz, nem utána engedtem, hanem kiszálltam. Magam köré tekertem egy törölközőt, egy másikat pedig a hajamra, majd bevetettem magam a táskával és az aktával a szobámba.

A táskával kezdtem, abban mindig érdekesebb cuccok vannak. kiborítottam a tartalmát az ágy közepére, én pedig még mindig úgy, egy szál törölközőben mellé kuporodtam. A fémes részeken megcsillantak a lemenő nap sugarai. Ezért választottam ezt a lakást, mert a környék legmagasabb épületének egyik legfelső emeletén van és így besüt a nap, vagy ha szép idő van, akkor látszanak a csillagok. Ez New York nem sok pontján történik meg. Bár azt a mellékes kis tényt sem kell elfelejteni, hogy egy tetőtéri lakásból könnyű menekülni, ha úgy hozná a sors és véletlenül szükség lenne rá.

Elkezdtem turkálni a kacatok közt. Volt ott nyaklánc mikrofonnal, egy testszínű füldugó, amin én hallhatom, ha beszélnek hozzám, egy combfix pisztolytartóval, karkötő, aminek a medáljából 50 méternyi hajszálvékony huzalt lehet kilőni és mégis olyan erős, hogy három embert is elbír egyszerre. Valamint még megannyi apróság, ami bizonyos helyzetekben jól jöhet. Amit mindig megmosolygok, azok a rúzsok. Az egyikben valójában van egy acél penge, a másik pedig savkréta. Ezért nem használok én rúzst. Belegondolni is borzalmas lenne, hogy mi történne, ha egyszer összekeverném őket. A sok kacaton nem volt mit nézegetni már, mindig ugyan azok, maximum más formát öltve, így jól ismerem már mindet.

Kelletlenül nyúltam az aktáért és az ölembe vettem. Egy egyszerű fekete mappa, a legátlagosabb, ami csak lehet. A lényeg: kerülni a feltűnést, hisz kaméleonok vagyunk. Ahogy kinyitottam, kicsúszott egy fénykép. 5 srác. - Szóval rátok kellene vigyáznom… - sóhajtottam ismét és közben alaposan szemügyre vettem őket. Olyasmi idősek lehetnek, mint én. Talán, ha normális életet élnék, akkor ismerném, hogy milyen banda ez. Szimpatikus volt, hogy mosolygós a szemük, talán még jó arcok is lehetnek. - De tuti, hogy beképzelt majmok és egyébként is Bran, azért mész, hogy megvédd őket! – hűtöttem le magam. Az eset leírását félre tettem és megnéztem mit tartalmaz még a mappa.

Ott volt egy fecni, hogy másnap reggel 7-re jön értem a kocsi, ami kivisz a reptérre… - 7-re? - futtattam vissza a tekintetem, mert nem akartam hinni a szememnek. Azon kívül pedig csak a hamis, ám mégis eredeti dokumentumaim voltak benne. Brandy O’Brien. Megmosolyogtam, a főnök nem volt túl kreatív, megint a világ leggyakoribb vezetéknevei könyvből választott fedőnevet.. Bár még mindig jobb, mint amikor Jukusa Mtanikun voltam. Folyékonyan beszélek japánul, de a tipikus európai kinézetemre, ugyan kivenné be, hogy japán vagyok? Ha akkor nem improvizálok és hazudom, hogy csak az ő tiszteletükből vettem fel a nevet, akkor bukik az akció.

Kezembe vettem az esetleírást, majd olvasni kezdtem.

Megbízott: Rebecca Baxter

Időtartam: 2013. május 2.- június 29. (várható)

Célszemély/ek: One Direction, tehát Louis William Tomlinson, Zayn Jawadd Malik, Liam James Payne, Niall James Horan, Harry Edward Styles

- Jó, tehát nekem ők akkor maradnak ’pacsirta 1-5’ - gondoltam a rengeteg név láttán.

Biztosítás: Londoni CIA minden segítsége.

Koordinátor: Tessa Galway

Veszély: Zavaros fenyegetés Mr. X. által. Interneten terjed, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Feltételezett robbantás, nagy tömegben vagy emberrablás.

- Istenem, hogy ma már mindennek bedőlnek… - forgattam a szemeimet. - Egyre több bűnöző nevezi magát Mr. X-nek, persze Mr. Leichstenburgingston-ok nem lehetnek, a kutya nem jegyezné meg - de már csak kuncogtam a saját hülyeségemen.

Feladat: Nyomozást folytatni az ügyben. Elkapni Mr. X-et, de legalább épségben megőrizni a zenekart a New York-i Madison Squer Guarden-ben tartott koncert másnapjáig.

- Mert utána, már nincs rájuk szükség vagy mi van? - jegyeztem meg magamban szarkasztikusan.

Rege: /Más néven fedő sztori, de így sokkal ügynökösebben hangzik, ezért ezt használják/

Brandy O’Brien, dublini egyetemista, Niall Horan barátnője. Dublinban nőtt fel, testvére nincs, édesapja rendőr, édesanyja bolti eladó. Sokszor töltötte a nyarat a nagyszülőknél Mullinger-ben...

Itt pattant el a húr, tovább akartam olvasni, de ott már csak egy-egy rövidebb leírás volt, mindegyik célszemélyről, valamint egy hosszabb, meglehetően részletes, erről a Niall-ről. De úgy voltam vele, hogy arra lesz időm a repülőn is.

A telefonért nyúltam és a főnököt hívtam.

- Szervusz Bran! – szólt bele és hallottam a hangján, hogy tudja, hogy reklamálni akarok

- Nos, nem hiszem, hogy én vagyok a legalkalmasabb személy a feladatra. – vágtam bele mindjárt a közepén.

Nem igazán nyújtott nagy meglepetést, hogy ennyivel nem hatottam meg, de egy próbát mindenképpen megért. - Ugyan Brandy, te is meg én is tudjuk, hogy csak te vagy Sadie jöhettetek szóba, de Sadie Argentínában van – hangszíne enyhén lekezelő volt. Mintha egy durcás tinédzserrel beszélne. Na persze lehet, hogy abból is volt bennem egy picike, de sokkal inkább a kém önérzetem sértette ez a nevetséges feladat.

- Azt már megemésztettem, hogy óvó nénit kell játszanom. De muszáj pont a barátnőjeként feltűnnöm? Nem lehetnék egy ruhafelelős vagy valaki, aki egy ’személyzet’ feliratú pólóban rohangál…

-Nem! – jött a határozott válasz – És viszlát Brandy, néhány hét múlva találkozunk! – ezzel kinyomta.

Persze, ha akkor még kimondani nem is mertem, de tudtam, hogy miért nem tetszik ez nekem annyira. Egyszerűen nem tudom, hogy hogy viselkedik egy rendes barátnő. A tinédzser éveimet lényegében fiúk nélkül vészeltem át, hiszen minden időnket elvette az iskola, ahol nem voltak fiúk. Csak öreg, ronda tudósok, akik azt hitték, hogy a saját tantárgyuk a legfontosabb és azt igyekeztek bőszen a fejünkbe verni.

Az egyetlen valamire való pasi, az utolsó előtti évben érkezett Mr. Tomsen volt, a titkos akciók szervezését és kivitelezését tanította. Sok mindent tanultam tőle. Mondjuk, azért mert a gyakorlat nagy részét ezen az órán sajátítottuk el és hát az ő kedvéért még a leglustábbak is minta diákokká váltak.

És nem mondom, hogy sosem kerültem kapcsolatba fiúkkal, de huzamosabb ideig senki barátnője nem voltam. Az én szabályaim szerint kellett játszani, soha nem értem rá, néha meg csak úgy eltűntem akár hetekre. Ez a felállás pedig nem tesz jót a párkapcsolatoknak.

Hát ezért voltam én kétségbeesve, mert egy ügynök bár kiválóan alkalmazkodik és a legtöbb helyzetre megtanítottak minket, azt senki nem tanította, hogy hogyan viselkedik egy fiatal szerelmes lány.